Gyurkity Péter

Szupervékony lencse forradalmasítja a kamerákat

Az új fejlesztésből az okostelefonoktól kezdve a drónokig sok eltérő eszköz profitálhat.

A Utah Egyetem mérnökei jó ideje dolgoznak a kamerákon alkalmazott lencsék forradalmasításán, az eddig elvégzett munka - és annak eredményei - pedig arra utalnak, hogy mindez néhány éven belül megvalósítható. A több hajlított lencse helyett egyetlen lapos réteget alkalmaznának, amely akár műanyagból is készülhetne.

A most megjelent beszámolóból kiderül, hogy a végzős hallgatók bevonásával végzett tesztek során sikerült előállniuk egy olyan szupervékony lencsével, amely egymaga megoldja a fény egyetlen pontba történő irányítását, mégpedig az anyagon belül lévő mikrostruktúrák segítségével. Ez azt jelenti, hogy a jövőben nem lenne szükség több különálló lencse alkalmazására, vagyis a kamerák jóval kisebb helyet foglalnának el az egyes eszközökön.


A tanulmány szerint mindez nagyjából 5 évben belül megjelenhet a piacon, ezzel pedig nemcsak az okostelefonok, de a digitális kamerák, a szemüvegek, a műholdak, valamint a drónok fizikai mérete is csökkenthető lenne. Mi több, az új lencse bármilyen átlátszó anyagból elkészülhet, a műanyag változatok pedig ellenállóbbak lennének a külső behatásokkal szemben. A lapos lencse alkalmazásával nem lenne többé szükség az egyébként vékony kivitelű okostelefonokon alkalmazott kitüremkedésekre, vagyis még vékonyabb példányokat ismerhetnénk meg.

A munka folytatódik, hogy kiküszöböljék a megmaradt problémákat, de már most teljesen világos, hogy a lehetséges felhasználási területek nagy száma miatt ez sokak számára érdekes lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #4
    hát figy, ha az optika helyén 1.2cm kb hát legyen (de a tetejétől az aljáig), ha cserébe frankó a kamera, nem egy nagy halál úgy gondolom. most moto x 2-m van, középen 1 centi kb szélein 4 milli, szerintem ilyen kialakítással mehetne, számomra ezzel nincs baj, jobb hűtés is lehetne, meg mindennek több hely, plusz akkor egy jobb optika is belefér.

    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2016.02.21. 17:23:53
  • Sequoyah #3
    De ha egy 1.5 centis feltegla vana kezedben az viszont mar nem fog tetszeni. Pedig ahhoz hogy fejlodjenek a telefonos fenykepezok, jelen pillanatban leginkabb helyre van szukseg, hogy a novekvo szenzormerettel egyutt novekvo optika elferjen. Lasd a Lumia 1020-on levo dudort, ami egyutt jar a piac legjobb fenykepezo-hardverevel.
  • Sir Cryalot #2
    -hát igen, jóideje már projektorban is az eldobhatós a menő, tévékről nem is beszélve.

    Pályázatos beszerzésekre specializálódtak a gyártók, ott páratalanul direktben megy a tervezett elavulás, ráadásul ennél pl. kevés undorítóbb dolog van . Nagy szégyen (lenne ha volna szégyenérzetük) pl. az izzógyár philipsnek meg a chipgyártó texas instrumentsnek -az iskolák közvetlen/közvetett lefejése .
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.02.19. 16:29:29
  • who am I 7 #1
    megmondom őszintén, rohadtul idegesítenek a vékony telók, nálam ez kizáró ok. legyen benne normális akksi, egy 15-20 megapixes jó kamera (újabban stabilizálóval) azt kész, kilóg a síkjából? kitérdekel? az ilyen agyament, fölösleges kretén elvárások ölnek meg sokmindent a technológiában.
    plusz nem fogok sírni hónapokig, ha 8 neadjisten 9 milli vastag lesz... :-o :D