MTI

"Terrorista videók" terjesztése miatt tartóztattak le százakat Kínában

Erőszakos, vagy "terrorista" videók terjesztése miatt több mint 200 embert vettek őrizetbe az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen március vége óta - írta a Global Times című angol nyelvű kínai napilap hétfőn.

A hatóságok lépésére hetekkel azután került sor, hogy bejelentették, az effajta videofelvételek terjesztésének tilalmát a világhálón és tárolását mobil adathordozókon. A kampányt a helyi legfelsőbb bíróság és az ügyészség, valamint a közbiztonságot felügyelő hivatal indította más helyi szervekkel. A hszincsiangi nyomozók 2229 tiltott tartalmú weboldalra mutató hivatkozást találtak, s 226 ügyben összesen 232 embert fogtak el. Az őrizetbe vettek közül 71-en vannak fogdában bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, 107 ellen úgynevezett adminisztratív eljárás indult, míg 34 ember ellen már megindult a büntetőeljárás.

Az újság a jogi napilapra hivatkozva megállapítja, hogy az elmúlt időkben a különböző weblapokon, mikroblogokon, csetszobákban és csevegőprogramokon megnőtt az olyan "szélsőséges vallási ideológia" terjesztésével kapcsolatos aktivitás, amely terrorcselekményekre ösztönöz. Egyes videofelvételeken előadások, vallási szónoklatok láthatók, mások "valótlan híreket" terjesztenek, ismét mások fegyverek és robbanószerek készítéséhez adnak gyakorlati, szemléltető útmutatást az összeállítás szerint.

A terrorszervezetként számon tartott Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom 2013-ban összesen 107 ilyen videót készített, számuk meghaladja a megelőző években összesen készítettekét. A videók azonban továbbra sem az elsődleges forrásai a fegyverkészítés tudományának - jegyezte meg a hszincsiangi társadalomtudományi akadémia kutatója -, azt leginkább személyes találkozókon, gyűléseken sajátítják el az érintettek. Mindazonáltal - tette hozzá a kutató - a videókon terjesztett ideológiai töltetű felvételeknek igen fontos szerepük van, mert lelkesítően hatnak különösen a kisebbségekhez tartozó tizenévesek körében, akik "könnyen befolyásolhatók".

Kínában az elmúlt időben mind több szó esik a terrorizmusról, mivel kormányzati intézmények, a rendőrség és civilek ellen halálos áldozatokkal és nagy számú sebesülttel járó, megszervezett merényleteket hajtottak végre. A kínai államelnök a közelmúltban Hszincsiangban járva a terroristák elleni kíméletlen fellépésére szólította fel a hatóságokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    A terrorizmus után még eltanulják a holokauszt-tabut a nyugattól és hívhatják is magukat demokráciának.