Berta Sándor

Átutalások megerősíté­sére is alkalmas lehet a szelfi

A MasterCard biometriai azonosítási módszerekkel kísérletezik, hogy így tegye feleslegessé a jelszavak alkalmazását.

A társaság a következő hónapokban fog több megoldást is tesztelni, a cél mindegyik esetben az átutalások megerősítése. A megoldások között lesznek ujjlenyomatos és önarckép-alapú rendszerek. A MasterCard azt reméli, hogy az utóbbi esetében hasznosíthatja a képfelvételeket egy önkéntes arcfelismerési eljárás során.

Az első teszten 500 felhasználó vesz majd részt, akik így az okostelefonjaikkal fizethetnek. A tesztszemélyeknek ehhez elegendő lesz egy MasterCard-alkalmazást feltelepíteniük a telefonjukra és ezután eldönthetik, hogy a fizetés során az ujjlenyomatukkal vagy az arcukkal azonosítják magukat. Az előbbihez szükség van egy megfelelő szenzorra az okostelefonban, míg a szelfi-alapú eljárásnál a résztvevőknek az arcukat kell lefotózniuk a beépített kamerával. Fontos ugyanakkor, hogy a kép készítésekor az illetőnek pislognia kell, a rendszer ugyanis így szűri ki az esetleges átverési kísérleteket. Amíg az ujjlenyomatos azonosításnál az adatok az eszközökön maradnak, addig a felvételek a cég szervereire kerülnek.

Ajay Bhalla, a MasterCard menedzsere szerint az ügyfelek ezt trendinek fogják találni, elég csak arra gondolni, hogy hányan készítenek és terjesztenek magukról fotókat. A mostani egy új generáció, amely kifejezetten selfie-pártoló, ezért úgy vélte, hogy az emberek jól fogadják majd az elképzelést.

Alvaro Bedoya, a Georgetown Egyetem Jogi Központjának munkatársa viszont egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől és attól, hogy egyre többször merül fel az arcfelismerés, mivel teljesen szabályozatlan ez a terület. A jogi szakértő részt vett az amerikai kereskedelmi minisztériumban azokon az egyeztetéseken, amelyeket az ágazat képviselőinek bevonásával szerveztek. 2014 eleje óta próbáltak kidolgozni önkéntes irányelveket a magánélet védelmére, de az utolsó tárgyaláson az adatvédelmi szakemberek elhagyták az asztalt, mert a cégek és a szakmai szervezetek nem tartották fontosnak, hogy megszerezzék a felhasználók hozzájárulását az arcfelismeréses azonosítórendszerek használatához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #5
    "Sajnos az éves adóját nem tudjuk átutalni, mosolyogjon erősebben!"
    :-)
  • Cat #4
    A telefon tudja beépítve, és ugye a telefonban van a bankkártya.
  • SupraMKIII #3
    Ujlenyomat a jelszó kiváltására.
    Nahát, micsoda váratlan, forradalmi ötlet! :-)

    A fenti két módszer kb akkor lenne érdekes, ha ezt a bankártya tudná beépítve.
  • Skylake #2
    Ez a pislogásalapú autentikáció igazi South Park epizódba illő baromság. Jó, akkor nem sima fényképpel verjük át, a rendszert, hanem GIF-el. Mennyire is nehéz megcsinálni valakinek az arcképén, hogy pislogjon? Én nem foglalkozom ilyennel, de kábé bakfitty lehet meló.

    További kérdés, a szívem csücske privacy terén, bár teljesen tudom, hogy a YOLO és szelfi-generáció számára lényegtelen: miért is mennek az ujjlenyomatos azonosításhoz képest az adatok, azaz a felvételek a cég szervereire? Talán mert menet közben, realtime így azonosíthatók az egyes személyek - természetesen a tudtuk nélkül, ahogy ez várható a Mastercard-tól meg a többi a privacy-kalóz f*regtől - és így a Mastercard magának új piacot tud teremteni: kedves ügyfél,mi meg tudjuk neked mondani, hogy aki a rendszerünkben van, mely bevásárlóközpontokba jár, ott mit vásárol, és az ott bejárt útvonala, és egyéb paraméterek alapján valószínűsíthetően milyen vásárlói döntéseket hoz, hogy ez után te, mint ügyfelünk cég még személyre szabottabb reklámokkal bombázhassa meg az összes lehetséges eszközén, az adott helyszínre és vásárlói kontextusra vonatkoztatva? Jól gondolom, "drága" Mastercard, hogy ez a cél? Mégis, mi a f#szt képzeltek?! Majd ha legalább egy tetves szerződést a felhasználók orra alá toltok, akkor legfeljebb csinálhatjátok ezt a trackingot - de addig remélem az EFF és a többi hasonló szervezet keményen a töködre lép ezzel kapcsoaltban, "drága" Mastercard!
  • gemihu #1
    Önmagában nem lenne rossz ez a selfie dolog,de honnan tudja a rendszer,hogy elő személy,vagy csak egy felvétel,amit lát?