SG.hu·

Adatvédelmi szempontokból vizsgálhatják a beszédasszisztenseket

Adatvédelmi szempontokból vizsgálhatják a beszéd­asszisztenseket
Európában még tanulmányozzák, hogy a szolgáltatások mennyire felelnek meg az adatvédelmi előírásoknak.

Ulrich Kelber német szövetségi adatvédelmi biztos felhívta a figyelmet arra, hogy az illetékes luxemburgi és írországi, valamint müncheni és hamburgi hivatalok jelenleg is vizsgálják adatvédelmi szempontokból az olyan beszédasszisztenseket, mint az Amazon Alexa, az Apple Siri és a Google Asszisztens. Kleber hozzátette, hogy a közeljövőben az Európai Adatvédelmi Bizottságban is téma lesz a kérdés. Ehhez azonban az kell, hogy a folyamatban lévő vizsgálatok lezáruljanak.

Az adatvédelmi biztos a közelmúlt két botrányával kapcsolatban kifejtette, hogy álláspontja szerint problémás, ha a felvett beszélgetéseket visszafejtik, vagyis lejegyzik és a rendszerek javítása céljából kielemzik anélkül, hogy a folyamatról átlátható információkkal rendelkezne a közvélemény. Az ügyek miatt már az ő hivatalát is megkeresték a kérdéseikkel az elbizonytalanított és aggódó állampolgárok.

Mint ismeretes, áprilisban ismertté vált, hogy az Amazon kiértékeli az Alexa felvételeit, július közepén pedig az, hogy a Google partnerei szintén kielemzik a Google Asszisztensnek adott beszédutasításokat. Az anyagok közé sokszor akaratlanul felvett, személyes tartalmú beszélgetések és telefonhívások is kerültek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2019. 07. 29.. 14:54||#2
Nem volt soha engedelyezve. Az amerikai es azsiai cegek egyszeruen csak eloallnak mindenfele termekkel, anelkul hogy elotte elozetes engedelyt kernenek az EU-s hivataloktol.

Remelhetoleg a jovoben az uj szoftverek csak a szokasos 1-2 eves bevizsgalasi ciklus utan jelenhetnek majd meg europaban. Ennyi lemaradast megerne...
© Bruce_Willis2019. 07. 29.. 10:25||#1
Szóval előbb engedélyezik, majd vizsgálódnak...
Korrupt idióták irányítják a világot..