MTI

A szennyezésünk késlelteti a következő jégkorszakot

Az üvegházhatású gázok ember általi kibocsátása legkevesebb 50 ezer évvel késlelteti a következő jégkorszak beköszöntét - állapították meg németországi kutatók.

A Potsdami Klímakutató Intézet szakemberei az eljegesedést kiváltó tényezőket vizsgálták. A Föld Nap körüli pályájának módosulásától függ, hogy mennyi napsugárzás éri a bolygó felszínét, és ha ez elér egy bizonyos küszöbértéket az északi félteke közepes földrajzi szélességein, akkor beindulhat az eljegesedés. A Nature című folyóiratban közölt eredmények szerint bolygónk Nap körüli pályájának alakja ugyan most "ideális" lenne egy jégkorszak beköszöntéhez, ám jelenleg túlságosan sok szén-dioxid van a levegőben, így az üvegházhatás ellensúlyozza a pályaeltolódásból eredő lehűlést. A bolygó meghosszabbodott meleg periódus elé néz - írta a BBC.

"Olyan periódusban vagyunk, amikor az északi féltekén a nyarak a legtávolabb vannak a Naptól" - magyarázta Andrey Ganopolski, a tanulmány vezető szerzője. "Normális körülmények között az interglaciális időszak véget érne, és új jégkorszak kezdődne. Vagyis csillagászati szempontból nézve tökéletesen adottak a feltételek. Ha 200 évvel ezelőtt 240 ppm (milliomod térfogatrész) értéken állt volna a szén-dioxid légköri koncentrációja, akkor elkezdődhetne egy jégkorszak, de szerencsére 280 ppm volt a koncentráció. Az iparosodott társadalom pedig mára 400 ppm fölé vitte az értéket" - fejtette ki Ganopolski.

A kutatók szerint ugyanakkor a jégkorszakközi éghajlat feltehetőleg így is, úgy is meghosszabbodott volna legkevesebb 20 ezer évvel, illetve nagy valószínűség szerint akár 50 ezer évvel is, még akkor is, ha a szén-dioxid koncentráció a 18. századi szinten maradt volna. Az ipari forradalom óta a légkörbe engedett csaknem 500 gigatonnányi szén miatt az emberiség valószínűleg "lecsúszik" a következő eljegesedésről, és további 500 gigatonnányi szén-dioxid kibocsátásával újabb 50 ezer évvel tolódik el a következő jégkorszak beköszönte.

Az elmúlt 2,5 millió évben a Föld több hosszan tartó hideg időszakon is átesett. A 12 ezer évvel ezelőtt véget ért legutóbbi jégkorszak során jégtakaró borította a mai Kanada, Észak-Európa és Szibéria területét. Ganopolski szerint fölösleges arról vitatkozni, hogy a következő jégkorszak 50 ezer vagy 100 ezer év múlva köszönt-e be. A lényeg annak felismerése, hogy az emberiség immár képes arra, hogy geológiai mércével mérve is érezhető változást idézzen elő az éghajlatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    a korai földművelés is késleltette. És még mi? :o
    mert pl. a vulkánok szennyező hatása is jócskán képes befolyásolni a klímánkat, elég csak a Toba vulkán kitörésére gondolni, ami gy.k. az élet nagy részét eltüntette a Földről.

    Szóval sztem kissé összetettebb a klíma változása annál, hogy kijelenthessük: az emberi tevékenység a fő kiváltó ok. Biztosan mi is beleszólnunk, de amíg egy átlagos vulkán kitőrés több káros anyagot nyom a levegőbe mint az emberiség napjainkig addig a mi tevékenységünk igen csak elenyésző. (ez még nem azt jelenti, hogy szarjunk a környezetre)
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2016.01.29. 11:20:52