SG.hu·

Meghosszabbítanák a Nemzetközi Űrállomás finanszírozását

Meghosszab­bítanák a Nemzetközi Ûrállomás finanszírozását
Több évvel kitolnák a határidőt, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a platformból.

Az idén 60 éves NASA és az amerikai döntéshozók számára is fontos kérdés, hogy miként alakul az ISS további sorsa, nem véletlen, hogy a hosszas vita, valamint a 2024-es határidő meglebegtetése után a rövidebbre szabott limit kitolása is felmerült. A jelek szerint komoly igény van erre, mégpedig több szempont miatt.

A nyár folyamán egy szenátusi bizottság hagyta jóvá a 2030-ra kitolt határidőről szóló javaslatot, amely jelen pillanatban a teljes Szenátus döntésére vár. Eközben azonban a Képviselőházban is elkészült egy hasonló anyag, amelyben szintén ezt a hosszabb üzemidőt említik meg, bár itt tulajdonképpen arról van szó, hogy kormányzati forrásokból finanszíroznák az üzemeltetés jó részét, ezt nem hárítanák át a magánszektorra. Az illetékesek több szempontot is felhoztak ezzel kapcsolatban, maga Ted Cruz szenátor (és egykori elnökjelölt) arra hivatkozott, hogy az adófizetők eddig öszesen 100 milliárd dollárt öltek a projektbe, vagyis észszerűnek tűnik annak lehető leghosszabb kihasználása, arról nem is beszélve, hogy a kínai fél szintén tervezi saját űrállomását, így presztízs- és geopolitikai okokból is szükség lesz az amerikai platformra.

A NASA jelenlegi és egykori vezetői (akiket tanúként hallgattak meg a bizottság tagjai) a maguk részéről azt szeretnék biztosítani, hogy továbbra is konkrét célokat tudnak kitűzni, immár a céges partnerek számára is. Biztosítani kell ugyanis, hogy az alacsony orbitális szegmensben is megfelelő célokat tűzzünk ki, itt pedig folytatódjon a munka, miközben a többnyire zökkenőmentes átmenetről is gondoskodni kell, hiszen az ISS nem marad örökre velünk – a 2030 utáni időszakban például a Hold, illetve a Mars körül keringő bázist is felépíthetnénk, de ugrókőnek nyilván egy Föld körüli állomás lenne ideális.

Technikai értelemben nincs akadálya a hosszabb, 2030-as határidőnek, a NASA itt csak a pénzre vár a Kongresszustól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fonak2018. 10. 18.. 00:49||#5
Rendben, akkor amit alacsony Föld körüli pályán meg lehet szerezni, azt megszerezték. Bár lehetne újabb időrekordokat hajkurászni persze.
© molnibalage832018. 10. 15.. 09:36||#4
Az "elég" jelzővel azért vitatkoznának szerintem páran.
© kvp2018. 10. 12.. 16:02||#3
"de mennyi haszna van ezen felül a fenntartásának?"

Egyreszt kiserletezni tokeletes, masreszt kelleni fog fent bolygokoruli palyan valamilyen szerelo platform (szarazdokk) a melyuri emberes jarmuveknek. Erre a celra pedig pont alkalmas.
+1
© fonak2018. 10. 12.. 08:31||#2
Kúlság, hogy van egy szép nagy űrállomás odafent, ami a nemzetközi együttműködést is jelképezi, főleg az ilyen új hidegháborús időkben, de mennyi haszna van ezen felül a fenntartásának? A hosszú távú űrben tartózkodás terén már sikerüt elég tapasztalatot összegyűjteni.
© kvp2018. 10. 08.. 16:04||#1
Miutan az oroszok kozoltek, hogy mivel a hajtomuvek es a fo letfenntarto rendszer az o egysegukben vannak, ezert ok szivesen atveszik az egeszet, sot fizeto (=kinai) ugyfeleket is szivesen beengednek, az amerikaiak kenytelenek finanszirozni, ha nem akarjak elveszteni az iranyitast.

A kereskedelmi celu felhasznalas pedig akkor lesz erdekes, amikor egy maganceg atveszi es onnantol orosz-europai-japan-globalista nagytokes osszeallitasban lesznek kepviselve a nemzetek. Persze ha a csak 100% amerikai, patriota cegnek adjak el, akkor mas a helyzet, de nem sokkal. Alapvetoen kijelenthetjuk, hogy addig veszik az USA-t komolyan az urallomas iranyitasaval kapcsolatban, amig allami szinten vannak jelen.