Szekeres Viktor

Megvan, ki lesz Supergirl

Az Upright főszereplője képregényfilmben is bizonyíthat.

Pár hete még arról értesülhettünk a sajtóból, hogy Emilia Jones, Milly Alcock és Meg Donnelly volt többek között azon a castingon, amin Kara Zor-El alias Supergirl szerepe volt a tét, azaz a James Gunn-féle DC-s mozgóképes univerzumba tervezett Supergirl: Woman of Tomorrow főhőse, akit filmje előtt másik alkotásban felvezetnének. Tegnap az is kiderült, hogy a szerepet az a Milly Alcock kapta, akit jól ismerhetünk az Upright főszereplőjeként, de nemrég egy másik sorozat, a House of the Dragon mellékszerepében is feltűnt. Az ausztrál színész lehet, hogy már a Superman Legacyban feltűnik, azonban ennek kapcsán nincs még megerősítés.

Azt még nem tudni, hogy ki fogja rendezni a Supergirl: Woman of Tomorrow-t, amit 2023 elején jelentettek be. Mint ahogy egyelőre még a forgatókönyvíró nevét sem kötötték a sajtó orrára, így csak az vehető biztosra, hogy a film alapját Tom King 2022-es képregényei fogják jelenteni. Superman és Supergirl között az a legnagyobb különbség, hogy míg előbbit a Földön nevelték fel szerető szülők, utóbbi a Krypton egy levált darabján cseperedett fel, és élete első 14 évében csak annak volt tanúja, hogy hal meg körülötte mindenki, s csak ezek után érkezett a Földre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zsoltee_a_bator #2
    Az mindegy, repul :) Az lenne jo, ha kicsit kigyurnak, nem a megszokott 40kg-s forma lenne megint.
  • Ellaberin #1
    Nem ismerem a képregényt, de Superman alapján egy Supergirlt nem 1,65 "magasnak" képzelnék ;P