Gyurkity Péter

Veszélyt jelentenek az önvezető autók korlátai

A sofőrök ugyanis csak nagyon lassan adják át vagy veszik vissza az irányítást.

Az önvezető autók fokozatos terjedése egyben új kérdéseket is felvet, ez pedig nemcsak a különböző szabályozó hatóságok, de az átlag halandó számára is akadályokat, egyes esetekben pedig közvetlen veszélyt is jelent. Egy új tanulmány szerint gondok vannak az irányítás átadásával, ezért a jelenlegi korlátok lelassíthatják, de akár meg is akadályozhatják a terjeszkedést.

A Southampton Egyetem kutatói 26 felnőtt bevonásával folytatták le kísérleteiket, közöttük férfiak és nők egyaránt megtalálhatók voltak. Az eredmények láttán arra a következtetésre jutottak, hogy a 20 és 52 év közötti felnőttek a 110 km/h-s sebességnél, normál (ám szimulált) közlekedési körülmények között, csak nagyon lassan veszik át vagy adják le a személyautó irányítását, ez pedig komoly problémákat okozhat. Különösen szembetűnő volt ez azok esetében, akik valamilyen másodlagos, tehát zavaró tevékenységet folytattak az utazás közben, ez nyilván még bonyolultabbá teszi az robotpilóta használatát.


Korábban már többször felmerült, hogy az önvezető autókkal komoly gondok vannak, itt a Tesla balesetei mellett a Google fejlesztései is górcső alá kerültek. Egy 2013-as tanulmány szintén hasonló gondokra mutatott rá, kiemelve, hogy az esetek nagy részében éppen akkor reagálunk lassan, amikor a szoftvernek szüksége lenne az emberi segítségre. Ez tehát egy ismert probléma, mi több, a tengerentúlon egészen 1947-ből is akad példa olyan bírósági perre, amely az autópilóta, pontosabban egy katonai repülőgépet vezető személy hibája kapcsán indult el (akkor a haditengerészet repülője egy régi, mechanikus robotpilóta irányítása mellett csapódott neki egy kisebb polgári gépnek), vagyis még azt sem mondhatjuk, hogy egy meglehetősen új jelenségről van szó.

A most lefolytatott szimulációk során 30-45 másodperces intervallumokban késztették a sofőröket az irányítás leadására vagy átvételére, ezek során az érintett személyek 2 és 26 másodperc közötti reakcióidőt mutattak. Ez a tartomány óriásinak mondható, ezért a készítők szerint az önvezető autók gyártóinak nem az átlagra kell figyelniük, hanem az egyes emberek közötti nagy különbségekre, a szoftvert pedig ennek alapján megtervezni, illetve módosítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #50
    Vagy nem. Semmilyen jövőbe látás nincs......Az SUV nem állt, hanem vészfékezett ezért szaladt bele a kisebbik... Mi van ha egy kicsit nagyobb méretű autó halad előtted és nem látsz elé? Ja tudom, te azon is átlátsz a röntgen szemeiddel ...
    Utoljára szerkesztette: Tikal, 2017.02.09. 00:31:40
  • NEXUS6 #49
    A balesetet, ha jól láttam az okozta, hogy a kettővel elöl levő kocsi állt. Ezt te is ki tudod szúrni. Legjobb tudomásom szerint a robikocsi egyelőre nincs megáldva a jövőbelátás képességével.
    :)
  • Tikal #48
    Megállni meg tudsz, de ezek szerint nem figyeltél. A Tesla rendszere már a baleset előtt jelzett, a video ezért érdekes és nem azért mert meg tudott állni, szerintem erre te nem vagy képes :)

    Utoljára szerkesztette: Tikal, 2017.02.08. 00:00:32
  • NEXUS6 #47
    Bocs, tényleg félre értettem.

    A kevesebb kocsi, sok júzer viszont felveti a szokásos matematikai utazóügynök problémát, a 4 különböző helyre menő, máshonnan induló fickót hogy lehet a legrövidebb úton/idő alatt szétrakni. Lesznek olyan megoldások, amikor a sok kocsi, kevés utas a nyerő valszeg, bár általános esetben szerintem is lesz javulás, a jelenlegihez képest, de tartok tőle nem annyi, mintha a kocsikat kitiltanák a nagyvárosok belvárosaiból és mindenkit megpróbálnának a tömegközire rávenni. Csak mert ez is létezik már vagy 150 éve.
  • NEXUS6 #46
    Hát ja, de momentán én sem az elöttem levő kocsi seggét szoktam bámulni, hanem az elötte haladóét, és viszonylag nagy követési távolságot tartok, utálom is, ha emiatt simán bejön más elém. Szal szkás kérdése. Egy ilyen szitu csak akkor veszélyes, ami a videón is volt, ha a fentieket nem tartod, mert te is simán meg tudsz állni ilyen távolságra, ez nem csoda.

    Szerintem
  • Nagydög #45
    Akkor nem voltam egyertelmu. Eppen ezt mondom, hogy a legnagyobb csucs kozepen is iszonyu sok auto parkol szanaszet, vagyis kihasznalatlanul all.
  • Tikal #44
    Van benne valami, de hidd el, a szenzorokkal szerelt autó sokkal jobban képes lesz tartani a követési távolságot mint te, mert ezerszer felméri a távot egy másodperc alatt és korrigál, amíg te csak a szemedre hagyatkozhatsz plusz a reakcióidőd sem olyan jó és a lábad sem olyan pontos.

    de ha már szenzorokról beszélünk:

  • NEXUS6 #43
    Hát nem tudom, én nem vettem észre, hogy pl. a Fehérvári, vagy az I. ker Attila úton 7-8 között felszívódtak volna a szélső sávból a kocsik. Belváros ilyenkor mutatja a legrosszabb arcát, helyet találni gyak képtelenség.

    Igen megoldás, hogy autó kitiltva, és csak elektromos robikocsi jöht be. Az emberek meg k-anyáznak. Nincs ezzel gond, el lehet költözni. De ilyen drasztikus megoldást az önkormányzatok nem kockáztatnak meg, szerintem.

    Vagy B megoldás: felmérik, hogy hány autó parkol a szélső sávban és a belvárosban annyi mélygarázst, parkolóházat, akárit építenek. Minden úton 1-2 sáv felszabadul, nincs 15 perc keringés, amíg helyet találsz. A fogalom is kisebb lesz valamivel és mindenki boldog.

    De ezt sem csinálják meg, pedig ez nem űrtechnológia. Csak mert ugrott a horribilis parkolási díj, meg bírságok.
    A jelenlegi káosz direkt van fenntartva és nem csak és kizárólag az emberi/technikai korlátok miatt van.
    Szerintem
  • NEXUS6 #42
    Az a gondom a videóval, hogy van az az állapot, amikor az emberek xarul vezetnek meg van a szuperönvezérlőautósembernélküli. Értelemszerűen így lehet a különbséget bemutatni.

    De, egyrészt szerintme mindíg is vegyes/kevert forgalom lesz. Motorosokat, robogósokat nem fogják robotizálni, bicósok dettó. Márpedig éppen hogy egyre több helyre raknak be bicós közlekedést az autó mellé. Régi kocsik még évtizedekig forgalomba maradnak.

    Egy vegyes forgalomban, meg nem biztos, hogy jelentős előnyt tud áteresztőképességben felmutatni a robikocsi. Ezek a fantom akadályok is részben biztos az emberek reakcióiból jönnek, ki, de ha a robikocsi nincs hálózatba kötve és csak a közvetlen környezetére tud reagálni, akor ő is pont ezt fogja csinálni. Óvatosabb, még nagyobb követési távolságot tart, még jobban leleassít esetleg, mint az emberi sofőr, szal ha nincs hálózat, akkor még akár dúrvább dugókat is produkálhat!

    Szerintem
  • Nagydög #41
    " De egy kisvárosban ezek nem lényeges kérdések. Nincs állandó leterjheltséget biztosító kuncsaft, hanem a taxisok ott dekkolnak az idejük nagyrészében a droszton."

    Ha az idejuk nagyreszeben a droszton dekkolnanak, akkor ehen vesznenek a verbe. De... Ha kevesebb magan auto lenne, a taxik kihasznaltsaga is none, es igazabol errol szolna az egesz onvezeto autos car sharing dolog. Nem kell fenntartanod egy szornyu kihasznaltsagu sajat autot, mikozben a jelenlegi tomegkozlekedes kompromisszumait nem vagy alig kell megkotnod.

    "Ami viszont korábban szerepelt, hogy a csúcsidő után mi a faxt csinál a robikocsi, simán parkol a szélső sávban, merft akkoör a helyzet semnmit nem változott."

    Hogy a francba ne valtozott volna? Eleve toredek annyi kocsira lenne szukseg. Lattad mar, hogy csucsforgalomban kiurulnek a parkolok a varosban? Nem? Nem veletlen. Na azok a parkolo autok ritkulnanak meg nagyon.