Berta Sándor

A hálózatba kötött autók számos új esélyt jelentenek

Amennyiben a gépkocsikat csatlakoztatják a világhálóhoz, akkor az egyszerű adatokból jövedelmező üzleti modellek válnak.

A hálózatba kötött közúti járművek teljesen új lehetőségeket teremtenek például a benzinkutak számára. Dirk Wollschläger, az IBM menedzsere elmondta, hogy egy olyan platformot fejlesztenek, amelynek segítségével különböző, fogyasztónként differenciált szolgáltatásokat lehet elérhetővé tenni. Így például egy benzinkút-üzemeltető a tankolás után egy kávékupont küldhetne az ügyfeleinek, vagy ha az autó jelzi a kútnak, hogy egy gyermekülést is tartalmaz, akkor annak kezelője kedvezményt kínálhatnak fel a gyerekeknek szóló szolgáltatásokból. Ilyenkor például sokan vásárolnak még egy csokoládét is, ami jövedelmezőbbé teheti a benzinkutak kiegészítő tevékenységet.

Dieter Zetsche, a Daimler AG vezetője kifejtette, hogy autógyártóként most is ismerik sofőrjeik vezetési stílusát, zenei ízlését, és például a jövőben a járművekbe beszerelt ülések önállóan is ellenőrizhetnék a tulajdonosok egészségügyi adatait, így az autó az út során szinte diagnosztává válna. Felhívta a figyelmet, hogy az autógyártók az IT-cégekkel szemben nincsenek rászorulva arra, hogy az így megszerzett információkat értékesítsék, mert ők a járműeladásokból élnek, nem pedig a személyes adatokból.

Az IBM menedzsere, Dirk Wollschläger kiemelte Európa és az Egyesült Államok közötti hatalmas kulturális különbséget. Megemlítette egy kollégája esetét, aki Kanadában vezetett, és az autó felajánlotta, hogy ha lekanyarodik, akkor eljuthat egy olyan bolthoz, amelyről nemrég olvasott az interneten. "Míg ő izgatott volt az ebben rejlő lehetőségek miatt, addig ezt mi nonszensznek gondoljuk."

Patrick Brady, a Google Android Auto rendszerért felelős menedzsere szerint viszont ha egy szolgáltatást a reklámpartnerek érdekeinek megfelelően optimalizálnak, akkor ezzel párhuzamosan az adott cég elhanyagolja a felhasználókat. Ez pedig szerintük téves út. A Google inkább a navigációra összpontosít: amennyiben tudnák, hogy a benzintank szintje már alacsony, akkor annak megfelelően lehetne módosítani és kiszámítani az útvonalat. A platform figyelemmel kíséri majd a benzinkutak adatait, ezáltal az embereket nem fogja egy olyan állomásra küldeni, ahol sokan vannak és sorba kell állnia. Az elv ugyanilyen fontos az elektromos gépkocsik esetében, hiszen töltőállomásból még kevesebb van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CsZ #1
    Tegnap arról olvastunk mennyire káros az okos-eszköz kezelés vezetés közben.
    Ma annak örüljünk, hogy végre realtime is figyelheti majd valaki/bárki hová megyek?
    Az MS is arra volt büszke, hogy nem gyűjti az adatokat, hiszen megél a szoftverek árából. Aztán frissítésben feltelepítették a WIN7-re is a megfigyelő modulokat. Miért hinnék jobban egy autógyárnak?
    Attól, hogy nem kézben van a kommunikációs eszköz még elvonja a vezető figyelmét. Erről számos tanulmány beszámolt, nem csak brit tudósok, de aki használ kihangosítót az tudhatja is.
    Nekem továbbra is az a véleményem, hogy kötelező GSM zavarót minden egyes autóba, és megszűnik a gond. Nem hat meg az utas kommunikációképtelensége sem. Majd, ha megoldásra kerül, hogy csak utas tudjon szórakozni vezetés közben, akkor örülök.
    Ma reggel pl. láttam ahogyan anyuka a 3-ból a belső sávban 95-tel kóvályog a szalagkorlát és a másik sáv közt. Mikor menekültem tőle vettem észre, hogy a kormánynak támasztva két kézzel nyomogatja a telefonját. Normális? És ezt most építsük be az autókba? Szuper.