Szekeres Viktor

Jó hír a Senki 2-ről

A sikert általában folytatás követi.

Több, mint egy éve számoltunk be arról, hogy második részt kap a Nobody, azonban azóta semmi hír róla. Szerencsére Connie Nielsen a ComicBook.com-nak a minap megerősítette, hogy lesz film, de egyelőre semmit nem árulhat el róla. Azt már 2021. augusztus óta tudtuk, hogy David Leitch dolgozik a 2020-as év egyik meglepetés akciósikere, a Senki folytatásának szkriptjén, de biztosra akkor kezdtünk venni, hogy el fog készülni a film, amikor 2022. decemberében Kelly McCormick, producer, a Collidernek adott interjújában elárulta, hogy valamikor 2023-ban elkezdődik a forgatás Bob Odenkirk főszereplésével - ebből ugye nem lett semmi.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet a film bemutatásra, de minden bizonnyal a készítők abban bíznak, hogy legalább az első rész teljesítményét meg fogja ismételni. A 16 millió dollárba kerülő alkotás Amerikában, a COVID által eléggé befolyásolt viszonyok között 27,5 millió dollárt hozott, míg nemzetközileg 30 milliót. És ez csak a mozis bevétel, mert értelemszerűen lakossági forgalmazásban még ennél is jóval többet keresett, és akkor a streaminges, valamint a tévés eladások által generált bevételeket még nem is említettük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!