Berta Sándor

A digitalizálás mellett lobbizott az Európai Bizottság új elnöke

Az adatvédelemben már elkezdett úton kell továbbhaladnia az Európai Uniónak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke az Európai Parlamentben elmondott beszédében kiemelte, hogy Európának uralnia és birtokolnia kell a kulcstechnológiákat. Az utóbbiak közé sorolta a kvantumszámítógépeket, a mesterséges intelligenciát, a blokkláncot és a kritikus chiptechnológiákat. Von der Leyen a kiberbiztonság területén egy közös platformot, egy kibővített kiberbiztonsági ügynökséget akar létrehozni, hogy így erősítse a hálózatba kötött gazdaságba vetett bizalmat és a különböző kockázatokkal szembeni ellenálló képességet.

A politikus kitért a digitalizálás, azon belül is az adatok felelősségteljes kezelésének fontosságára is. Rámutatott, hogy az Európai Unió az általános adatvédelmi rendelettel világos kereteket jelölt ki az adatvédelemben a világ számára és ugyanezt kell tennie a mesterséges intelligencia területén is. A cél az, hogy a nem személyes adatokat a jövőben az eddiginél jobban használják fel a különböző cégek, hivatalok és szervezetek. Napjainkban a nem személyes információk 85 százalékát egyetlen alkalommal sem hasznosítják, ez pedig egyértelműen pazarlás.

Az Európai Bizottság elnöke a klímavédelem mellett a mesterséges intelligencia irányelv megalkotását és elfogadását tekinti a második legnagyobb feladatának. A politikus a hivatalában eltöltött első 100 napja során akarja kidolgozni azt a törvénytervezetet, amely úgy teremtené meg a technológia alkalmazásának jogi alapjait, hogy kiemelten figyelembe veszi a folyamat emberi és az etikai hatásait. Emellett bejelentette egy a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály megalkotását is. Ez a törvény szabályozza majd a különböző online platformok felelősségvállalási kötelezettségeit és biztonsági szabályait, valamint aktualizálja a korábbi hasonló előírásokat és lehetővé teszi az egységes európai digitális piac létrehozását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #1
    Az IT ipar akkor fog jól teljesíteni ha békén hagyják és nem traktálják öncélú jogszabályokkal és adókkal. Minden ilyen tervgazdálkodás meg bizottságosdi csak újabb akadály az ipar előtt. Nem hiába van lemaradva az EU IT terén. Ha nekem lenne IT cégem én is kivinném az EU-n kívülre.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2019.11.29. 04:43:00