Szekeres Viktor
Vérmesék - Csak ha bírja a gyomrod
Aki szereti az erőszakos akciókomédiákat, amikben ok nélkül vernek szét embereket, gyújtanak fel üzleteket, az biztosan örömmel fog tunkolni a Luc Besson-féle Vérmesékben.
Hogy tetszett a Vérmesék?
Ma már nehéz elképzelni, de a 80-as években még egészen másféle rendezőként volt nyilvántartva Luc Besson, hiszen olyan filmeket készített, mint az Élethalálharc, a Metró, A nagy kékség és a Nikita, melyeket egy Léon, a profival koronázott meg. A váltás az egyébként igen jól fogadott és kedvelt Az ötödik elemmel jött el, melyet a Jeanne d'Arc-film és 6 éves rendezői szünet követett, hogy megszülessen Luc Besson, az akciófilmes producer, aki év 4-8 alkotással is előrukkolt. Ezek közül évente 1-2 kifejezetten szórakoztató lett, de a többség sajnos csak tucatfilm és nem használt a Besson névnek. Ekkor arra számíthattunk, mint ahogy azt Besson is belebegtette, hogy több saját filmet nem látunk tőle, de 2005-ben mégis elkészült a gyökereihez visszatérő Angel-A, majd azt követően az értékelhetetlenül rossz, gyerekeknek szóló Arthur-trilógia, valamint az Adéle és a múmiák rejtélye.
Besson, a rendező azonban csak ezek után indult be komolyabban, előbb a The Ladyvel, most pedig a Vérmesékkel, amivel azon filmek szellemét idézi meg, amiknek korábban producere volt. Ezek receptje igen egyszerű, hiszen csak venni kell pár jól csengő nevet (Robert De Niro, Michelle Pfeiffer, Tommy Lee Jones), egy európai, lehetőleg francia helyszínt (pipa), valamint egy meglehetősen egyszerű, akár egy mondatban is elsüthető történetet. A sztori ezúttal egy tanúvédelmi programban lévő gengsztercsaládról szól, akik még bujkálásuk során sem képesek felhagyni tevékenységükkel, hiszen az a vérükben van.
A klasszikus papa, mama, gyerekek (fiú és lány, tinik) felállás kívülről ártalmatlannak tűnhet, az első percekben mi is azt hisszük, hogy aggódnunk kell majd a "Blake-famíliáért", akiket gonosz emberek el akarnak tenni láb alól. Ez utóbbi még igaz is lehet, azonban aggódnunk még véletlenül sem nagyon kell értük, tudnak vigyázni ők magukra. Az apa lecsap, esetenként elföldel mindenkit, akivel baja van, az anya, ha apró sérelem éri, gyújtogat, a fiú bűnszövetkezetet szervez maga köré az iskolában, lenyúlja az addigi kisfőnökök piacát, a lány pedig..., nos, a család lánykája igen agresszív teremtés, és ha belejön egy arc átrendezésébe, akkor nem egyszerű leállítani őt.
Nem egyszerű film a Vérmesék, még a műfaját sem egyszerű belőni, és ez a skatulyázhatatlanság inkább pozitívum, mintsem negatívum. Oké, a komédia az adott, de a teljesen kiszámíthatatlan fajtából való: az egyik pillanatban még egy teljesen ártalmatlan jelenetet látunk, majd minden átvezetés nélkül az egész átcsap vérengzésbe - az ember pedig csak néz, hogy mi történik. Az alaphang persze adott, hiszen a film eleve egy család random kiirtásával kezdődik, hogy utána csendéletbe csapjon át.
És ilyenkor már az sem számít, hogy a figurák éppen ezért nem túl kedvelhetőek és inkább rajzfilmszerűek, akik mindig a sokkfaktort szem előtt tartva cselekszenek. (Mondjuk e filozófia mentén a gagyi privát szálakat igazán hanyagolhatta volna Besson.) Ez igaz a Család tagjaira, és igaz a rosszfiúkra is, akiket (szándékosan) a legnagyobb maffiózó-klisék könyvéből szedtek elő, s épp ezért rém mulatságos nézni őket.
A Vérmesék azt hozza, amit ígér, s így vélhetően a közönséget is meg fogja osztani. Aki nincs oda az értelmetlen, bár poénosra vett erőszakért, az messze kerülje el a filmet, mert egyáltalán nem fogja értékelni - mi ebbe a csoportba tartoztunk. Hiába ugyanis az önreflexió, a film humora túl sötét volt az ízlésünkhöz képest. De ezúttal egyértelmű, hogy a célközönség más, s így akinek ez a szórakoztató, egy percig sem komoly éjsötétség bejön, az fene jól szórakozhat a filmen.
Besson, a rendező azonban csak ezek után indult be komolyabban, előbb a The Ladyvel, most pedig a Vérmesékkel, amivel azon filmek szellemét idézi meg, amiknek korábban producere volt. Ezek receptje igen egyszerű, hiszen csak venni kell pár jól csengő nevet (Robert De Niro, Michelle Pfeiffer, Tommy Lee Jones), egy európai, lehetőleg francia helyszínt (pipa), valamint egy meglehetősen egyszerű, akár egy mondatban is elsüthető történetet. A sztori ezúttal egy tanúvédelmi programban lévő gengsztercsaládról szól, akik még bujkálásuk során sem képesek felhagyni tevékenységükkel, hiszen az a vérükben van.
A klasszikus papa, mama, gyerekek (fiú és lány, tinik) felállás kívülről ártalmatlannak tűnhet, az első percekben mi is azt hisszük, hogy aggódnunk kell majd a "Blake-famíliáért", akiket gonosz emberek el akarnak tenni láb alól. Ez utóbbi még igaz is lehet, azonban aggódnunk még véletlenül sem nagyon kell értük, tudnak vigyázni ők magukra. Az apa lecsap, esetenként elföldel mindenkit, akivel baja van, az anya, ha apró sérelem éri, gyújtogat, a fiú bűnszövetkezetet szervez maga köré az iskolában, lenyúlja az addigi kisfőnökök piacát, a lány pedig..., nos, a család lánykája igen agresszív teremtés, és ha belejön egy arc átrendezésébe, akkor nem egyszerű leállítani őt.
Nem egyszerű film a Vérmesék, még a műfaját sem egyszerű belőni, és ez a skatulyázhatatlanság inkább pozitívum, mintsem negatívum. Oké, a komédia az adott, de a teljesen kiszámíthatatlan fajtából való: az egyik pillanatban még egy teljesen ártalmatlan jelenetet látunk, majd minden átvezetés nélkül az egész átcsap vérengzésbe - az ember pedig csak néz, hogy mi történik. Az alaphang persze adott, hiszen a film eleve egy család random kiirtásával kezdődik, hogy utána csendéletbe csapjon át.
És ilyenkor már az sem számít, hogy a figurák éppen ezért nem túl kedvelhetőek és inkább rajzfilmszerűek, akik mindig a sokkfaktort szem előtt tartva cselekszenek. (Mondjuk e filozófia mentén a gagyi privát szálakat igazán hanyagolhatta volna Besson.) Ez igaz a Család tagjaira, és igaz a rosszfiúkra is, akiket (szándékosan) a legnagyobb maffiózó-klisék könyvéből szedtek elő, s épp ezért rém mulatságos nézni őket.
A Vérmesék azt hozza, amit ígér, s így vélhetően a közönséget is meg fogja osztani. Aki nincs oda az értelmetlen, bár poénosra vett erőszakért, az messze kerülje el a filmet, mert egyáltalán nem fogja értékelni - mi ebbe a csoportba tartoztunk. Hiába ugyanis az önreflexió, a film humora túl sötét volt az ízlésünkhöz képest. De ezúttal egyértelmű, hogy a célközönség más, s így akinek ez a szórakoztató, egy percig sem komoly éjsötétség bejön, az fene jól szórakozhat a filmen.
|
Vérmesék (The Family)
színes, magyarul beszélő, amerikai-francia akciókomédia, 2013 16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Luc Besson forgatókönyvíró: Luc Besson, Michael Caleo zeneszerző: Evgueni Galperine, Sacha Galperine operatőr: Thierry Arbogast producer: Luc Besson, Ryan Kavanaugh, Virginie Silla executive producer: Martin Scorsese szereplők: Robert De Niro (Fred Blake) Tommy Lee Jones (Stansfield ügynök) Michelle Pfeiffer (Maggie Blake) John D'Leo (Warren Blake) Dianna Agron (Belle Blake) |
