SG.hu

Megszűnt a nyomozás a BKK-botrány hackere ellen

A 18 éves fiatalember azzal vált ismertté, hogy miután felhívta a BKK figyelmét az online jegyárusítási rendszerük hibáira, a T-Systems feljelentette őt és a rendőrség házkutatást is tartott a lakásában.

2017. július 18-án mutatott rá egy férfi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegyárusító rendszerében található biztonsági résre azzal, hogy 50 forintért vásárolt magának bérletet. Ezt a bérletet sosem használta, és nyilvánvalóan jóhiszeműen járt el, amikor azonnal jelezte is a cégnek a hibát. A fejlesztő T-Systems erre válaszul feljelentette a közérdekű bejelentőt, akinek lakásán a rendőrség is megjelent és házkutatást is tartottak nála. Mostani határozatával az ügyészség kimondta, hogy nem követett el bűncselekményt. Ehhez képest meglepő következtetés, hogy a házkutatást jogszerűnek minősítette az ügyészség.

A TASZ elfogadhatatlannak tartja azt a gyakorlatot, ahogy a rendőrség a közérdekű bejelentők magánszféráját kezeli. "Jelen esetben akkor is felforgathatja a rendőrség valakinek a lakását, ha nem követ el bűncselekményt, hanem a társadalom érdekében cselekszik. Ezzel a gyakorlattal az állam megfélemlíti a közérdekű bejelentőket ahelyett, hogy támogatná őket” - nyilatkozta Dojcsák Dalma, a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #2
    Barátom ha legközelebb találsz valamit inkább maradj csendben.....

    A másik verziót nem mondom.
  • Gauge #1
    Épp ideje volt!!!! Mi a helyzet a BKK és T-System elleni nyomozásról?
    Utoljára szerkesztette: Gauge, 2017.08.22. 20:18:07