Franczy

MP3 az autókban

Az elmúlt évek kétségtelenül egyik legnagyobb digitális audio "csodája" az MP3 formátum volt, mely az eddigiekben talán csak egyetlen területen számított elhanyagolt technológiának. Pedig ez egy olyan terület, ahol napjainkban nagyon sok ember nagyon sokszor helyet foglal, ráadásul unaloműzésként, vagy csak úgy zenét hallgat. Igen ez nem más, mint az autó.

Bár már volt néhány ilyen, utólagosan autóba beszerelhető MP3 lejátszó, de ezek talán kiforratlanságuk miatt nem arattak túl nagy sikert, arról nem is beszélve, hogy az autógyártók eddig még nem hoztak ki gyárilag MP3 lejátszóval szerelt modelleket. Egyes szakértők szerint az autóba szerelhető MP3 lejátszók tömeges megjelenése azért várat még magára, mert az emberek átlagosan négyévente vesznek új autót, és ezért a kocsikban fellelhető szórakoztató elektronika nem tud egyik napról a másikra olyan rohamos fejlődésen átesni, mint az mondjuk az egyéb elektronikai eszközök esetében tapasztalható.

Az autóhifiben jártasaknak ismerős Visteon és Delphi cégek nemrégiben jelentették be, hogy a Phatnoise cégtől megvásárolták egy autós MP3 lejátszó licenszeit. A várhatóan az év közepén forgalomba kerülő lejátszó a keresztségben a Mach MP3 Jukebox nevet kapta. A Phatnoise egyébként saját márkanév alatt is hamarosan piacra kíván dobni egy hasonló MP3 lejátszót, mely 549 dolláros (~156e Ft) áron lesz kapható, és az ígéretek szerint bármilyen, már meglévő autóhifibe utólag is könnyen beszerelhető lesz.



A Phatnoise által kifejlesztett autós MP3 lejátszó esetében egy cserélhető merevlemezt alkalmaznak a digitális, tömörített zenefájlok tárolására. A winchester könnyen kivehető a lejátszóból, és egy számítógépről gyorsan és egyszerűen rámásolhatóak a legfrissebb zenei anyagok is. A lejátszóhoz gyárilag kínált merevlemezek kapacitása 5 GB-tól 30 GB-ig terjed, tehát a lejátszható zenék mennyiségével biztosan nem lesz gond, a minőséget pedig majd a vásárlóközönség fogja elbírálni.

A közeljövőben a Sonicblue és a Kenwood is tervezi autóba szerelhető MP3 lejátszók piacra dobását, tehát úgy tűnik, hogy végre ezen a téren is megtört a jég. A fejlesztők már több cégnél is azzal foglalatoskodnak, hogy a Bluetooth technológiát is integrálni lehessen ezekbe az autós lejátszókba, azonban az ilyen képességekkel rendelkező lejátszók legkorábban csak 2004-ben láthatnak majd napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)