Berta Sándor

2015-től közlekedhetnek Európában hálózatba kötött autók

Új szabványoknak köszönhetően néhány éven belül valósággá válhatnak és elterjedhetnek az európai utakon a hálózatba kötött gépkocsik.

Már 2015-től megjelenhetnek az első hálózatba kötött közúti járművek, amelyek képesek lesznek egymással és az úttesttel is kommunikálni. Mindez annak köszönhető, hogy két európai szervezet, az ETSI és a CEN bejelentette, hogy kidolgozott több kapcsolódó szabványt. A feladattal az Európai Bizottság bízta meg a két szervezetet. Az elfogadott megállapodások biztosíthatják, hogy a különböző gyártók modelljei képesek legyenek egymással kommunikálni.

Az Európai Unió 2002 óta több mint 180 millió euróval támogatott körülbelül 40 kutatási projekteket, amelyek keretében kooperatív közlekedési rendszereket fejlesztettek ki. E programok eredményei hozzájárultak a szabványok kidolgozásához. Az európai autógyártó ipar 13 millió dolgozót foglalkoztat és ezzel átvette a vezetést a következő járműgeneráció fejlesztéséért folyó versenyben.

"Ezeknek a szabványoknak a kidolgozásával a hálózatba kötött autók a helyes útra kerültek. A gépkocsik és az infrastruktúrák közötti közvetlen kommunikáció biztonságosabbá és hatékonyabbá teheti a közlekedést - mindebből a vezetők és a gyalogosok egyaránt profitálhatnak, miként a környezet és a gazdaság is. Ez egyértelműbbé teszi Európa különleges digitális előnyét, de ahhoz, hogy a hálózatba kötött autók valóban működjenek, egységes előírásokra van szükség a gyorsabb szélessávú hálózatok esetében. A jelenlegi töredezett frekvenciapolitikánk lefékezi a gazdaságunkat. Most arról kell gondoskodnunk, hogy a hálózatba kötött kontinensünk végre előrébb lépjen" - nyilatkozta Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke.


Már folyamatban van a szabványcsomag második kiadásával kapcsolatos munka. A cél az, hogy tovább javítsanak az irányelveken és a bonyolult alkalmazási esetek is megoldhatók legyenek. Az európai szervezetek és cégek együttműködnek az egyesült államokbeli és japán partnereikkel azért, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy ezek a rendszerek világszerte kompatibilisek lesznek egymással. A Német Autóklub (AvD) eközben új kockázatokra hívta fel a figyelmet. "Az AvD attól tart, hogy a vezetők biztonságba ringatják magukat és majd arra számítanak, hogy a rendszerek figyelmeztetik őket, utóbbiak kiesése esetén azonban szerencsétlenül járhatnak. Az adatvédelem kérdése sincs tisztázva; ha valaki megszerzi azokat az adatokat, amiket a járművek a központokba küldenek, akkor átfogó felhasználói profilokat hozhat létre a segítségükkel" - hangsúlyozta Johannes Hübner, az AvD szóvivője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #10
    Úristen! Remélem már összecsináltad magad a paplan alatt! Vigyázz, mert távirányítással jön feléd a fekete autó! Én szóltam!
  • NEXUS6 #9
    Ámberek ácsi, ez a cikk nem az ájrópai gúglemata-autómobil bevezetéséről szól!
    Ez egy hálózat, ami kiegészíti mondjuk a GPS-t, meg a wazzét, és olyan utinform hírekkel látja el a sofőrt, hogy Józsi nemennyé a bosnyákhíd felé, mert a szuperöntudatos alternatívmeleg hiperzöldek felvonulást szerveznek.

    Szal nem köll még akkorát álmodni, egyelőre tessék felébredni, majd ha a Korzád képes lesz magától átmenni az utca végéig, anélkül, hogy közben több kukát döntene fel, mint te 8 sör után, akkor lesz értelme azon rágódni, hogy egy sűrű forgalmú városban is elközlekedjen, mert valahonnan, mondjuk ebből a hálózatból megtudja, hogy merre érdemes menni.

    Addig csak arról van szó, hogy Mária, miután megy a műkörmöshöz a gyerkőc ovcsiba leadása után és baxik hallgatni a Kossuthon az utinformot, hanem valami nagyonkereskedelmi adón a celebek lelki viszontagságait tárgyaló műsorra figyel, addig a navin megjelenjen a fenti forgalomkorlátozás.

    Szal nagytesó még nem költözik be a kocsidba és veszi ki a kezedből a kormányt.
    Az új kocsi kishazánkban amúgy sem trendi manapság.
    ;)
  • Tetsuo #8
    Lépésről lépésre fog történni, mint oly sok minden.
    Eleinte érdekes különlegesség lesz, választható, majd x év múlva jö egy rendelet, hogy az összes autónak ebben a rendszerben kell közlekednie.
    Eleinte modernnek, tök jó dolognak fog hatni, főleg, hogy a pozitívumokat domborítják, majd terhes lesz, de szükségszerű, hogy egyre inkább távírányítsák az autód, később tenmagad. Megindokolják és az emberek elfogadják, mint sokminden mást.
  • MANOWAR #7
    Es akkor lesznek hostok vagy megbiznak a jarmuvekben levovel?
    Esetleg a mobil szolg.antennakat hasznaljak? (helymeghat, egyebb adatok biztonsaga)
    A rendor akar leallithatja majd a motort?
    Az AvD olyasmiert aggodik amit a fentebb felsoroltak ugyis megtesznek?
    Kotelezo lesz? - mert ha "hibrid" kozlekedesnek nem lesz semmi ertelme.
    Infrastrukturalis halozat hasznalati adot mikor vezetik be?
  • Serutekin #6
    Jaj istenem... Ne sírjatok már! Főleg ne a kamionosok! Szerintetek majd ott hagyják felügyelet nélkül a több milliót érő kamionokat, tudva hogyha valaki elé áll akkor megáll és nem megy tovább?
    Annyi lesz a változás hogy a félálomban lévő kamikaze kamionsofőrök eltűnnek, illetve azok akik nem tudnak vezet vagy nem szeretnek azok automatára fogják állítani és kész....
  • nyerek01 #5
    Terjedhetne jobban is az elektromos autó, ami ehhez a koncepcióhoz jobban is illik, meg egyébként is jobb.
  • Cat #4
    Itt nem a sofőröket akarják kiiktatni, hanem a balesetek és a dugók számát csökkenteni, nem mellesleg az üzemanyagfogyasztás is csökken. Ha pl. van valami probléma, akkor az első autó lefékez, és egyből jelzi a körülötte lévőknek, hogy ő fékez, és nem rohan bele a mögötte jövő.
  • prybaby #3
    Ezt nem tudtam ertelmezni: "Az európai autógyártó ipar 13 millió dolgozót foglalkoztat és ezzel átvette a vezetést a következő járműgeneráció fejlesztéséért folyó versenyben."
    milyen vezetest, kitol?? a 13 millio egy kisse tulzasnak tunik
  • nlght #2
    és vajon mennyivel nő a munkanélküliség, ha az összes hivatásos sofőrt lapátra teszik?
  • Macropus Rufus #1
    új terep a hackereknek. :|