146
  • wraithLord
    #106
    De, gondol(t), pl. ott van mindjárt Gene Roddenberry. :)
  • rtfmZoli
    #105
    Én a saját tapasztalásban hiszek. A reinkarnációs utaztatás működik,sok egyéb mással,ami a tudományos megközelítésbe nem fér bele. Idővel mindenki ráébred erre, ha nem is ebben az életben. Annak az embernek, aki nekem mondta nem állt érdekében hazudni, és kitalálni azt a dolgot, amit mondott.
  • Csacsis
    #104
    Arra nem gondol senki, hogy az űr annyira lakott, mint pl a Star Wars vagy a Star Trek-ben, csak amíg még nem fejlődünk fel az ő szintükre (mondjuk társadalmilag még öljük egymást) "Rezervátum" vagyunk és emiatt azt is megoldják, hogy ne lássuk rendesen a tevékenységüket? :D
    (vagy túl sok Sci-fi filmet nézek?)
  • gforce9
    #103
    Kétféle ember létezik e téma kapcsán. Egyik fajta elhiszi ezeket a meséket a másik fajta pedig marhajól megél az előbbiekből.
  • rtfmZoli
    #102
    A piramisok témájában ajánlom a Vlagyimir Megre:Anasztázia könyvciklust, ott leírják a funkciójukat(spirituális dolog) Más is megerősítette ezt az információt(előző életes utaztató/reinkarnációs utaztató[egyiptomi időkben ott volt a piramisoknál]),úgy hogy véletlenül hoztam fel.
  • VolJin
    #101
    Vicc vagy. Van fogalmad arról, hogy mit csinálnak egy erőműben? Hűtok a reaktort! Egy űrhajóban hogyan hűtenéd? Egy atomreaktor simán leolvadna az űrben az űrhajóval együtt. Azt ugye vágod, hogy termikus sugárzással leadni egy reaktor hőjét mit jelentene?

    Vagy mit és hogyan?
    És ez mennyivel mozdítana elő bármit is?

    Egyébként elvi szinten ismersz nukleáris rakétaelveket? Én igen. Te? Vagy csak rávágod, hogy atom és az az ultimate érv?
    A hogyanra meg az a válasz, hogy fejlesszék ki?

    Tudod mi a baj veled? Hogy szinte nulla a tudásod arról, amiről okoskodsz, és a legapróbb jele sincs meg annak, hogy valaha is figyelnél arra, amit más mond. Mert akkor már rég kikupálódtál volna. Helyette csak kinyilatkoztatsz, ha meg valaki rávilágít, hogy nem vahy képben, az kapja be?
  • molnibalage83
    #100
    Nem értem, hogy miért Xanaxot ajánlasz, amikor láthatólag a legalapvetőbb műszaki problémákkal sem vagy tisztában...
  • Tinman #99
    A nukleáris ennyire elképzelhetetlen? Mehetne orbitális pályáig hagyományos megoldással onnan nukláris. Halott? Miért?
  • Tinman #98
    Hát neked esetleg egy doboz Xanaxot...
  • molnibalage83
    #97
    Aha. És mit ajánlasz helyette...? Azt ugye vágod, hogy az összes fejlesztés alatt álló mód arról szól, hogy ha már legalább LEO pályán vagy, akkor a rakéta helyett más? Semmiféle olyan könnyű és megfelelő teljesítmény sűrűségű hajtási mód nem ismert jelenleg, ami fel tudna vinni LEO pályára.

    Ember, kabaré amit itt előadsz...
  • VolJin
    #96
    A kickstarteren gyűjts pénzt egy csillagromboló megépítésére!

    Ha szerinted csak pénz kérdése a hyperhajtómű megépítése, akkor hajrá, nosza!
  • gforce9
    #95
    "Eleve ott kezdeném, hogy ezt a jelenlegi rakétatechnológiát kukáznám és az alternatív meghajtási módokba ölném a pénzt."

    Mégis mibe? Egyébként kutatnak alternatív megoldásokat.

    Galántai Zoltánnak volt erre egy jó mondata: Azt, hogy mire van igény és mire nincs azt a fogyasztók dolga eldönteni. Azt viszont, hogy mi lehetséges vagy mi nem, azt a fizika mondja meg.

    Szóval lehet igény a rakétatechnológiánál jobb meghajtásra. De a fizika nagy úr.
  • Tinman #94
    Félreérted. Teljes gőzerővel a jövő és az űrmeghódíccsa mellett vagyok, hajrá, nyomjuk. De így, ahogy most megy, ez egy szinte tetszhalott állapot. Vagy közös nemzetközi összefogással pumpáljunk bele irgalmatlan mennyiségű energiát és lét, vagy jegeljük egyelőre és az erőforrásokat inkább más területre összpontosítsuk...

    Eleve ott kezdeném, hogy ezt a jelenlegi rakétatechnológiát kukáznám és az alternatív meghajtási módokba ölném a pénzt.
  • VolJin
    #93
    Elég világosan fogalmaztam. A mester leveri a karót, a segédje meg 400-000 méterre a másikat. Arctng 500 méter per 10 centi az mennyi szerinted?

    Segítek! Egy század fok. Számmal leírva 0,01 fok. Az elég pontos? A szükségesnél biztosan, mert a Nap nem pontszerű innen nézve, tehát pontosabb, a tájolás, mint ami ahhoz kell, amin te ámuldozol, hogy pont párhuzamosak a napsugarak a kövek éleivel...
  • VolJin
    #92
    Tényleg a legegyszerűbb épület a piramis. A dilettantizmus ott kezdődik, ha egy szakéértő nehéznek tartja.

    Gondolkodtál már azon hogyan építhették?
    Lerakod az alsó szintet, és az egyik oldalátólpár "óriástéglányira" egy teljes sávot kihagysz. Majd az üres sávban egy állványt készítesz, amin feltolod a következő szin köveit. A következő szinten az üres sávot erre a sávra merőlegesen alakítod ki. Így haladsz végig, míg el nem készül a piramis. A végén lesz egy spirális belső lépcsőházad, amit a végén feltöltesz építőelemekkel. Így kiküszöbölöd a külső álványozást, hatalmas földmunkát, ami elsőre eszébe jutna az embernek.
  • ostoros
    #91
    És ha nem csinálnánk, akkor mennyivel is lennénk előrébb itt a Földön? Ja, semmivel.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2016.01.26. 00:07:09
  • Yserac
    #90
    Nem feltétlen marad exponenciális a technológiai szingularitás. És per pillanat az előnyei mellett jól írod könnyen elfüstölhetjük magunkat :)
  • Tinman #89
    Igen, de ez az időablak nyitva tartható lenne, persze úgy nehéz lesz, hogy közben elfüstöljük magunkat.

    Néha azért elgondolkodok azon, hogy ha kb. 5-6000 éve találtuk fel a kereket és elképzelem, hogy mi vette körül, milyen körülmények között éltek az akkori emberek, most pedig ha azt mondom, hogy "shut down", akkor kikapcsol a 8 magos PC-m, no meg hipp-hopp már el is hagyta lassan a naprendszerünket a Voyager, azért ez már valami. Nem rossz, nem rossz.
  • Tinman #88
    +1
  • Tinman #87
    Senki nem is állította.
  • Tinman #86
    Egyelőre k. nem az űr kutat ásás fogja megoldani a földi problémákat. Egy ország vagyonának megfelelő összegből talán 30 éven belül ember is eljut majd a Marsra, ahol faszán megállapítja, hogy ez bizony egy halott bolygó, hazahoz 2 vödör követ, meg homokot és örülünk Vincent. Ebből a tudomány profitál valamennyit, de a technológia alig.
  • gforce9
    #85
    Nem, az épület tájolása napéjjegyenlőségnek megfelelően egyenes. A horpadás az egyeneshez képest nagyon pici. Olyannyira pici, hogy csak akkor látszik az árnyék, ha pontosan X irányban áll a nap. (egyébként ez misztika a felsőfokon, mert az a horpadás mindig kell látszódjon) Mindig akkor, amikor a nap pont érintőlegesen világít. Nem láttam saját szemmel, de ha a sík középen horpadt, akkor az mindig akkor adja ki az árnyékkal, amikor a megvilágítás érintőleges.
  • cylonflatus
    #84
    Igen, az a bámulatos, hogy ebben a hatalmas léptékben is tudták hozni azt a pontosságot. Akik olyanokat mondanak, hogy ez nem nagy valami, mert kicsiben "ide húzom a kötelet, meg oda rakom a pálcát, ennyi", azok nem tudják mit beszélnek. Bár mérnök nem vagyok, de több mint 5 évet eltöltöttem az építőiparban műszaki előkészítőként, építésvezetőként, aztán a saját cégemben látástól mikulásig, szóval van egy kis rálátásom azért.
    A belapulásra meg annyit, hogy akkor mi van a napéjegyenlőséggel? Véletlenül úgy erodálódott, hogy egy évben két nap, pont a napéjegyenlőség napján adja ki a 8 oldalt? Kizártnak tartom, és nem csak én, a 798. senki.
  • gforce9
    #83
    Ja még annyi, hogy a közepébe az a belapulás miért van, nekem az a tippem, hogy mivel ott a legtöbb a kő és ugye éjjel lehűl nappal meg felmelegszik így az ilyen jellegű erózió a kőkockák között ott hat a legjobban (ott a legnagyobb az építmény súlya) és ezért lett "homorú" az oldala kissé. Ez természetesen csak privát vélemény.
  • gforce9
    #82
    A föld kerületét elég jól megbecsülték a görögök, pusztán abból kiindulva, hogy két kútba (egyik x a másik y szélességi körön volt) hogyan és mikor világít be a nap. A kút az pár méteres volt, mégis meg tudták becsülni néhány százalékos pontossággal. Nem egy piramist, hanem a föld kerületét! A módszerről lehet olvasni sok helyen, de szerintem, ha akarod ezt ki tudod keresni. A mérés elve tök ugyanaz. Szögek, háromszögek. A nap és csillagok állása, ha megfelelő helyről nézzük akkor iszonyatosan pontos tájolást tesz lehetővé. Manapság ezeket a módszereket nem használjuk, mert eléggé macerás. A piramisoknál egyedül azt nme használták fel ami ugye már görög vívmány volt, hogy minden derékszögű háromszögre felírhatóak bizonyos szabályok. De akkor is ismerték már, azt, hogyha egy háromszög oldalai 3, 4 és 5 egység hosszúak, akkor az mindenképpen egy tökéletes derékszögű háromszöget alkot. A tájolást meg lehet oldani egy közeli magaslathoz vagy akár ideiglenes toronyhoz, a derékszöget pedig a fentebb említett módon. A napéjegyenlőséget pedig nagyon könnyű kimérni, hogy mikorra esik, az árnyékok folyamatos figyelésével. Így a tájolás a naphoz pontosan a megfelelő időpontban fog történni. Amire egyelőre nincs válasz, hogy hogyan cipelték a kőtömböket. Elméletek vannak. Némelyiket kipróbálták, amiket kipróbáltak az nem működött. De nyilván az sem varázslat volt, csak még nincs meg az a módszer, hogy na tessék így és így csinálták, mert kipróbáltuk, így meg lehet csinálni és nem kell hozzá 500 év.
  • cylonflatus
    #81
    Hát, jó nagyra fújtad ezt a lufit. Először is: elbeszélünk egymás mellett, és nem úgy tűnik, hogy én nem értem mit beszél a másik. Mutass már rá hol írtam olyat, hogy nem lehet tájolni az említett módszereddel? Nem valaminek a tájolásáról volt szó, hanem annak a pontosságáról. Nekem még kötél és karó sem kell, képzeld. Bármikor fölkarcolok ezek nélkül is neked egy alapot, hogy az ablakok arra az égtájra fognak nézni, amerre akarod. Volt egy állítás, miszerint a mai, modern méréstechnikai módszerekkel kaptak egy eredményt. Számítógéppel, egyenleteket használva vs. karó és kötél. Melyikkel fogsz pontosabb eredményt kapni? Aztán aki ezt mérést elvégezte azt mondta: "vao, eddig is tudtuk, hogy pontosan ide és ide van tájolva, de most ezt az értéket pontosítani tudjuk két helyiértékkel." Ezt én láttam min. 5 évvel ezelőtt (igaz franciául, angol felirattal, de a szívem csücske mindkettőben perfekt, szal segített amikor kellett), amit most eszembe jutott a (az "egy piramist elég egyszerű megépíteni", és "a legprimitívebb épületek" valamint a kedvencem, a "csak köveket kell egymásra tenni és kész" mondatokkal fullba nyomott laikus, dilettáns) hozzászólásod. Mondd, hol van itt az ufószakkör? Lehet, hogy nem vagyok csillagász és -bár baromira érdekel- nem vágom fejből az összes konstellációt (nem is akarom, egészen más dolgok érdekelnek), de tőled se hallottam semmit, ami akár tizedmásodperc gondolkozást igényelt volna. Kicsit elszakadva a vezérfonaltól: a csillagászattal kapcsolatban leginkább elméleti fizikai "extrém" (extrémérdekes:) kérdések érdekelnek, kvantummechanika tudattal kapcsolatos megállapításai, vagy az univerzum többszintű valóságai, holografikus modell, ilyesmik. Rengeteg könyvem van (meglepetés, olvasom is őket!), és ha téged is érdekel az ilyesmi, melegen ajánlom Dávid Gyula videóit a tubeon, baromi jó, nemcsak jókat mond, de baromi szórakoztató is. És akkor el is jutottunk az intelligenciámig. Hát, tudod a becsmérlő és lekezelő személyeskedésed után két dolog jutott eszembe (nem, nem te és az anyukád). Először is, hogy én vagyok a hülye, hogy egyáltalán benéztem az sg tudományos rovatába. Másodszor, az intelligenciázós hozzászólásod egy gyöngyszem. Ugyanis ha Atkinson megírná a Pszichológia 2.-őt, annál az öt mondatnál a világon nincs semmi, amit megfelelőbb lenne idézni a "A Pszichopata habitusa, avagy a pszichopátia jelei" című fejezetben...
  • cylonflatus
    #80
    Ennyi a történet: amint említettem láttam évekkel ezelőtt (min. 5) egy doku filmet, amiben nem habókos ufőhívők bizonygatták (special guest E.v. Daniken) a piramis űrhajó dokkoló platform mivoltát, hanem mérnökök, építészek, matematikusok, fizikusok beszéltek a piramis érdekes matematikai, építészeti és egyéb összefüggéseiről. Mivel régen volt és azóta se láttam, de még csak a témával sem foglalkoztam, ezért csak arra tudok támaszkodni ami megmaradt. Pl azt se tudom, hogy a tájolás amiről beszéltek, egész pontosan mit vesz alapul. Egy oldalt, egy szellőzőjáratot, egy folyosót, egy kamrát? Így nem tudom saját kútfőből védeni az állítást sajnos. Csak annyit tudok mondani ami ott elhangzott, és mégegyszer, szakemberek állították, de még csak nem is történészek, így semmilyen következtetés nem volt levonva az építők kilétét, szándékát illetően, tehát az ilyen komolytalan ufós elméletek még csak szőr mentén sem voltak említve. A kronométerről: az említett tájolással tisztában voltak rég, a történet annyi, hogy ezt amikor a modern korban, a számítógépek és a fejlett időmérés korában újra mérték, akkor az eredmény egy-két helyiértékkel pontosabb lett. Ennyi a sztori, rájöttek, hogy még precízebb a tájolás. Az ilyen pontosságú mérésekhez pedig nagyon fejlett időmérő technológia szükségeltetik, főleg a csillagászatban, ahol mozgó objektumok megtalálásáról, mozgásuk pontos előrejelzésével foglalkoznak. Halálpontos időmérés nélkül a Rosetta sosem randevúzik a Chur*?*-Gerasimenkoval, és fogalmunk sem lenne, hogy az Apophis pályagörbéje eltalálja a "kulcslyukat", akkor 6-7 év múlva nagyon rossz napunk lesz azon a bizonyos péntek 13.-án. Az atomórához vezető úton pedig a kronométerrel tettük meg az első nagyobb lépést, amit pedig a 17sz.-óta használnak, vagy nem? Ha nem, szkúzi. Majd VolJin megnézi a Wikin. A hajós analógiádat kölcsönvéve: igaz, a piramis nem igazán megy sehova. Esetünkben azonban nem a piramis a hajó, hanem a Föld, ami már viszont mozog ugye, kering a Nap körül.
  • Yserac
    #79
    "A bátrabbak, ha már elég képzelőerővel rendelkeznek, próbálják meg elképzelni, hogy létezik mondjuk müon testű lény. Hátha kinyílik egy újabb kapu. "

    Egyébként ez egy érdekes teória. A mi viszonyítási rendszerünkben az idővonal egy végtelen egyenes -> A galaxisokat tartalmazó világegyetem egy végtelen sugarú 2D-sík -> Ha még kisebb méreteket nézünk eljutunk a mi 3D-s életterünkhöz. -> Mint egy folyamatosan zsugorodó fraktál, aminek a következő megállója a planck hossz.
    Utoljára szerkesztette: Yserac, 2016.01.25. 18:20:03
  • Yserac
    #78
    100k megmagyarázhatatlan észlelés akkor érne valamit, ha egy azaz EGY meg lenne magyarázva, de nincs. Továbbra is élénk képzelő erejű emberek passziójának tartom. Mégpedig azért, mert pont hogy a mi létünkből kifolyólag léteznie kell idegen nálunk sokkal ősibb civilizációknak. De sehol semmi...ezt nem lehet magyarázgatni, ha nincs akkor nincs. Mi van abban az esetben, ha fizika törvényei vagy a rendelkezésre álló lokális erőforrások ténylegesen kizárják, és lehetetlenné teszik az űrutazást. Igen akkor létezhetnek idegenek, de gyakorlatilag nem, mert sohasem találkozhatsz velük a civilizációd időablakában.
  • ostoros
    #77
    Csak az a félmilliárd először felfal minket....
  • molnibalage83
    #76
    Meddig erőlteted ezt a marhaságot...? Afrikában nem azért éheznek, mert ember járt a Holdon....
  • VolJin
    #75
    Nem kell. Akár éhinségben is meghalhat félmilliárd ember, akkor az a dolgok rendje. Mint a nyusz-róka egyensúly az erdőben. Azok a társadalmak, amik nem tudják eltartani a populációjukat, megérdemlik a drasztikus lakosságfogyatkozást. És most nem egy átmeneti katasztrófáról beszélek, hanem ahol tartósan túlszaporodnak a gazdasági potenciálhoz képest.
  • VolJin
    #74
    Felesleges nűlödésképtelen ideológiákat hyártani. Az egyéni döntések összegződnek a társadalomban.
    Ja, ha valaki négynél nem tud tovább számolni, és leragad a családjánál, és ott vérapuciként mwgszabja mindenkinek, hogy mit kell gondolni, az extrapolálhat ebből marhaságokat.
  • ostoros
    #73
    Lehetne, csak feltételekkel.
  • VolJin
    #72
    Szerintem durván az emberiség elleni tett lenne, ha a világ gazdagabb fele elkezdené etetni a csóróbbik felét!
  • ostoros
    #71
    Akkor biztos amiatt nem jut étel.
  • Tinman #70
    Pedig azt ingyen szülik a szamarak a réten...
  • ostoros
    #69
    "Rettentő erőszakos és ami a rosszabb, hogy mellé durván ostoba faj vagyunk. Embert küldünk a Holdra, de közben 2 milliárd ember éhezik"
    Tudtommal sem a rakéta üzemanyagát, sem a rakéta testet nem lehet megenni.
  • Tinman #68
    Ebben nem hiszek. Ha belegondolsz abba, hogy csupán 100 évvel ezelőtt milyen volt a világ és milyen most, már az rettenetesen nagy difi... szaros 100 év, egy pillanat csupán.
  • Vata111
    #67
    Mi ebben a a teóriában az új? Az egész olyan Paul Davieses (szintén ausztrál).
    Pl: A kísérteties csönd - Egyedül vagyunk a Világegyetemben?