SG.hu·

A Bosszúállók 3-4 előzetese is kiszivárgott a netre

A Bosszúállók 3-4 elõzetese is kiszivárgott a netre
A Bosszúállók 3. és 4. része csak 2018-ban és 2019-ben érkezik, de előzeteset már kapott. De még milyet!

Aki ismeri a képregényeket, az minden bizonnyal át tudja érezni a Marvel Studios vetítésén részt vevő nézők örömét, akik hatalmas ujjongással fogadták azt, amikor megjelenik Thanos és a Végtelen Kesztyű, benne a végtelen kövekkel. A stúdió ugyanis annak ellenére, hogy természetesen még a forgatás el sem kezdődött, összeállított zömében korábbi jelenetekből egy előzetest a harmadik és negyedik Bosszúállók-epizódnak, amely (egyelőre) nem is került fel a netre, azonban valaki szokás szerint felvette - a felvétel minősége természetesen olyan is.


Mint azt már korábbi cikkünkben megírtuk, s mint az a fenti videón is látható, a jövőre bemutatásra kerülő Bosszúállók 2: Ultron korát csak 2018. májusában követi új Avengers-epizód. Öröm az ürömben, hogy a 3 éves kihagyást követően azonban már csak egy esztendőt kell várni az újabb filmre, ugyanis az Avengers: Infinity Wars Part I-et 2019. májusában követni fogja az Avengers: Infinity Wars Part II.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tomboy0132014. 11. 04.. 00:31||#12
Neked nem adnak otthon enni vagy úgy őszintén mi bajod van? 😄
© kalapos012014. 11. 03.. 14:02||#11
Ez meg az ellenpólus, az IQ-nulla rajongó, aki nem viseli el, hogy valakinek nem tetszik valami. Hol nem kurvára mindegy, hogy rajtad kívül másnak mi a véleménye?

"Ender: Talán írd oda, hogy szerinted. "

Ennyire azért ne degradáljuk magunkat, azért ennyire nem lehet senki sem zokni. Mégis ki más szerint? Komolyan gyengébbek kedvéért kell fogalmazni. Jézusom. Hát persze, hogy a saját véleményét írja.
© kalapos012014. 11. 03.. 14:00||#10
Az ilyenekből él a Marvel. Utálja, de nézi, mert zombi, igazi fogyasztó.
© szomferi2014. 11. 03.. 12:19||#9
megszokhattad már volna, hogy minden Marveles hírnél osztja az észt 😄
© tomboy0132014. 11. 02.. 10:43||#8
iMDB alapján elég jó pontszámot kopott, ergó sok embernek tetszett ezért kijelenthető, hogy jó volt. Tudom mindjárt megmagyarázod, hogy az iMDB nem mutat semmit, de nem kell. Egy 7.9-es film azért annyira nem lehet szar.

Ender: Talán írd oda, hogy szerinted. Szerintem jó, izgalmas? Igen. Ezt megbeszéltük.
Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.11.02. 10:44:11
© Ender Wiggin2014. 11. 02.. 07:22||#7
jó sztori? hol? gyerekes, logikátlan, unalmas... igen. jó? nem.
© bmw2014. 11. 02.. 02:41||#6
Amerika Kapitány 2? Na az aztan marha jo volt.....
© tomboy0132014. 11. 01.. 16:06||#5
Szerintem olyan nincs, hogy pénz lehúzás addig amíg nem kényszerítenek arra, hogy moziba nézd. Már pedig erre senki sem kényszerít. Szerintem meg jó ha 2 részben tudják le a Thanos-os szálat. Egy ilyen kaliberű ellefél megérdemel 2 részt és így valószínűleg egy minőségi kidolgozott történetet kaphatunk, akár Amerika Kapitány 2 szintű filmet.
© fergusonpapa2014. 11. 01.. 10:44||#4
Nekem nem pénz lehuzás ha oylan jó a story hogy 2x3 órát kapok 😉
© ostoros2014. 11. 01.. 10:41||#3
Az is, meg minőségibb is, mintha egybe akarnák zsúfolni.