SG.hu·

A tabletek árát is megnövelik a szerzői jogdíjakkal

A tabletek árát is megnövelik a szerzõi jogdíjakkal
Az Artisjus bejelentette, hogy január 1-jétő a jelentősebb díjfizetőkkel egyetértésben átalakítja az üres hordozó díjak rendszerét az öt érintett szerzőijog-kezelő egyesület. Egy lépésben 30%-kal csökken a mobiltelefonok és 20%-kal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök jogdíja, ugyanakkor a díjfizetési kötelezettség mostantól kiterjed a táblagépekre is.

Közleményük szerint 1982 óta magyar jogszabály, 2001 óta európai uniós irányelv is rendelkezik arról, hogy ha egy ország szabaddá akarja tenni a zenei és filmes magánmásolásokat polgárainak, az alkotókat, előadókat és kiadókat kompenzálnia kell. Ennek eszköze az üres hordozó díj, amely a kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába kerül beépítésre. Idén először a szerzők, előadók és kiadók jogkezelői nagyobb gazdasági elemzést készíttettek arról, hogy milyen díjterhelés lehet indokolt Magyarországon, és hogy az alkalmazott tarifarendszer megfelelő-e a célok elérésére. A tanulmány kimutatta, hogy a szabad zenei magánmásolások által generált fogyasztói többlet társadalmi szinten több mint 10 milliárd forint - azaz maguk a zenehallgatók, zenerajongók legalább ennyire értékelik azt a szabadságot, amit az üres hordozó díj jelent nekik. Ez a többlet lényegesen meghaladja az üres hordozó díj bevételeket (2012: 3,6 mrd Ft), amik tehát összességében nem tekinthetők magasnak.

Ugyanakkor azt is kimutatta a felmérés, hogy európai összehasonlításban a magyar díjrendszer kevés hordozótípust fed le, és azokra nézve ezért fajlagosan viszonylag magas díjat terhel. Ezt az eredményt figyelembe véve a jogkezelők és a díjfizetők 2014-re olyan megállapodásra jutottak, ami egy lépésben jelentősen csökkenti a zenék és filmek másolására ma leggyakrabban használt két hordozótípus, a mobiltelefonok és a tévés set-top-boxok jogdíját. A mobiltelefonok jogdíja 30%-kal, a set-top-boxoké 20%-kal csökken 2014-től. Ezzel egyidejűleg a díjfizetési kötelezettség kiterjed a táblagépekre is.


Mivel a lakosság másolási szokásai állandóan változnak, a jogkezelők évről évre reprezentatív felmérésekkel alapozzák meg a díjfizetés alá tartozó hordozók körét. Az utóbbi években a mobiltelefonok és a digitális televíziózásban használt, műsorrögzítésre alkalmas dekóderek mellett a táblagépek elterjedése volt a jellemző. 2013-ban a magyar táblagép-használók 93%-a rendszeresen végez olyan tevékenységet, amely szerzői jog által védett alkotás tartós másolásával, tárolásával jár. Az üres hordozó díjat az Artisjus mellett az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Filmjus, a Hungart és a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége kezeli. Ezek az egyesületek juttatják el a beszedett díjakat a szerzőkhöz, előadókhoz és előállítókhoz. Emellett idéntől a beszedett díj 25%-a kötelezően kulturális célokra fordítandó a Nemzeti Kulturális Alap útján.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wormwood7772013. 12. 31.. 11:33||#27
De jó hogy megláttam ezt a hírt! Eszembe juttatta, hogy vissza kell menni seedelni, vagy rossz lesz az arányom!
© caius marius2013. 12. 31.. 01:22||#26
Pusztuljon az összes gyökér aki ezeknél a "jogvédõknél" "dolgozik"!
© caius marius2013. 12. 31.. 01:21||#25
+1 😊
© Oliwaw2013. 12. 30.. 19:50||#24
Nem értem eme célirányos felháborodás okát. Ateista vagy ? Fizetsz az egyházaknak ?. Leszarod a sportot ? Építesz stadiont ? Miniálbér ? Kifizeted a nemes törvényhozó sokszoros juttatását ? stb, stb .. Nahát.
© M22013. 12. 30.. 18:57||#23
Így ünnepek táján úgy a szívemhez ölelném ezt az orrnehéz bandát és pártfogoltjaikat! És csak szorítanám, szorítanám... :-)
© mrlujoak2013. 12. 30.. 15:08||#22
" Az
utóbbi években a mobiltelefonok és a digitális
televíziózásban használt, mûsorrögzítésre alkalmas
dekóderek mellett a táblagépek elterjedése volt a jellemzõ."

...tehát a mohó bandának friss bevétel kell... Retkek.

Azért a csontot odadobták nekünk, hogy az eddigi mobildíjból csökkentenek...

A legális letöltési lehetõségnek itthon is nagy ára van.
Az ártatlanság vélelme nincs artisjuséknál.
Potenciális bûnözõ itthon minden üres adathordozót (...) vásárló.
© Mardel2013. 12. 30.. 14:24||#21
Ez regen is igy volt, es most is, hogy ha jon a yard hazkutatasi paranccsal akkor visznek mindent. Nem nezik, hogy jogdijat fizettel-e vagy sem.
Mivel a matrcia altalaban a csomagolason van, amit rendszerint kidobnak az emberek.
Egy jogdijjal terhelt meg nem terhelt termek kozott meg kulsore nincs kulonbseg. Evek mulva talan visszakapod a negyedet. Ebben az a szep, hogy komplett pc-t, laptopot foglalnak le, nem csak merevlemezeket.

A legalis letoltes meg csak filmekre es zenere vonatkozik nem haszonszerzes celjabol. Megosztani (feltolteni) viszont tilos. Ugye a torrentnel tobbnyire le es feltolto is vagy egyszerre, mert a letoltott szeleteket mar osztja is meg a kliens (ha van kinek).
© Papichulo2013. 12. 30.. 14:23||#20
Megosztani továbbra sem lehet, de ez az emberek 99%-át nem is érinti.

Ha mindenki jogkoveto lenne, akkor honnan tolthetnenek le az artisjusnak jelenleg kotelezoen fizeto emberek?

Amúgy van másik út is: a sok downloader bemegy szépen a boltba és megveszi a filmeket.

Ebben az esetben ok visszakapnak az adattaroloikba beepitett dijat?
© Mardel2013. 12. 30.. 13:57||#19
A #9-re ment volna csak sg-nel nem csak a feluletet csesztek el, hanem a mobilos oldal mukodeset is.
© Mardel2013. 12. 30.. 13:55||#18
Ezek a jogdijak nem terjednek ki softwareekre, csak filmekre es zenekre. De gondolom itt is a magyar zenekre/filmekre.
Kulfoldit egy masik lehuzo szervezet (mpaa, riaa) vedi.