Berta Sándor

A Bundeswehr is ellenőrizné a közösségi portálokat

A német hadsereg is szeretné valós időben megfigyelni a közösségi platformokat.

A Bundeswehr a Twitter-üzenetekből, a Facebook-lájkokból és a bejegyzésekből jutna adatokhoz, amiket összekötnének a meglévő adatbázisokban tárolt információkkal, így lehetővé válna bizonyos következtetések levonása. A német védelmi minisztérium májusban indított kutatóprojektet, amiben részt vesz a Fraunhofer Társaság és az IBM is - ez derült ki azokból a kormányzati dokumentumokból, amik a ZEIT birtokába kerültek.

A WeroQ program célja a nyílt forrásokból származó információszerzés. Két hónappal ezelőtt a német kabinet még azt állította, hogy a projektben nem foglalkoznak majd közösségi portálokkal. A kiszivárgott tervek alapján a program két éven át tartana és 1,35 millió euróba kerülne, az eredményeket pedig a Bundeswehr vezetési információs rendszerében hasznosítanák. A program alapját az IBM szoftvere jelenti. A megoldás segít a vállalatoknak abban, hogy meg tudják különböztetni az értékes és a kevésbé értékes tartalmakat, az alkalmazás így például képes rájönni arra, hogy ha az adóhivatal lefoglal egy cégtől különböző dokumentumokat, akkor azok közül melyek a lényegesek és melyek kevésbé.

A Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) szintén valós időben ellenőrizné a közösségi oldalakat, a különböző blogokat, a fórumokat. Az első szakaszban 2020-ig tartó program teljes költségvetése 300 millió euró. A német szövetségi parlament a következő hetekben szavazhatja meg az összeget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #1
    Úgy 10 évet késtek a dologgal... Már rég ellenőrizniük kellene, akkor nem az NSA szoptatná őket. XD