Szekeres Viktor

A magyar Korhatár Bizottság nem kímélte az Expendables 4-et

A legmagasabb kereskedelmi korhatár jutott Sylvester Stallone új filmjének.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Manapság nem rajzanak a mozikban a 18-as karikát kapó filmeket, azonban a Feláldozh4tók nem úszta meg a piros színű karikát annak ellenére, hogy a forgalmazó előzetesen 16-osra taksálta filmjét. Mindez az előzetes új változatán is látható.


A The Expendables első része annak idején hatalmas sikernek bizonyult, remekül el lehetett adni a reklámkampánnyal, és a 103 millió dolláros amerikai bevétel mellé 171 millió dollárt termelt Amerikán kívül. A folytatásra a belföldi bevétel a még mindig igen erősnek számító 85 millió dollárra esett vissza, miközben a nemzetközi bevétel 229 millióra nőtt. a The Expendables 3 pedig Amerikában végképp leszerepelt (39 millió dolláros bevétel), azonban mindenhol máshol elég sikeresnek bizonyult (175 millió dolláros nemzetközi bevétel).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!