SG.hu
The Outer Worlds
Kiadó: Private Division
Fejlesztő: Obsidian Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-3225 3,3 GHz-es vagy AMD Phenom II X6 1100T processzor, Nvidia GeForce GTX 650 Ti vagy ATI adeon HD 7850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-7700K 4-Core 4,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 470 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Fallout-sorozat
Kategória: belső nézetes szerepjáték
Mielőtt a Microsoft végérvényesen bekötötte volna az Obsidian Entertainment fejét, a csapat méltó búcsút intett több mint 15 évet felölelő független pályafutásának, hiszen a fejezet záróakkordjaként elkészült The Outer Worlds egy kifejezetten zseniális szerepjáték lett a sorban. Lássuk, hogy miért!
Az Obsidian Entertainment pályafutása egy igazi hullámvasútnak nevezhető más hasonló múlttal rendelkező csapathoz mérten. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis tökéletesen bemutatták, hogy milyen az, amikor egy brigád egyszer fent, egyszer lent van, amit elegendő csak néhány játékcím kronologikus felsorolásával szemléltetni: Neverwinter Nights 2, Alpha Protocol, Fallout: New Vegas, Dungeon Siege III, South Park: The Stick of Truth és még hosszasan folytathatnánk. Volt idő például, amikor komolyan aggódtunk a csapat fennmaradása miatt is, 2016 óta például csak a támogatók tartották életben őket, de aztán derült égből villámcsapásként rámosolygott a szerencse a stúdióra.
Képbe került ugyanis a Microsoft, akik úgy döntöttek, hogy felvásárolják a teljes brigádot, hogy belsős stúdióként folytassák tovább karrierjüket. Mielőtt azonban a kaliforniai csapat teljesen átadhatta volna magát az anyagi biztonságnak, volt egy tartozásuk a 2K Games csapatához tartozó Private Division felé, akiknek egy ígéretes szerepjátékot kellett leszállítaniuk. Ez lett végül a The Outer Worlds, ami sokaknak okozott álmatlan éjszakákat a Microsoft felbukkanása miatt – rengetegen attól tartottak, hogy az Obsidian összecsapja a munkát –, a napokban azonban végre megbizonyosodhattunk arról, hogy a csapat nem tenne ilyet a rajongóival, hiszen a végeredmény meglepően jóra sikerült.
Amivel a legtöbb játékost azonnal magával ragadhatja majd az alkotás, az alighanem a készítők által felépített háttér. Különlegesnek direkt nem neveznénk, hiszen egy kicsit olyan, mintha a Fallout alapjait egy csipetnyi Csillagok háborújával ötvözték volna, az egészet nyakon öntve a Szárnyas fejvadász képi világával és a vadkapitalizmus eszményével. A The Outer Worlds története ugyanis a távoli jövőben játszódik, egy olyan korszakban, amikor az emberiségnek sikerült kolonizálnia a galaxis egy jelentős részét, azonban ezzel együtt újabb problémák jelentek meg a színen.
A bolygók elfoglalását ugyanis gigavállalatok kivitelezték, akik szimpla befektetésként tekintettek minden egyes újabb planétára, emiatt pedig egy rendkívül szörnyű, galaktikus rabszolgavilág bontakozott ki, folyamatos manipulációval, elnyomással, hatalmi harcokkal a mindennapokban. A legtöbb bolygó emiatt nehezen élhető, folyamatos problémáktól szenved, így eljött az ideje, hogy érkezzen egy hős, aki Spartacusként szabadítaná fel a rabigába hajtott népeket. A sztoriba itt fonódik bele egy másik érdekes szál, mely a múltidézésre épül, a főszerepben egy Remény névre keresztelt űrhajóval, melyen egykoron rengeteg hibernált ember utazott annak érdekében, hogy elsőként kolonizálhassák a világűr egy távoli pontját. A különleges képességekkel megáldott humanoid teremtmények azonban soha nem értek célt, de egy őrült tudós most véletlenül ráakadt a hajóra, és feltámasztotta az egyik utazót, hogy egy közeli bolygóra kilőve óriási célt adjon a kezébe: gyakorlatilag az univerzum megmentésével a középpontban.
Ezzel a lépéssel rögtön kezdetét is veszi az egyébként zseniálisan megírt történet, ami tökéletesen kiegészíti a retro sci-fi-utópiára épülő, túlszínezett, túlgondolt, a ma ismert technológiáknak sokszor maximálisan ellentmondó elképzeléseket. Bár nincsenek benne orbitális csavarok vagy meglepő pillanatok, de a rövid, mégis ízes, pattogó párbeszédekkel előrelendített, befogadhatóan megírt cselekmény nagyon hangsúlyos lett. Nem találták fel újra a zsánert a fejlesztők, de tonnányi lehetőséget kapunk a kezünkbe.
Akár a karaktereket, akár a világot ismernénk meg alaposabban, akár egy küldetés körülményeibe vagy egy kolónia problémáiba folynánk bele mélyebben, a lehetőség mindvégig ott lesz előttünk, pláne akkor, ha nemcsak a főküldetésekkel foglalkozunk, hanem a mellékes teendőkkel is. A történet összetettségét kiválóan mutatja, hogy ha szeretnénk, akár végigjátszhatjuk az egészet kizárólag erre koncentrálva, tehát erőszak nélkül, pacifista módon, a cselekmény problémáira fókuszálva. Bár a lefestett világ és a sztori valóban önmagában is elvinné a hátán a játékot, azért érdemes kiemelni, hogy többé-kevésbé a játékmenet tekintetében sem okoz csalódást a The Outer Worlds!
Már a karakterkészítő jó előre jelzi, hogy a végeredmény nem azért kapta meg az RPG jelzőt, mert kettőnél több fegyvert és képességet akaszthatunk a nyakunkba, hiszen azon túl, hogy alkothatunk magunknak akár még szakállas hölgyeket is, rendkívüli alaposság vár ránk a karakterfejlesztés terén. Bár az elején tömbösített értékeket kapunk, ezáltal például csak nagy általánosságban tudjuk növelni hősünk fegyveres jártasságát vagy technológiai érzékét, azonban később az ide sorolható alárendelt tulajdonságok külön-külön is kaphatnak tőlünk támogatást minden szintlépéskor. A képességeken felül ráadásul minden második szinten egy-egy perket választhatunk pluszba hősünknek, hogy ezzel még egyedibbé tegyük a karaktert, akivel rövidesen körbejárjuk az egész galaxist, ide-oda repkedve a különféle planéták között.
Merthogy a The Outer Worlds nem egy nagy nyitott világot ad nekünk játszótértként, hanem planétánként sok kicsit, melyek a méretek tekintetében kiemelkedően derekasak, hovatovább változatosak lettek. Saját ökoszisztémáik mellett eltérő frakciók, problémák és egyebek várnak ránk, bárhová is tartunk, miközben hatalmas űrhajónkon is gyakran megéri sétálgatni egyet, ha másért nem, a humoros mesterséges intelligenciával folytatott társalgás miatt. Ez a vicces megközelítés egyébiránt az alkotás több pontján megjelenik, és igencsak kellemes adalékot ad az egész világhoz, gyakran olyan morbid humort vagy áthallásokat alkalmazva, mint a Fallout-sorozat.
Bár a felfedezés és a fejlődés is fontos szerepet kapott a játékban, azért fontos kiemelni, hogy a harcrendszer legalább ennyire lényeges lesz benne. A The Outer Worlds alapvetően egy FPS, ebből kifolyólag talán nem meglepő, hogy akár közelharcban, akár fegyveres harcban érdemes lesz megtámogatnunk a karakterünket a fejlődés során, aminek az oka leginkább az, hogy a küzdelmek sajnos gyakran esetlenre sikerültek. Bár nagyon jó, hogy a szisztéma meg lett támogatva milliónyi fegyverrel és egy nagyon átfogó craftrendszerrel, de sajnos maguk az ütközetek hosszabb távon nem túl érdekesek. Alapvetően itt is nagy szabadság vár ránk, ezáltal élvezhetjük hagyományos FPS-ként a játékot, kizárólag fegyvereinkre és csapattagjainkra korlátozva az ütközeteket, de alapozhatunk a lopakodásra, a hackelésre, sőt akár taktikázhatunk is egy, a Fallout-sorozatból ismert rendszer beépítésének hála.
Akármelyik megoldás mellett is döntünk, végső soron az ütközetek elég esetlenre és súlytalanra sikeredtek, noha azt meg kell hagyni, a lehetőségekkel azért kiegyensúlyozták a készítők az egészet. Előfordulhat például, hogy feleslegesen ellövünk többtucatnyi töltényt, holott egy közelharci vágószerszámmal két csapással leteríthettük volna a célszemélyt. Mindez pedig csak egy példa a sok közül, és akkor még szóba sem hoztuk, hogy mennyi extrát adhat hősünknek egy jól megválasztott páncél, hogy miért érdemes fejleszteni, modifikálni vagy javítani fegyvereinket és így tovább. A rendszer alapjai tehát jók, de a legtöbb összecsapásból hiányzik a súly, az élmény, az izgalom, ami miatt egy kicsit húzhatjuk a szánkat.
Grafika:
Bár összességében elég középszerűre sikeredett a The Outer Worlds grafikája – főként a karakterek kidolgozása tekintetében –, de olyan stílusos és gyakran egyedi megoldásokat láthatunk viszont a képernyőn, hogy az sokszor egyenesen csodálatra méltó. Kár, hogy a technológiát nem sikerült ennyire kiegyensúlyozni a háttérben, hiszen gyakran találkozhatunk a nyílt terepeken olyan akadozásokkal, hogy a láttukra az egykori diavetítők is elégedetten csettintenének.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Mivel alapvetően egy FPS-játékról beszélünk, az irányítás tekintetében semmiféle problémát sem tapasztaltunk, minden könnyed, egyszerű és magától értetődő benne. A kezelőfelület terén már nem ennyire egyszerű a helyzet, a sok lehetőség – megfelelő betanítás nélkül – sajnos először megijeszthet minket, de azért különösebben nagy negatívumokkal itt sem találkozhatunk.
Játszhatóság: Ha csak a főküldetésekre koncentrálunk 10-15 óra alatt kényelmes tempóban el lehet jutni a sztori végére, de akkor még csak egy kis szegletét láttuk a játéknak, melyben érdemes alaposan elveszni a mellékes teendők által. Ezekkel együtt könnyedén duplázhatjuk majd ezt az értéket, ami az átélhető kellemes élmények miatt éppen elegendőnek nevezhető.
Intelligencia, nehézség:
Különösebben nem intelligensek a játékban ránk támadó ellenfelek, sokszor egészen közel merészkedhetünk hozzájuk anélkül, hogy tudomást szereznének rólunk, és ha meg is látnak minket, akkor sem törik össze magukat azonnal a támadás miatt, taktikázást pedig még csak véletlenül sem láttunk tőlük. A nehézség alapvetően beállítás kérdése. Ha akarunk, koncentrálhatunk csak a sztorira, míg magasabb szinteken akár vért is izzadhatunk a győzelemhez. Kiegyensúlyozatlanság ritkán fordul elő, de ha igen, akkor nagyon, emiatt pedig sok esetben elmehet a kedvünk a továbbhaladástól, hiszen vagy kacsavadászatban van részünk, vagy űzött vadként kell rohannunk ilyenkor.
Hangok, zene: A zenék egészen átlagosak lettek a játékban, és néhány szinkron sincs a helyzet magaslatán, de amiért különösen szigorúnak kell lennünk, azok leginkább a fegyverhangok. Amúgy is nagyon súlytalanok a küzdelmek, ezt pedig a gyakori vízipisztolyos megoldások még tovább rontják.
Összegzés: Bár nem lett hibátlan, azonban az Obsidian Entertainment így is egy nagyon derekas mestermunkával tudta lezárni független korszakát. A The Outer Worlds nem lett korszakalkotó mű, de az biztos, hogy még sokáig adhat beszédtémát nekünk a jövőben. Aki egy egyszerűbb és különlegesebb Fallout-pótlékot keres magának, az ugyanúgy megtalálja benne a számításait, mint az, aki esetleg valami friss élményre vágyna. Kíváncsian várjuk, hogy egyszeri próbálkozás marad-e, netán a Microsoft átveszi majd ezt az ötletet a későbbiekben, hiszen nagyobb költségvetés mellett ebből akár egy újabb sikerszéria is válhatna.
Fejlesztő: Obsidian Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-3225 3,3 GHz-es vagy AMD Phenom II X6 1100T processzor, Nvidia GeForce GTX 650 Ti vagy ATI adeon HD 7850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-7700K 4-Core 4,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 470 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Fallout-sorozat
Kategória: belső nézetes szerepjáték
Mielőtt a Microsoft végérvényesen bekötötte volna az Obsidian Entertainment fejét, a csapat méltó búcsút intett több mint 15 évet felölelő független pályafutásának, hiszen a fejezet záróakkordjaként elkészült The Outer Worlds egy kifejezetten zseniális szerepjáték lett a sorban. Lássuk, hogy miért!
Az Obsidian Entertainment pályafutása egy igazi hullámvasútnak nevezhető más hasonló múlttal rendelkező csapathoz mérten. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis tökéletesen bemutatták, hogy milyen az, amikor egy brigád egyszer fent, egyszer lent van, amit elegendő csak néhány játékcím kronologikus felsorolásával szemléltetni: Neverwinter Nights 2, Alpha Protocol, Fallout: New Vegas, Dungeon Siege III, South Park: The Stick of Truth és még hosszasan folytathatnánk. Volt idő például, amikor komolyan aggódtunk a csapat fennmaradása miatt is, 2016 óta például csak a támogatók tartották életben őket, de aztán derült égből villámcsapásként rámosolygott a szerencse a stúdióra.
Képbe került ugyanis a Microsoft, akik úgy döntöttek, hogy felvásárolják a teljes brigádot, hogy belsős stúdióként folytassák tovább karrierjüket. Mielőtt azonban a kaliforniai csapat teljesen átadhatta volna magát az anyagi biztonságnak, volt egy tartozásuk a 2K Games csapatához tartozó Private Division felé, akiknek egy ígéretes szerepjátékot kellett leszállítaniuk. Ez lett végül a The Outer Worlds, ami sokaknak okozott álmatlan éjszakákat a Microsoft felbukkanása miatt – rengetegen attól tartottak, hogy az Obsidian összecsapja a munkát –, a napokban azonban végre megbizonyosodhattunk arról, hogy a csapat nem tenne ilyet a rajongóival, hiszen a végeredmény meglepően jóra sikerült.
Amivel a legtöbb játékost azonnal magával ragadhatja majd az alkotás, az alighanem a készítők által felépített háttér. Különlegesnek direkt nem neveznénk, hiszen egy kicsit olyan, mintha a Fallout alapjait egy csipetnyi Csillagok háborújával ötvözték volna, az egészet nyakon öntve a Szárnyas fejvadász képi világával és a vadkapitalizmus eszményével. A The Outer Worlds története ugyanis a távoli jövőben játszódik, egy olyan korszakban, amikor az emberiségnek sikerült kolonizálnia a galaxis egy jelentős részét, azonban ezzel együtt újabb problémák jelentek meg a színen.
A bolygók elfoglalását ugyanis gigavállalatok kivitelezték, akik szimpla befektetésként tekintettek minden egyes újabb planétára, emiatt pedig egy rendkívül szörnyű, galaktikus rabszolgavilág bontakozott ki, folyamatos manipulációval, elnyomással, hatalmi harcokkal a mindennapokban. A legtöbb bolygó emiatt nehezen élhető, folyamatos problémáktól szenved, így eljött az ideje, hogy érkezzen egy hős, aki Spartacusként szabadítaná fel a rabigába hajtott népeket. A sztoriba itt fonódik bele egy másik érdekes szál, mely a múltidézésre épül, a főszerepben egy Remény névre keresztelt űrhajóval, melyen egykoron rengeteg hibernált ember utazott annak érdekében, hogy elsőként kolonizálhassák a világűr egy távoli pontját. A különleges képességekkel megáldott humanoid teremtmények azonban soha nem értek célt, de egy őrült tudós most véletlenül ráakadt a hajóra, és feltámasztotta az egyik utazót, hogy egy közeli bolygóra kilőve óriási célt adjon a kezébe: gyakorlatilag az univerzum megmentésével a középpontban.
Ezzel a lépéssel rögtön kezdetét is veszi az egyébként zseniálisan megírt történet, ami tökéletesen kiegészíti a retro sci-fi-utópiára épülő, túlszínezett, túlgondolt, a ma ismert technológiáknak sokszor maximálisan ellentmondó elképzeléseket. Bár nincsenek benne orbitális csavarok vagy meglepő pillanatok, de a rövid, mégis ízes, pattogó párbeszédekkel előrelendített, befogadhatóan megírt cselekmény nagyon hangsúlyos lett. Nem találták fel újra a zsánert a fejlesztők, de tonnányi lehetőséget kapunk a kezünkbe.
Akár a karaktereket, akár a világot ismernénk meg alaposabban, akár egy küldetés körülményeibe vagy egy kolónia problémáiba folynánk bele mélyebben, a lehetőség mindvégig ott lesz előttünk, pláne akkor, ha nemcsak a főküldetésekkel foglalkozunk, hanem a mellékes teendőkkel is. A történet összetettségét kiválóan mutatja, hogy ha szeretnénk, akár végigjátszhatjuk az egészet kizárólag erre koncentrálva, tehát erőszak nélkül, pacifista módon, a cselekmény problémáira fókuszálva. Bár a lefestett világ és a sztori valóban önmagában is elvinné a hátán a játékot, azért érdemes kiemelni, hogy többé-kevésbé a játékmenet tekintetében sem okoz csalódást a The Outer Worlds!
Már a karakterkészítő jó előre jelzi, hogy a végeredmény nem azért kapta meg az RPG jelzőt, mert kettőnél több fegyvert és képességet akaszthatunk a nyakunkba, hiszen azon túl, hogy alkothatunk magunknak akár még szakállas hölgyeket is, rendkívüli alaposság vár ránk a karakterfejlesztés terén. Bár az elején tömbösített értékeket kapunk, ezáltal például csak nagy általánosságban tudjuk növelni hősünk fegyveres jártasságát vagy technológiai érzékét, azonban később az ide sorolható alárendelt tulajdonságok külön-külön is kaphatnak tőlünk támogatást minden szintlépéskor. A képességeken felül ráadásul minden második szinten egy-egy perket választhatunk pluszba hősünknek, hogy ezzel még egyedibbé tegyük a karaktert, akivel rövidesen körbejárjuk az egész galaxist, ide-oda repkedve a különféle planéták között.
Merthogy a The Outer Worlds nem egy nagy nyitott világot ad nekünk játszótértként, hanem planétánként sok kicsit, melyek a méretek tekintetében kiemelkedően derekasak, hovatovább változatosak lettek. Saját ökoszisztémáik mellett eltérő frakciók, problémák és egyebek várnak ránk, bárhová is tartunk, miközben hatalmas űrhajónkon is gyakran megéri sétálgatni egyet, ha másért nem, a humoros mesterséges intelligenciával folytatott társalgás miatt. Ez a vicces megközelítés egyébiránt az alkotás több pontján megjelenik, és igencsak kellemes adalékot ad az egész világhoz, gyakran olyan morbid humort vagy áthallásokat alkalmazva, mint a Fallout-sorozat.
Bár a felfedezés és a fejlődés is fontos szerepet kapott a játékban, azért fontos kiemelni, hogy a harcrendszer legalább ennyire lényeges lesz benne. A The Outer Worlds alapvetően egy FPS, ebből kifolyólag talán nem meglepő, hogy akár közelharcban, akár fegyveres harcban érdemes lesz megtámogatnunk a karakterünket a fejlődés során, aminek az oka leginkább az, hogy a küzdelmek sajnos gyakran esetlenre sikerültek. Bár nagyon jó, hogy a szisztéma meg lett támogatva milliónyi fegyverrel és egy nagyon átfogó craftrendszerrel, de sajnos maguk az ütközetek hosszabb távon nem túl érdekesek. Alapvetően itt is nagy szabadság vár ránk, ezáltal élvezhetjük hagyományos FPS-ként a játékot, kizárólag fegyvereinkre és csapattagjainkra korlátozva az ütközeteket, de alapozhatunk a lopakodásra, a hackelésre, sőt akár taktikázhatunk is egy, a Fallout-sorozatból ismert rendszer beépítésének hála.
Akármelyik megoldás mellett is döntünk, végső soron az ütközetek elég esetlenre és súlytalanra sikeredtek, noha azt meg kell hagyni, a lehetőségekkel azért kiegyensúlyozták a készítők az egészet. Előfordulhat például, hogy feleslegesen ellövünk többtucatnyi töltényt, holott egy közelharci vágószerszámmal két csapással leteríthettük volna a célszemélyt. Mindez pedig csak egy példa a sok közül, és akkor még szóba sem hoztuk, hogy mennyi extrát adhat hősünknek egy jól megválasztott páncél, hogy miért érdemes fejleszteni, modifikálni vagy javítani fegyvereinket és így tovább. A rendszer alapjai tehát jók, de a legtöbb összecsapásból hiányzik a súly, az élmény, az izgalom, ami miatt egy kicsit húzhatjuk a szánkat.
Grafika:
Bár összességében elég középszerűre sikeredett a The Outer Worlds grafikája – főként a karakterek kidolgozása tekintetében –, de olyan stílusos és gyakran egyedi megoldásokat láthatunk viszont a képernyőn, hogy az sokszor egyenesen csodálatra méltó. Kár, hogy a technológiát nem sikerült ennyire kiegyensúlyozni a háttérben, hiszen gyakran találkozhatunk a nyílt terepeken olyan akadozásokkal, hogy a láttukra az egykori diavetítők is elégedetten csettintenének.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Mivel alapvetően egy FPS-játékról beszélünk, az irányítás tekintetében semmiféle problémát sem tapasztaltunk, minden könnyed, egyszerű és magától értetődő benne. A kezelőfelület terén már nem ennyire egyszerű a helyzet, a sok lehetőség – megfelelő betanítás nélkül – sajnos először megijeszthet minket, de azért különösebben nagy negatívumokkal itt sem találkozhatunk.Játszhatóság:
Ha csak a főküldetésekre koncentrálunk 10-15 óra alatt kényelmes tempóban el lehet jutni a sztori végére, de akkor még csak egy kis szegletét láttuk a játéknak, melyben érdemes alaposan elveszni a mellékes teendők által. Ezekkel együtt könnyedén duplázhatjuk majd ezt az értéket, ami az átélhető kellemes élmények miatt éppen elegendőnek nevezhető. Intelligencia, nehézség:
Különösebben nem intelligensek a játékban ránk támadó ellenfelek, sokszor egészen közel merészkedhetünk hozzájuk anélkül, hogy tudomást szereznének rólunk, és ha meg is látnak minket, akkor sem törik össze magukat azonnal a támadás miatt, taktikázást pedig még csak véletlenül sem láttunk tőlük. A nehézség alapvetően beállítás kérdése. Ha akarunk, koncentrálhatunk csak a sztorira, míg magasabb szinteken akár vért is izzadhatunk a győzelemhez. Kiegyensúlyozatlanság ritkán fordul elő, de ha igen, akkor nagyon, emiatt pedig sok esetben elmehet a kedvünk a továbbhaladástól, hiszen vagy kacsavadászatban van részünk, vagy űzött vadként kell rohannunk ilyenkor.Hangok, zene:
A zenék egészen átlagosak lettek a játékban, és néhány szinkron sincs a helyzet magaslatán, de amiért különösen szigorúnak kell lennünk, azok leginkább a fegyverhangok. Amúgy is nagyon súlytalanok a küzdelmek, ezt pedig a gyakori vízipisztolyos megoldások még tovább rontják.Összegzés:
Bár nem lett hibátlan, azonban az Obsidian Entertainment így is egy nagyon derekas mestermunkával tudta lezárni független korszakát. A The Outer Worlds nem lett korszakalkotó mű, de az biztos, hogy még sokáig adhat beszédtémát nekünk a jövőben. Aki egy egyszerűbb és különlegesebb Fallout-pótlékot keres magának, az ugyanúgy megtalálja benne a számításait, mint az, aki esetleg valami friss élményre vágyna. Kíváncsian várjuk, hogy egyszeri próbálkozás marad-e, netán a Microsoft átveszi majd ezt az ötletet a későbbiekben, hiszen nagyobb költségvetés mellett ebből akár egy újabb sikerszéria is válhatna.