Szekeres Viktor

Kőkemény horror lett a Hullaadás

A Hullaadás is megkapta a 18-as karikát.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Manapság nem rajzanak a mozikban a 18-as karikát kapó filmeket, azonban egy újabb horror futott bele a késbe és a piros színű síkidomba.


Az Eli Roth által rendezett Thanksgiving itthon november 30-án kerül bemutatásra Hullaadás címmel, és a fenti előzetes nem árul zsákbamacskát a 18-as karika kapcsán. A film forgatására tavasszal került sor, a forgatókönyvet Jeff Rendell írta és a Spyglass a produkciós cége. A nagy kérdés természetesen az előzetes kiadása előtt az volt, hogy pontosan miről fog szólni a film, illetve, hogy a grindhouse-os esztétikát is meg fogja-e tartani. Most ez is kiderült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!