SG.hu·

Német belvárosokban is tesztelnék a robotautókat

Német belvárosokban is tesztelnék a robotautókat
A jövőben kiterjeszthetik az önállóan közlekedő járművek tesztelését.

Alexander Dobrindt német közlekedési miniszter azt szeretné, ha a közúti robotjárművek kapcsán a jövőben az autópályák után a városokban is sor kerülne tesztekre. Így néhány német település belvárosa digitális próbatereppé alakulhat át. A projekt kiterjesztése után az A9-es autópálya bajorországi szakasza mellett elsőként Braunschweig és Kassel városában lehetnek majd tesztek. A cél az, hogy hosszú távon Németország az automatizált és hálózatba kötött autók vezető piacává váljon, s az első olyan ország legyen a világon, ahol rendszeresen közlekedhetnek ilyen gépkocsik.

Braunschweig esetében a közlekedési minisztérium 5,8 millió euróval támogatja a projektet, amelynek keretében azt vizsgálják meg a szakemberek, hogy milyen digitális megoldásokat lehet alkalmazni a vegyes forgalmú (autó, kerékpár, gyalogos) kereszteződésekben. A Kassel városában elindított 2,3 millió eurós programban pedig azt tanulmányozzák, hogy miként lehet bizonyos járműveket összekötni a közlekedési lámpákkal azért, hogy egy eddiginél jobb és folyamatosabb közlekedés valósulhasson meg. A szakemberek buszokat, villamosokat, s mentő- és tűzoltóautókat szerelnek majd fel fedélzeti számítógépekkel.

Lesznek belvárosi tesztek Ingolstadtban, Münchenben, Berlinben, Drezdában, Düsseldorfban és Hamburgban is. Később további városokra is kiterjeszthetik a programot. Ezzel párhuzamosan az A9-es autópályán járműszenzorokat szerelnek fel a közlekedési helyzetek felismerésére és a G5 mobilszabványt is kipróbálják. Az előbbi projektet 6,1 millió, míg az utóbbit 1,5 millió euróval támogatja a közlekedési minisztérium, amely 2020-ig összesen 100 millió eurót biztosít a digitális tesztterepek kialakítására és működtetésére.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© duke2016. 12. 22.. 22:47||#3
Lehet hogy a Berlini karacsonyi vasaron tortent incidens is, csak egy sikertelen teszt volt ?
© Ender Wiggin2016. 12. 22.. 20:18||#2
A kamioneltérítők majd tüntetni fognak...
© NEXUS62016. 12. 22.. 10:41||#1
Szupcsi!
Ezzel most adtak maguknak elfoglaltságot a következő 15 évre.
😉