Szekeres Viktor

Újabb mozifilm kapott brutális, X-es korhatárt

A Sikoly 6 és a Fűrész 10 után egy eredeti horror is X-et kapott a Korhatár Bizottságtól.

Nemrég tévesen azt írtuk, hogy a Korhatár Bizottság 18-as karikával látta el a Hullaadás című horrorfilmet, azonban csupán arról van szó, hogy benéztük a mindenki számára teljesen egyértelmű megajánlott korhatárt jelző 18-as karikát, hiszen most kiderült, hogy a film itthon X-es kategóriában kerül forgalmazásra. (Az előzetesen a szaggatott vonallal jelzett korhatár karika a forgalmazó által megajánlott korhatárt jelzi, míg a folytonos vonalú a hivatalosat.

Tehát a Hullaadás, miképp a Sikoly 6 és a Fűrész 10 nem fért bele a 18-as karikába a benne tapasztalható brutalitás foka miatt. Általában az ilyen döntés elég komoly érvágást jelent a forgalmazó számára, hiszen azt jelenti, hogy szemben a 18-as filmekkel, a Hullaadást így csak felnőttek és csak 22:00 után nézhetik meg a mozikban. Azonban elsőként ebből a kategóriából a hatodik Sikoly bebizonyította, hogy igenis lehet sikert elérni így is, hiszen míg a Sikoly 5 napi 4-5 előadással csalódást keltő 19 413 eladott jeggyel hozta le nyitóhétvégéjét, addig a sok helyen csak napi egy előadással játszott Sikoly 6 25 168-cal, ami nagyon komoly teremkihasználtságot jelent. Nem csoda, hogy a kezdeti elég komoly érdeklődés hatására több mozi is több teremben kezdte el vetíteni a filmet, más filmek este 10-es előadásaitól véve el a termeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!