MTI

25 ezer ukrán szeretné újra elérni a legnagyobb orosz közösségi honlapot

Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze Ukrajnában ahhoz az állampolgári petícióhoz, amelynek támogatói arra kérik Petro Porosenko elnököt, hogy tegye újra elérhetővé az országban nemrég betiltott, VKontaktye nevű orosz közösségi portált - jelentette csütörtökön az UNIAN hírügynökség.

Az államfő 2015 augusztusában írt alá rendeletet arról, hogy ezentúl az állampolgárok petíciót terjeszthetnek elé hivatalos honlapján. Amennyiben egy kérdéshez három hónap alatt legalább 25 ezer támogató aláírás érkezik be, azzal az elnöknek kötelezően foglalkoznia kell. Azután, hogy hivatala bejelenti, hogy megkezdték a felvetés vizsgálatát, az államfő tíz munkanapon belül köteles választ adni a petícióra. A Vkontaktye ukrajnai elérhetőségének visszaállításáról szóló, elektronikus úton benyújtott petíció kevesebb mint egy hónap alatt megkapta a szükséges 25 ezres támogatást.

A kérés indoklása szerint a közösségi oldalon terjesztett propagandát az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), illetve a kiberrendőrségnek kellene nyomon követnie és szankcionálnia. Az említett állami hatóságok működését az ukrán adófizetők fizetik, ezért a petíció szerzője elfogadhatatlannak tartja, hogy az Ukrajna-ellenes propagandával szemben fellépni képtelen szervek miatt az átlagpolgároknak kell kellemetlenségeket elviselniük.

Május közepén lépett életbe Porosenko rendelete, amelyben Kijev kiterjesztette az orosz magán- és jogi személyekkel szembeni büntetőintézkedéseket. A szankciós listára felkerültek a VKontaktye (VK) és az Odnoklasznyiki (OK) orosz közösségi portálok, valamint a Yandex orosz keresőoldal, a Mail.ru levelező és több más orosz internetes oldal, amelyeknél elrendelték az ukrajnai hozzáférés letiltását.

A Yandex nemrég bejelentette, hogy bezárja ukrajnai irodáit, ugyanis az oldalhoz való hozzáférés blokkolása után számláikat is befagyasztották, így nem tudják alkalmazottaikat kifizetni. A cég vezetősége hozzátette, hogy ukrajnai munkatársaiknak más országokban kínálnak fel munkát. A Yandex kijevi és odesszai irodáit a múlt hónap végén az SZBU munkatársai átkutatták, szervereket és dokumentumokat foglaltak le. A keresőportált működtető céget a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy ukrán állampolgárok személyes adatait gyűjtötte, másolta és adta át jogellenesen az orosz titkosszolgálatoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #1
    Birkák... Először is minden picit is tájékozottabb ember tudja, hogy miután kirakták az alapítókat a Vkontaktéból azóta az FSZB egyik fő manipulációs eszköze. Másrészt meg háborúban állnak (persze hivatalosan nem) az oroszokkal. Nem értem miért panpognak.

    Ez olyan, mint amikor a 2. VH-ban betörtek a ruszkik hazánkba, és akkor 25 ezer embernek az lett volna a legnagyobb gondja, hogy nem játszanak új orosz filmeket a mozik.