SG.hu·

Két éven belül kiforrottak lesznek a virtuális valóság készülékek

Két éven belül kiforrottak lesznek a virtuális valóság készülékek
Michael Abrash, a Valve munkatársa a Steam Developer Day keretében kifejtette: piacképes virtuális valóság eszközök két éven belül bárki által megvásárolhatók lesznek.

A játékiparban évtizedek óta népszerű téma a virtuális valóság, azonban csak mostanra jutottunk el oda, hogy az ötletek valósággá válhatnak. Eddig az összes olyan kísérlet megbukott, aminek az volt a célja, hogy a technológiák a mindennapokban is elterjedjenek. A headsetek túlzottan bonyolultak és otromba kinézetűek voltak, a felbontásuk borzalmas volt és ehhez társult még a megfizethetetlen ár is. A jövő azonban Michael Abrash és a Valve szerint más lesz. A játékipar veteránja részt vett többek között a Quake fejlesztésében. Véleménye szerint a felhasználóbarát és megfizethető virtuális valóság (VR) headsetek két esztendőn belül elérhetők lesznek.

A legnagyobb kihívást még mindig a felbontás jelenti. A szakember úgy vélte: az 1080p felbontás már működik, de nagyobb felbontás még jobb lenne. Fontos továbbá, hogy a VR-headsetek vezeték nélkül is gond nélkül működjenek és javítani kell a fejmozgás követésén is. A jelenlegi készülékeknél szükség van arra, hogy a felhasználók bizonyos dolgokat manuálisan is beállítsanak, mindez pedig komolyan akadályozza az elterjedésüket. Egy virtuális valóság eszköznek a Plug & Play elv alapján kell működnie, mert csak így győzheti meg az embereket.

"Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismeritek az Oculus Rift DK1-et és úgy gondolom, hogy sokan közületek azt hiszik, hogy az egy érdekes kuriózum. Mindez jelenleg érthető is, de mi hisszük, hogy a VR komolyabb hatást érhet el és ráadásul gyorsabban, mint hinnétek" - jelentette ki a Valve munkatársa. A menedzser közlése szerint a cég ugyan egy saját prototípuson dolgozik, de nem akarnak az Oculus Rift termékével versenyezni. Ehelyett inkább megosztják a kutatási eredményeiket, mert álláspontjuk szerint a Rift lehet az első valóban sikeres VR-headset, ami elterjedhet a piacon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2015. 01. 10.. 22:30||#18
Kozvetlen agyi kapcsolat, full dive system, vagy barmi 1 CP vilagbol...ezek a "VR" headset szarok mar a 80-as evekben is leteztek vagy plane a 90-esekben (VFX1, Cybermaxx), azota finomodott a technologia, de meg mindig lepkefing...
© JeffSaid2014. 02. 04.. 21:16||#17
h
© jackoneill902014. 01. 27.. 15:52||#16
sliders virtuális világ szemüveges epizód. ott hatott az érzékszervekre.
hány éve képzelték már el azóta sincs még.
© RAZOR272014. 01. 26.. 13:49||#15
én már úgy vagyok vele hogy ha valamit X év-re jósolnak, azt reálisabb megszorozni kettõvel. Ennek ellenére várom a riftet nagyon. Ki is akartam próbálni, de azért nemfogok 8kiló+utazást kidobni az ablakon hogy a tesztverzióval mehessek 1 órát valami gagyi flashjáték szintû valamiben, mert itthon ez volt a biznisz...
© Zero 7th2014. 01. 24.. 14:04||#14
"további probléma hogy a gyártók a 3D-s készülékekhez hez általában csak egy külsõ felszíni réteget képzelnek el"

Ez mit jelent? Mi az a külsõ felszíni réteg?

A háttérfénytõl mitõl felezõdik a felbontás? Milyen eszközön egyáltalán? Sisakon vagy TV-n?
© Zero 7th2014. 01. 24.. 14:02||#13
A Virtualboy konkrétan használhatatlan, és van rá összesen 8 játék. Nem sisak, hanem állvány, hodozhatónak megálmodott, de kell neki hálózati feszültség, és monokróm piros a képe. Egy hulladék fos volt.

3DTV nem kifejezetten használható. Béna, drága szemüveg kell hozzá és csak kettõt adnak alapból, akármilyen nagy is, kicsi a képernyõje egy 3D mozihoz képest. Filmek hozzá irtózatos méretûek, és néhány nagyobb nyári blockbustert kivéve csak hígfos minõségû, majndem nézhetetlen, gyerekeknek szóló animációs filmek vannak 3D-ben.

3D telefon tervezõjének elképzelni sem tudom, mi a fasz járt a fejében. Akkora képernyõn, ami egy telefonon van, szerintem 2D filmet nézni is faszság, játszani meg végképp, nemhogy a 3D, de majd jön a sok zombi, aztán megmondja, hogy nem is.

3D hordozható konzol hasonlóképp.

A Rift meg egy majdnem teljes látótered kitöltõ virtuális valóság eszköz. Nem egy szar téglalap, amibõl kilóg a Godzilla fasza, hanem egy teljes immerziót keltõ virtuális valóság. A felsorolt eszközök buktáit okozó tulajdonságokkal eggyel sem rendelkezik.
Na meg az az alapvetõ különbség, hogy ezt a Riftet egy olyan csóka kezdte el fejleszteni, aki HASZNÁLTA az összes eddigi szart is, és pontosan tudja, hogy azokkal mi volt a baj.

A gyártók meg sosem fognak leállni a próbálkozással, mert akkor azzal a lendülettel csukhatják is be a boltot. Aki nem fejleszt, az lemarad, és megeszik a többiek.
Továbbá azt sem árt figyelembe venni, hogy lehet ugyan, hogy a termék egy bukás, de ha az a szûk réteg, aki megvette, meg van vele elégedve, akkor mondhatod-e, hogy bukás? Persze, nem világsiker, és nem fogja új aranykorba repíteni a gyártókat, de attól még némi igény lehet rá, amit esetleg megérheti kielégíteni.
Egyébként pont ezt csinálja a Rift, mert perpill nincsen használható vv. eszköz.

Ez az egész 3D-re is vonatkozik, hogy oké, hogy az emberek harmadának szar, mert nem látja, vagy megfájdul a feje, vagy hányingere lesz, de ettõl még a maradék kétharmadnak tetszhet, nem?
© Sir Cryalot2014. 01. 24.. 13:42||#12
3D-t játékfejlesztéskor kellene figyelembe venni (és meg is látszana a játékon a kevésbé zavaró -kikapcsolhatós HUD pl, szemben a jelenlegi , répa-belobogtatós COD-osdival),

további probléma hogy a gyártók a 3D-s készülékekhez hez általában csak egy külsõ felszíni réteget képzelnek el, ezt erõsebb háttérfénnyel még csak nem is támogatják (vagy pl. egy olyan speciális háttérfénnyel amitõl nem felezõdne a felbontás).

Aktív szemüvegbõl is a 80as évekbelivel kell megbarátkozni, ahelyett hogy google glass módjára arra lett volna vetítve HUD, és kevesebb pixel lenne elfoglalva a monitoron/tv-n/projektoron.

Megint a pet-projecteknek kell örülni, mint ez az O.R.

© zola20002014. 01. 24.. 13:00||#11
A virtualboy megbukott, a 3d tvk megbuktak, az lg optimus 3d óta volt 3ds telefon? Újabban a nintendo 3dsbõl is van olyan olcsóbb változat amibõl kiszedték a 3dt, mikor adják már fel a gyártók ezeket a baromságokat?
© Zero 7th2014. 01. 23.. 15:57||#10
A túl gyors játékossebesség erõsen kamu kifogásnak tûnik, egy biciklin ülve sem lesz menetrendszerûen hányingered, pedig ott is "túl gyors" a mozgás amit látsz...

De majd meglátjuk, hogy ha kapható lesz.

Egyébként azokat kéne megkérdezni, akiknek már megvan a fejlesztõi rendszer, nem azokat, akik egyszer kipróbálták egy expón...
© Zero 7th2014. 01. 23.. 15:52||#9
Nem az irányítás ténye számít, hanem a gyakorlat, hozzászokás. Egy jármûben ülve nem kifelé nézve ugyanez van, mint a vr-sisaknál, csak fordítva: mozog a tested, a szemed meg nem lát mozgást. Ez van a mûrepülõ utasával, vagy a buszon olvasással. Ezeknek is sûrûn hányás a vége.

A Riftnél meg fordítva lesz ez, a szemed lát mozgást, a tested nem érzi, úgyhogy hányinger.

De ehhez is hozzá lehet szokni.
Ami egyébként nem nagy megállapítás, az agy és a szervezet rettentõ alkalmazkodóképes, nagyon sok mindenhez hozzá tud szokni.