Berta Sándor

Apartimentum - a hálózatba kötött ház

A Xing alapítója Hamburgban egy régi épületet alakít át.

Lars Hinrichs, a Xing létrehozója öt évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy kialakít egy olyan házat, amelyet felszerel minden jelenleg elérhető technológiával. Ez az épület lett az Apartimentum, amelynek alapját egy 1907-ben felépített ház jelenti és amelyben egyaránt megtalálhatók az okoshűtőszekrények, az önmagukat feltöltő kádak, az okostelefonok és a Bluetooth technikával kinyíló ajtók, valamint a bejelentkezést megkönnyítő érintőképernyők.

A gyártóknak ez a projekt esélyt jelent arra, hogy megmutathassák, mit is jelent a hálózatba kötött otthon. A beköltözők megkapják azoknak az alkalmazásoknak a listáját, amelyekkel ellenőrizhetik a lakásukat. Mind a 20 lakásban alapfelszereltségnek számít a szélessávú internethozzáférés. Hálózatba kötött postaládák fogják jelezni a lakóknak, ha levelük érkezett. A Google Nest kamerái felügyelik a folyosókat és a lépcsőházat, továbbá a lépcsőkön elhelyezett LED-fények vezetik el őket a lakásukhoz. Aki nem akar lépcsőt mászni, az egy alkalmazással hívhatja a liftet.


A menedzser szerint ha egy otthon két információt tud, akkor már intelligens lehet. Ezek egyike, hogy mennyi az idő, míg a másik hogy éppen van-e otthon valaki. Ezekkel az adatokkal automatikusan beállíthatók, időzíthetők a fűtési és a fényviszonyok, ezáltal pedig energia takarítható meg. Alkalmazások segítségével tölthetők tele vízzel a kádak és a víz alatt Bluetooth-technikával hallgatható zene. A páraelszívó kommunikál a sütővel, a hűtőszekrény kilistázza a tartalmát és megmutatja az egyes élelmiszerek lejárati dátumát.

A lakások meglehetősen drágák, ennek ellenére néhány már elkelt. Hinrichs biztos abban, hogy aki egyszer belép egy ilyen otthonba, az nem akar többé hagyományos lakásban lakni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A cikkbol nem latszik a technologiai koncepcio, de a gazdasagi igen. Felfoghatjuk egyfajta probalkozasnak, hogy eladhato-e a meglevo technika es ha igen, akkor megfelelo nyereseggel vagy sem.

    Ez ugyan lehet az elso lepes, de az igazi attoreshez hasznos technologiak kellenek (es itt nem a vizalatt is szolo bluetooth hangszorokra gondolok), mindez a nagyobb tomegek altal is elerheto aron, de elfogadhato minosegben.

    Meglepo modon sok olyan dolgot kihagytak, ami hasznos lenne. Ennek oka foleg az, hogy meg nem letezik beloluk kereskedelmi termek es ahogy nezem sajat fejlesztest nem tettek bele, bar valoszinuleg szandekosan, hogy a kereskedelmi termekek elerheto szintjet felmerjek. A hangsuly szerintem inkabb a kiszolgalo szemelyzeten lesz, mivel igy szallodai szintu szolgaltatast tudnak nyujtani. (takaritani valoszinuleg emberek fognak es nagyon sok mas dolog sincs automatizalva, tehat max. okosnak tunik majd az epulet, de barmelyik normalisabb /nem budget/ lakopark tudja ezt, csak legfeljebb nem ezzel reklamozzak oket)