Szekeres Viktor

Itthon szinte minden mozizó Tenetet nézett

Nagyon szép nézettséggel nyitott idehaza a Tenet.

Ha a Christopher Nolan-filmek hazai teljesítményét nézzük, akkor láthatjuk, hogy a Dunkirk pár éve 42 ezer, a Csillagok között 64 ezer nézővel indított első hétvégéjén, az Eredet pedig 73 ezerrel - ezek fényében a Tenet 71 213 nézős startja parádésnak mondható. A 118 millió forinton természetesen a mozik a forgalmazóval, az InterCommal osztoznak majd, és mi kíváncsian várjuk, hogy a nagy exodus mit jelent a következő hétvégére nézve.

Az összes többi filmet csütörtök és vasárnap között 24 ezren nézték meg, így nem érdemes nagy nézettségekre számítani. A hétvégi toplista 2. és 3. helyén például a Scooby és a Pesti balhé foglalt helyet 3943 és 3101 nézővel. A két lefelé csengő film mögé egy másik újonc, a BTS Bring the Soul - The Movie került be, de csak a bevételi listán, hiszen míg a 3,6 millió forint negyedik helyet ért a koncertfilmnek, addig az 1462 néző csak 9. pozíciót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #4
    Mert... a nagyon jól sikerült filmeket szokták ennyire reklámozni? Nem értem az összefüggést.
  • morguldae #3
    Elég gyenge film lett. Többet vártam ekkora bereklámozás alapján!
  • Jawarider #2
    Nekem tetszett az ötlet de a kivitelezés pocsék. Még szerencse hogy repi jeggyel néztük ingyen
  • Kelta #1
    Az hogy a film alapja egy bugyutaság az hagyján mert ok, inverz izé, ok..de hogy ilyen béna akció jelenetekkel van tele, az megbocsáthatatlan :)
    Ennél még egy Halálos Iramban rész is látványosabb és szórakoztatóbb..
    Az hogy zseniális az ötlet, hát azt erősen vitatnám..