Berta Sándor

A cégek felismerték az alkalmazottak állandó elérhe­tő­sé­gének hátrányait

A levéláradat gyors kiégést okoz, ami hosszú távon nagyobb hátrány, mint az azonnali válasz előnye. Az egyszerre több feladatot végzők nem végzik hatékonyan a munkájukat.

Két évvel ezelőtt naponta 89 milliárd elektronikus levelet küldtek el az emberek és a vállalatok, a Radicati Group piackutatói úgy vélték, hogy idén ez a mennyiség eléri majd a 109 milliárdot. Mindez egyre nagyobb problémát jelent a vállalatoknak, ráadásul a trend folytatódhat, hiszen 2017-ben már 132 milliárd elektronikus levelet küldenek majd el és ezek csupán a munkahelyi üzenetek. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy például a BMW új irányelveket vezetett be.

A kiégés elkerülésére a munkatársak jóvá írathatják a szabadidejükben munkahelyi levelezésre fordított időt, amit az okostelefonjuk vagy a laptopjuk előtt töltenek. Az így összegyűjtött időt később szabadnapok formájában kivehetik. A dolgozóknak joguk van ahhoz is, hogy bizonyos időpontokban ne legyenek elérhetők, ezt ugyanakkor az üzemi tanácsnak még véleményeznie kell és a kollektív szerződésekben is rögzíteni kell. Az új irányelv a BMW az összes olyan alkalmazottját érinti, akik Németországban nem közvetlenül a gyártásban tevékenykednek, hanem a kutatás területén vagy irodai munkát végeznek. Ez összesen 79 000 embert jelent. Az eddig néhány részlegnél alkalmazott megoldás, így gyakorlatilag majdnem minden BMW-dolgozóra vonatkozik majd.

Detlef Wetzel, az IG Metall új vezetője már régen sürgette az új szabályozás kidolgozását, miszerint a munkatársak ne legyenek mindig elérhetők, például hétvégén. A Volkswagennél minden munkanap 18 óra 15 perctől másnap reggel 7 óráig letiltják a céges okostelefonokon az e-mail funkciót. A Deutsche Telekomnál 2010 óta létezik az az irányelv, amelynek értelmében a főnök a munkaidőn kívül nem írhat munkaügyben elektronikus levelet a beosztottjának. A Daimler alkalmazottai retorzió nélkül törölhetik a nyaralásuk alatt kapott munkahelyi e-maileket.


A leterheltség káros hatásairól készített tanulmányt Florian Holsboer pszichiáter is, akit a bajor munkaadók bíztak meg a munkavállalók pszichikai egészségével kapcsolatos tanulmány elkészítésével. A szakember azt vizsgálta, hogy a multitasking milyen hatásokat gyakorol a munkára. Megállapítása szerint aki megpróbál két feladatot egyszerre elvégezni, az nem lesz elég hatékony. A pszichiáter szerint az ember nem multitaszkos lény, egyszerre nem tud két olyan munkát végezni, amelyek nagy fokú koncentrációt követelnek meg és emellett ezekben az esetekben nem is várható el a jó minőségű munka.

Számos dolgozó büszke arra, hogy akár két dolgot is meg tud csinálni egyszerre, azonban ez a valóságban nem működik. A szakértők szerint általánosságban nem bizonyított, hogy a mai munkavégzés stresszesebb a korábbinál és nincsenek arra vonatkozó adatok sem, hogy az utóbbi 30 évben növekedett volna a pszichikai betegségek száma. Ugyan egyre több munkavállalóban diagnosztizálnak ilyen betegségeket, de ez inkább azért van, mert ez a téma nem minősül már tabunak. Nagyon fontos szerepet játszik az emberek személyisége: vannak olyanok, akik eleve komoly teherként fogják fel a munkát, az alapvető hozzáállás ezen a területen katasztrofális. Bertram Brossardt, a megbízást adó szövetség ügyvezetője közölte, hogy csak a bajor munkaadók évente 320 millió eurót fizetnek ki táppénzre és ez az összeg országos szinten kereken 2 milliárd euró.

Holsboer a müncheni Max Planck Pszichiátriai Intézet klinikai kutatási igazgatója és az intézmény a bajor fém- és elektromos ipari munkáltatók megbízásából készítette el tanulmányát, ennek keretében vizsgálták meg a multitasking munkavégzést is. Ugyanakkor eddig még nem sikerült közvetlen összefüggést találni a pszichikai betegségek és a multitasking között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kastil #8
    de mi a fasznak linkelsz be egy német oldalt te istenbarma.
  • Jakuza1 #7
    "Ott a munkás kiszolgáltatottsága ellen harcol a nép a állammal karöltve" blablabla
    Hát hogyne kint az állam az igazság bajnoka. Álmodozz még kicsit, gondolom a ballibsi média kampány meséli neked ezeket a rózsaszinű történeteket.
    Olyan meséket, mint a svájci bankalapú hitelek ugye ? Aztán felébredsz, hogy még a bilibe se lóg a kezed, mert azt is elvitte a MASZOP végrehajtó.
  • Archenemy #6
    "alkalmatlan emberek királysága (lásd a fidióta rablócsürhét), a kocsmafilozófia agresszív védelme "

    ez a kettő így egymás mellett különösen megkapó
  • gforce9 #5
    Két dologba nem tud beleszólni nálunk a melós. Abba, hogy mennyit dolgozik és abba, hogy mennyiért. Amúgy minden kafa, tiszta kánaán.
  • emberz #4
    És kik rendelnek Németországban ilyen vizsgálatokat? A MUNKAADÓK! Itt hozzájuk képest még kőkemény középkor van, középkori agyakkal a középkori fejekben, és erre még büszke is a sok idióta. Ez az igazi hungarikum: a munkavállaló gátlástalan, állami szinten segített és űzött kizsákmányolása, alkalmatlan emberek királysága (lásd a fidióta rablócsürhét), a kocsmafilozófia agresszív védelme és propagandája a "rezsicsökkentő" cselédsereg bevetésével. Ott a munkás kiszolgáltatottsága ellen harcol a nép a állammal karöltve, itthon meg, itt meg az állam a bűnszövetkezetekkel karöltve az emberek jogfosztásán munkálkodik. Félázsia. Orbánisztán. Elszegényedés.
  • GregSB #3
    Multitasking ott jön képbe, hogy ha valamin dolgozol és pittyeg a telefonod / outlook hogy jött új levél, akkor már elterelődik a figyelmed és sokszor elkezdesz azzal foglalkozni = egyszerre több dologgal foglalkozol, ami bizonyítottan kevésbé hatékony.

    Szerintem a kulcs hogy ésszel kell mindent használni. Ha pl egy fontos feladatra koncentrálok, akkor kilövök minden zavaró tényezőt. Outlook kikapcs, telefon lenémít. Cserébe sokszor jól jön, kényelmes hogy telefonon is elérek információkat amik levelekben vannak.
  • halgatyó #2
    Majd kiszervezik az éjjeli elérhetőséget a németek a kelet-európai gyarmatokra.
  • lapaleves #1
    hát nekem is nézett a főnök, mikor (4 éve) mondtam neki, hogy köszi nem szeretnék blackberryt, elég az ms outlook.

    mondjuk hogy mi köze a multitaskingnak ahhoz, hogy megértesz-e este egy emailt és tudsz-e esetleg egy gyors választ pötyögni rá, az nem világos.

    az viszont tuti, hogy több terhet jelent, főleg ha olyan a csapat, hogy mindenki sokat melózik. ilyenkor a céget leszarva, de puszta szolidaritásból odaülsz és megcsinálod iccaka is.