Berta Sándor

Mark Zuckerberg támogatja az IT-óriások nagyobb adófizetését

A Facebook vezetője nagyobb állami szabályozást sürgetett számos terület esetében, de az illetékes európai uniós biztosok nem fogadták azokat kitörő örömmel. A menedzser rámutatott, hogy a Facebook nem tekinthető klasszikus sajtóorgánumnak és nem is kezelhető olyan módon. Szerinte egy újság felelőssé tehető az általa megjelentetett cikkekért, de egy közösségi platform nem. A felvetések között szerepelt továbbá, hogy ne a piaci szereplőknek, hanem a különböző felügyeleteknek kelljen meghatározniuk, hogy mik minősülnek illegális tartalmaknak, vagyis mik jelenhetnek meg a világhálón és mik nem.

A menedzser az 56. Müncheni Biztonsági Találkozó (MSC) egyik legjelentősebb vendége volt. Wolfgang Ischinger, az MSC vezetője kijelentette, hogy ha a Facebook egy állam lenne, akkor a globális 2,7 milliárd felhasználójával a világ legnagyobb országának számítana. Arról már beszámolt a Handelsblatt, hogy Mark Zuckerberg nyitottan fogadta a globális adórendszer reformját, amelynek lényege, hogy a technológiai konszernek az eddiginél sokkal több pénzt fizessenek be az államkasszákba. A Facebook első embere támogatta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) területet érintő reformterveit és közölte: megérti, hogy Európában frusztrációt okoz a technológiai vállalatok adózásának kérdése.

Mark Zuckerberg kiemelte, hogy tisztában vannak a közösségi médiaplatformokhoz kapcsolódó kockázatokkal. Immár 20 olyan terület van - a gyűlöletbeszédtől kezdve a terrorpropagandán át a választási manipulációkig -, ahol veszélyek fenyegetik a felhasználókat. Jelenleg több mint 35 000 dolgozójuk ellenőrzi a tartalmakat és a szolgáltatásaik biztonságát. A mesterséges intelligencia segítségével sikerült a terroristák által terjesztett propagandaanyagok 99 százalékát törölni a közösségi hálózatból, míg a gyűlöletkeltő tartalmak közel 80 százalékát távolították el 24 hónap alatt. A Facebook komoly átszervezésen esett át. Amíg a társaság régen a visszaélésekre reagált, addig most már megelőző tevékenységet folytat.


A Facebook társalapítója szerint az új technológiák miatt megjelenő problémák megoldására még jobb technológiákat kell használni és egyre jobbak lesznek, ha a mesterséges intelligencia rendszereik is fejlődnek. De ez még egy hosszú út lesz. A menedzser rámutatott, hogy több állami szabályozásra van szükség, különösen a választási manipulációk, a magánélet védelme, a személyes adatok hordozhatósága és a politikai reklámok tartalma területén. Nem várható el, hogy a közösségi platformok ugyanolyan felelősséget viseljenek, mint a hagyományos sajtóorgánumok, már csak azért sem, mert a Facebook és a többi hasonló oldal valahol a klasszikus távközlési szolgáltatók és a napilapok között félúton helyezkedik el.

Nem igazán találtak nyitott fülekre a brüsszeli illetékesek körében Mark Zuckerbergnek elképzelései az internet és a közösségi médiaplatformok szabályozásával kapcsolatban. Thierry Breton, az Európai Unió belső piacokért felelős biztosa - miután Brüsszelben találkozott Zuckerberggel - elutasította a felvetéseket és kijelentette, hogy nem az EU-nak kell a céghet, hanem annak kell az Európai Unióhoz igazodnia. A politikus egyúttal úgy kommentálta a Facebook vezetőjének a javaslatait, hogy azok nem elegendőek és túlzottan kis mértékben térnek ki a felelősség és a valódi szabályozás területére. A menedzser ezzel szemben azt ecsetelte, hogy nagyon jó beszélgetést folytatott Bretonnal.

A társaság és az Európai Unió álláspontja eltér többek között a gyűlöletbejegyzések, az álhírek és más félrevezető téves információk, valamint a választási manipulációk kérdésében is. Vera Jourova, az Európai Unió igazságügyért, jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa szintén találkozott Zuckerberggel és úgy kommentálta a megbeszélést, hogy a Facebooknak is felelősséget kell vállalnia a dolgokért. A cég vezetőjének meg kell válaszolnia azt a kérdést, hogy milyen vállalat a Facebook és milyen értékeket képvisel. Ennek eldöntése nem a kormányok vagy a felügyeletek feladata. A menedzser erre úgy reagált, hogy az, hogy a különböző vállalkozásokat teszik felelőssé a honlapokon lévő gyűlöletbejegyzésekért ellentmond az internet karakterének és egyúttal komoly túlbecsülése a technológiai konszernek lehetőségeinek.

Zuckerberg már tavaly áprilisban nemzetközi online szabályokat akart és azt sürgette, hogy a világ kormányai és szabályozási testületei az eddiginél többet tegyenek az emberek védelméért az interneten, mert a piaci szereplők egyedül erre nem képesek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #11
    Nem kell kikerulni. Nem is lehet meg a kikerules modszere, mert meg az ado modja sincs meg...
    A nagyvallalatokat nem erdekli egy olyan koltseg amit a konkurenciajanak is ki kell fizetnie, mert akkor csak raterhelik a fogyasztokra es kesz. A nagyvallalatokat az olyan koltsegek erdeklik, amit nekik ki kell fizetni, a konkuren cianak viszont nem.
  • quatlander #10
    Humanoid
  • Palinko #9
    Igen ismerem, meg sok mást olyat is ami fizet is hogy használd egy dolog közös bennük, egyiken sincs fent az a pár ember akivel beszélni szoktam
  • noland #8
    Ez is egy alternatíva: WT.Social
  • Palinko #7
    Mert mi a nagy intellektüel alternatívátok?
  • dyra #4
    Be kellene szántani ezeket az agymosó szartelepeket. Nem is értem miért működhetnek.
  • ugh #3
    Azert tamogatja mert mar meg van, hogy kerulik ki.
    Ez a suket duma meg jo marketing.
    Tobb dolog miatt sem szabad elhinni neki meg azt sem amit kerdez
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.02.22. 09:06:41
  • TokraFan #2
    Ez a kis pöcs rendesen rémisztő.