SG.hu·

Állítólag a Bosch is részt vett a Volkswagen csalószoftverének kifejlesztésében

A Bosch munkatársai több mint egy évtizeden át együtt dolgoztak a Volkswagen szakembereivel az emissziós teszteket mainipuláló szoftver kifejlesztésén - irta a WirtschaftsWoche belső vállalati körökből származó értesülésekre hivatkozva.

A lap értesülései szerint a stuttgarti ügyészség olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek bizonyítják, hogy a Bosch egyik osztálya legalább 2005-től együtt dolgozott a Volkswagennel a motorvezérlő szoftver kifejlesztésén. "Az osztály, ahonnan a dokumentumok származnak, már 2005-től tudta, hogy csaló szoftverről van szó" - tájékoztatta a meg nem nevezett belső forrás a WirtschaftsWoche lapot. Elmondásából az is kiderül, hogy a csalás jóval nagyobb mértéket öltött a nitrogén-oxid kibocsátási teszteredmények már jól ismert manipulálásánál. "Más környezetszennyező anyagokról is szó van, mint például a koromrészecskék, valamint a benzinmotorokról is" - mondta.

Az adatok 2011-ben kerültek az ügyészség birtokába egy másik üggyel összefüggésben. A Bosch egykori alkalmazottja 2009 és 2011 között összesen 1,3 terabyte, 1800 CD-nek megfelelő mennyiségű anyagot másolt le azzal a szándékkal, hogy a versenytársaknak értékesítse azt. Ezt az adathalmazt most új szempontok szerint is átvizsgálja a nyomozó hatóság.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2016. 08. 26.. 09:38||#2
De megint megpróbálják a VW-re hárítani az összes csalóst. Pedig tucatnyi gyártó oldotta meg hasonlóan, benne a rivális németek is. Sőt, a vastagbőr legalja, hogy egy rahedli Euro 6-os dízel (megint csak számos gyártótól), többlépcsős átverést tartalmaz.
© Sir Cryalot2016. 08. 26.. 06:23||#1
Sokat elárul a híres neves TÜV-ről a dolog, és ezek osztogatnak elektronikai termékekre plecsnit meg hogy mennyit fogyaszthat egy display pl (milyen szar kép megengedett). 😄

Szar-há-zi !
Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.08.26. 06:26:35