Gyurkity Péter

Több űrhajóst szállíthat a SpaceX az ISS-re

A NASA ugyanis egy második küldetésre is igényt tart, de a Mars esetében is segítik a céget.

A NASA még évekkel ezelőtt indította el a Commercial Crew Program névre hallgató kezdeményezést, amelynek keretében több magáncég biztosítaná az űrhajósok eljuttatását a Nemzetközi Űrállomásra, megbízható módon helyettesítve a már nyugdíjba vonult űrsiklókat, és egyben kiváltva az orosz fél szolgáltatásait. Az ügynökség most a SpaceX-től rendelt meg egy újabb küldetést, de a Mars esetében is együttműködnének.

Eddig arról volt szó, hogy a SpaceX egy, a Boeing pedig két, legénységgel lebonyolított küldetést hajtana végre. Ezeket a NASA már tavaly megrendelte, hiszen a megállapodást érdemes két-három évvel a tulajdonképpeni rajt előtt nyélbe ütni, ami jelen esetben azt jelenti, hogy az első ilyen expedícióra 2017 végén, illetve 2018 elején kerülne majd sor. A mostani szerződés értelmében a SpaceX szintén részt vehet egy második küldetésben, amihez persze a Dragon kapszula kettes változatának véglegesítése szükséges, hiszen ez lenne csak alkalmas az emberi személyzet szállítására. Ebből jelenleg négy példány épül, amelyek közül kettőt kizárólag tesztelésre használnak majd.

Arról még nem született döntés, hogy a két partner közül melyiknek jut majd az első rajt, de eközben már zajlanak a tárgyalások a Marson történő leszállás elősegítésére, amit a SpaceX szintén 2018-ra vetít előre, egyelőre természetesen legénység nélkül, az új Dragon kapszula és a Falcon Heavy rakéta kombinációjára építve. A NASA itt a kommunikációs feladatokat vállalná, hiszen a Deep Space Network segíthet ennek biztosításában és fenntartásában, de a megfelelő leszállóhelyet is ők jelölnék ki, illetve a Red Dragon fertőtlenítését is elvégeznék, hogy megelőzzék a leszállóhely esetleges megfertőzését.

Az ügynökség összesen 32 millió dollárt költene a Mars-küldetésre, míg a SpaceX 300 milliós költségvetéssel számol. A Red Dragon fékezőrakétákkal oldaná meg a leszállást, amit egy ekkora objektum esetében még nem alkalmaztak, így mindenképpen érdekes eredményre számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cylontoaster #13
    Ja, űrhajón főképp. Meg a plazmát visszacsapkodja a kard. Ez egy gyenge belemagyarázás a rajongói oldalakon, valójában soha semmi ilyesmi nem hangzik el. De javíts ki ha tévednék.

    De alapvetően pont mindegy, szőrszálhasogatás...
  • fonak #12
    "Hivatalosan" plazma lövedékekről van szó. Persze fizikailag képtelenség a működése.
  • NEXUS6 #11
    Én elárulnám, de az nagyjából egy figyelmeztetésbe kerülne trágár szóhasználatért.
    XD
  • cylontoaster #10
    Mondjuk pont mindegy minek hívják, mert a lényegen nem változtat :)
    De akkor áruld el milyen "sugár" ami képes így viselkedni.
  • fonak #9
    Mondjuk nem is hívják lézernek a filmben, ahogy a lézerkardot sem. :)
  • cylontoaster #8
    A SW nem sci-fi, teljesen felesleges ilyen logikát elvárni tőle. Pont annyira hülyeség, mint egy rajzfilm vagy a Harry Potter esetén megjegyezni, hogy hát márpedig ez nem lehet..

    A lézerlövedékeket azért ne hagyd ki a sorból, amik oldalról is láthatóak, és lassabbak mint egy nyílvessző :)
  • NEXUS6 #7
    Ugyanmár, mit kell akadékoskodni!?

    Nekem a kedvencem a mikor a Birodalom visszavágban Han, Lelyla, meg Csovi a nagyi oxigénmakszjában kimentek a zaszteroidába és persze nagyjából 1 g garvitáció mellett dumcsiztak, meg jókedvűen lövöldöztek, mintha csak egy elhagyott orosz laktanyában péntpalloznának.
    XD
  • gaszton421 #6
    Igaz, pedig azoknak kint az űrben szintén nem kéne, sőt a felrobbanásukhoz hang sem kéne még is van!!!!
  • NEXUS6 #5
    És emellett még cukik is.

    Minden normális űrhajónak van szárnya, vagy ilyesmi: X-szárnyú, Tie-fályter stb.
    XD
  • gaszton421 #4
    Amúgy a biztonsági rendszer esetleges működése esetén aerodinamikai stabilitást is biztosítanak azok a szárnyak.