SG.hu·

Tom Cruise lesz A múmia-reboot főszereplője

Tom Cruise lesz A múmia-reboot fõszereplõje
Tom Cruise újabb nagy franchise arca lesz.

A Variety értesülései szerint a háromszoros Oscar-jelölt Tom Cruise lesz az egyik főszereplője a Universal stúdió tervezett közös szörnyuniverzumát felvezető filmnek, az Alex Kurtzman-féle The Mummynak. (Érdekesség, hogy korábban Cruise neve a Van Helsing főszereplőjeként merült fel.) A klasszikus mozis szörnyeket egy világban összehozó sorozat első darabját a tervek szerint 2017. március 24-én fogják bemutatni, a folytatás pedig 2018. március 30-án kerülne az amerikai mozikba.

A múmia-reboot forgatókönyvét az a Jon Spaihts írja, aki A legsötétebb órát és a Prometheust jegyezte eddig, de azóta megkapta a Marvel Studiostól a Doctor Strange-t, valamint ő írta meg az egyik legjobban várt scifi, a Passengers szkriptjét is. Az író korábban elmondta, hogy az alapanyagban hasonló lehetőséget lát, mint pár éve a Prometheusban, hiszen visszanyúlhat egészen a harmincas években indított franchise gyökeréig, mely sötét és félelmetes alapanyagot kínál, s ezzel párhuzamosan új utakat tárhat fel a történettel kapcsolatban.

A Universal stúdió annak idején, még 1932-ben készítette az első Múmiát, melyet négy további követett, a The Mummy's Hand, a The Mummy's Tomb, a The Mummy's Ghost és a The Mummy's Curse. 1955-ben a stúdió még készített egy paródiafilmet, s utána 1999-ig fiókba került a sorozat. Akkor Stephen Sommers rendezett kalandfilmet a címből, melynek két folytatása és egy spinoffja született (Skorpiókirály), mely ugyancsak a harmadik részig jutott el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tomboy0132015. 11. 26.. 18:33||#3
Kíváncsian várom, a Sommers féle Múmia nagyon jó kis kalandfilm volt.
© Zombee2015. 11. 26.. 09:42||#2
Hát de múmia! 😊
© Ender Wiggin2015. 11. 26.. 08:07||#1
erre aztán qrva nagy szükség van. legalább akkor nem egy málló arcú őskövületre építenének...