Szekeres Viktor

Nagy a csata a 28 nappal később 3-ért

Három stúdiónak is kéne a 28 évvel később.

Pár napja számoltunk be arról, hogy Danny Boyle és Alex Garland ismét összeáll, és el akarja készíteni a 28 év vel később (28 Years Later) című thrillert, ami a 2002-es film, a 28 nappal később alapján készülne, annak harmadik része lenne. A film története egy vírusról szól, mely komoly csapást már a civilizációra, és 2007-ben még folytatást is kapott 28 héttel később címmel. Akkor azt is jeleztük, hogy a pakkot felajánlják potenciális vevőknek, tehát licitálás várható a gyártási és forgalmazási jogokról - és a licitálás már el is kezdődött.

Jeff Sneider, a The Insneidertől elárulta, hogy a Warner Bros., a Universal és a Paramount hajt a projektre, és az egyik stúdió, a Warner egy hajszállal a többi előtt van. A készítők egyébként trilógiában gondolkodnak. A tervek szerint az első részt maga Danny Boyle rendezné, Garland pedig mindhárom film forgatókönyvét írná. A filmet költségvetése egyenként 75 millió dollár lenne.

Annak idején a 28 Days Later 8 milliós költségvetésből Amerikában 45 millió dollárt fialt, a világ többi részén pedig 40 milliót, míg a 28 Weeks Later valamivel több pénzből 29 milliós amerikai bevételt egészített ki tovább 46 millióval Amerikán kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #2
    Jaja: "28 nappal később" lesz az...
    Amúgy meg már amikor egy évtized múlva három részes sorozaton gondolkodnak nem lesz több - ha egyáltalán meglesz - egy tucat zombis sorozatnál. (Nos igen, alapból nem zombi filmek, nem zombi történetek, hiszen a fertőzöttek idővel meghalnak, ezt sokan keverik:)
  • Merwenus #1
    Sose volt 28 nap múlva 2 és 3 se lesz.