Berta Sándor

"Európának pont most kell különösen figyelni a játék­szabályokra"

Az illetékes európai uniós biztos szerint a rendkívüli helyzetben sem szabad lazítani az előírásokon.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa, 2019. december 1-től pedig az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke. A szakember úgy véli, hogy pont a mostani helyzetben kell különösen figyelni a tisztességes versenyre vonatkozó előírások betartására, illetve arra, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került európai startupokat és más cégeket ne vásárolhassák fel könnyen a külföldi, elsősorban kínai befektetők.

"Fontos, hogy jelezzük a külföldi beruházóknak, hogy: igen, gyertek, Európa nyitott az üzletkötésre, de itt világos játékszabályok vannak és aki játszani akar, annak azokat be kell tartania. Úgy gondolom, hogy pont most kell különösen figyelni a játékszabályokra. Minél nagyobbak lesznek ugyanis az állami segítségek, annál nagyobb kihívásokkal szembesül a tisztességes piaci verseny is. Vannak olyan tagállamok, amelyek szerint a több mint 500 millió eurós tőkeinjekciókat meg kellene vizsgálni" - jelentette ki a politikus.

Margrethe Vestager hozzátette, hogy emellett három dolog igazán fontos. Az első, hogy a piaci versennyel kapcsolatos jogot világosan kell alkalmazni. Most is eljárásokat folytatnak a Google, az Amazon és a Facebook ellen, s - amennyiben szükséges - ezt újra és újra meg fogják tenni. A második dolog, hogy világosan meg kell határozni, hogy mit tehet egy vállalat és mit nem akkor, ha a szolgáltatásait az európai felhasználók számára szeretne kínálni. A harmadik dolog pedig, hogy szükség van piaci eszközökre, amelyeket hatékonyan be lehet vetni, ha az adott területen a viszonyok az egyik szereplő túlzott térnyerése vagy befolyása miatt fel akarnak borulni.

Az európai uniós biztos végül rámutatott, hogy a felhasználóknak egy dolgot nem szabad elfelejteniük: senkinek sem kötelező az Amazonnál vásárolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)