SG.hu

Tavaly 1,35 millió magyar internetező fertőződött meg

Minden harmadik internetező számítógépét megfertőzte valamilyen kártevő a tavalyi évben, 10 százalékuk pedig közvetlen anyagi kárt szenvedett ennek következtében - derült ki a G Data piackutatásából.

A mai vírusfertőzések kevésbé látványosak, mint a néhány évvel ezelőttiek. A bűnözőknek már nem céljuk, hogy tönkretegyék a számítógépeket, inkább hitelkártyaadatokat lopnak, vagy zárolják az operációs rendszert, és zsarolással veszik rá az internetezőket, hogy fizessenek a feloldó kulcsért. Nincsenek már nagy vírusjárványok sem, ehelyett sokkal többféle kártevő terjed kisebb fertőzési hullámokban. Ennek köszönhetően a számítógépes vírusok ma valamivel kevesebb figyelmet kapnak a média részéről is, pedig ha mélyebben megvizsgáljuk a trendeket, akkor láthatjuk, hogy a veszély egyáltalán nem múlt el.


Ezt támasztja alá a G Data magyarországi felmérése is, melynek során a cég ezer internetezőt kérdezett meg arról, hogy megfertőződött-e számítógépe a tavalyi évben, és ha igen, akkor milyen kár érte őt ennek következtében. A kutatás eredményéből kiderült, hogy a 18-75 év közötti internetező lakosság 32 százalékának, azaz 1,35 millió embernek a számítógépe fertőződött meg. A leginkább érintett korcsoportok a 40-49 év közöttiek (38 százalék) és a 18-29 év közöttiek (34 százalék) voltak.

A helyzet azonban még súlyosabb, ha figyelembe vesszük, milyen károkat okoztak a kártevők. A fertőzést szenvedők 67 százaléka nyilatkozta azt, hogy újra kellett telepítenie a számítógépét, ez több mint 900 ezer magyar gépet jelent. 20 százalékuk, azaz 270 ezer ember számolt be adatok elvesztéséről, végül pedig 10 százalék, azaz 135 ezer ember szenvedett közvetlen anyagi kárt a fertőzés következtében. Az eredmények kapcsán a G Data arra hívja fel a figyelmet, hogy bármilyen operációs rendszert használunk, érdemes gondoskodnunk a frissített vírusvédelemről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #1
    "Tavaly 1,35 millió magyar internetező fertőződött meg" Már embereket is fertőznek a számítógépes vírusok...