Berta Sándor

Egységes adat­vé­de­lem, erősödő munka­helyi ellenőrzések?

Közel sem örül minden szervezet a közeljövőben megváltozó európai uniós adatvédelmi irányelvnek.

Annelie Buntenbach, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnökségi tagja a 9. Európai Adatvédelmi Napon arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett reform könnyen megnyithatja az utat a még szélesebb körű ellenőrzések előtt. A szakember azt sürgette, hogy a német kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállalók védelmére szigorú nemzeti szabályokat hozzanak.

Buntenbach azért aggódik, mert tavaly decemberben az európai uniós tagországok igazságügyi és belügyminiszterei megállapodtak arról, hogy a foglalkoztatottak védelmére vonatkozó szabályok specifikusabbak, de nem szigorúbbak lesznek. "Mindez azt jelenti, ha adatvédelmi szempontból a repülőtereken használhatók a légiközlekedés biztosítására a testszkennerek, akkor az egyes munkáltatók ezeket a rendszereket a beléptetéseknél is alkalmazhatják" - tette hozzá a DGB elnökségi tagja.

A jogszabály alapján engedélyezhetők lennének audiovizuális ellenőrzési intézkedések vagy chipkártyák használata. Az olyan üzemi megállapodások pedig, amelyek jelenleg tiltják az ilyen gyakorlatot, azonnal hatályukat veszítenék. Továbbá a jövőben nem lenne lehetőség arra, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság megvizsgálja az egyes adatvédelmi előírásokat vagy a jogsértéseket. Az alapvető adatvédelmi jog ráadásul eddig tiltotta például az alkalmazottak munkahelyi PC-inek titkos átkutatását.

Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa nemrég elmondta, hogy az év végéig elfogadnák az egységes adatvédelmi irányelvet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #1
    Miközben a tisztességes embereket leginkább irritáló bűnözők büntetéseit évről évre enyhítik, mindeközben a tisztességes dolgozó embereket nyomorgatják egyre inkább.
    Szemét rongy ez a rendszer, még a pszeudo-kommunizmuson is tízszeresen túltesz.