Szekeres Viktor

Megerősítették a Legendás állatok 3 forgatáskezdését

Most már biztos, hogy tavasszal kezdődik az új Fantastic Beasts forgatása.

Tavasszal számoltunk be arról, hogy a Warner Bros. Pictures bejelentette, hogy a Legendás állatok, azaz a Fantastic Beasts sorozat harmadik része a tervezettnél egy évvel később, 2021. november 12-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban. Akkor arról volt szó, hogy a forgatás minden bizonnyal 2020. tavaszán fog kezdődni, és most ez a dátum megerősítésre került, ráadásul az is kiderült, hogy a helyszín Brazília lesz, azon belül is Rio de Janeiro.

Nem véletlen, hogy a gyártó stúdiónak kellett az idő a film fejlesztéséhez, hiszen az első rész, a 2016-os Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where To Find Them) 180 milliós költségvetésből Amerikában 234, a világ többi részén pedig 580 millió dolláros bevételt hozott. Azonban a folytatás, a 2018-as Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald) bevételei nem nőttek, hanem csökkenésnek indultak: a 200 milliós produkció Amerikában csak 160 millió dollárig jutott el, és a világ többi részén is csalódást keltően szerepelt, 494 milliós bevételt kalapozott össze. Márpedig, ha a harmadik részre ugyanilyen mértékben csökken a bevétel, akkor a stúdió biztosan nem lesz elégedett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #1
    Már csak a rendezőt kellene lecserélni. Yates Potter filmjei szárazak, mint a legjobb Martini.