Hunter
A NASA napvitorlája is elérte a világűrt
Úgy tűnik végre befejeződött a napvitorla technika balszerencse sorozata, a legutóbbi japán változat után most a NASA-nak is sikerült fellőnie saját fejlesztését, a két évvel ezelőtt egy rakéta meghibásodás következtében megsemmisült NanoSail-D tartalékául szolgáló vitorlát.
Az kísérleti eszközt pénteken indították Alaszkából az Orbital Sciences Corporation Minotaur 4 rakétájával, egy FASTSAT mikro-műholdhoz csatolva. A közel 10 négyzetméteres vitorla kibontását a hét végére tervezik, ez lesz az első amerikai napvitorlás, ami a világűrben bizonyíthat. A projekt költségei nem haladják meg az 1 millió dollárt.
A napvitorla a napfény erejét kihasználva hajtja magát, illetve a hozzá csatolt űrjárműveket előre, vagyis hatalmas távolságok tehetők meg vele anélkül, hogy üzemanyagot fogyasztanának. A koncepció és a tesztelésére irányuló kísérletek egyáltalán nem új keletűek, eddig azonban csak a kudarcokat jegyezhették fel az űrügynökségek és szervezetek. 2001-ben és 2005-ben is kilövési hibák vetettek véget a technika úttörői, a többek közt Paul Sagan által alapított non-profit Planetary Society törekvéseinek, majd következett a NanoSail-D kudarca 2008 augusztusában, ezt a SpaceX rakétája, a Falcon 1 gyerekbetegségeinek a számlájára írhattuk.
Májusban azonban valami megváltozott, a japán űrügynökség, a JAXA sikeresen indította útjára bolygóközi IKAROS napvitorláját, ami egy Vénusz felé tartó robotküldetéssel érte el a világűrt, majd lecsatlakozása és kibontása után a japánok legnagyobb örömére bizonyította, hogy a napfény valóban képes az eszköz meghajtására, sőt a kormányzás sem okozott gondot az IKAROS-nak.
A NanoSail-D esetében nem lesz olyan egyszerű a napfény hatását érzékelni, bár a vitorla 650 kilométeres magasságban kering, a Föld légkörének súrlódása ezen a magasságon még felülemelkedik a napszél által kifejtett nyomáson. Az amerikai projekt célja azonban pontosan az, hogy megvizsgálják, vajon a napvitorla szolgálhat-e "fékezőernyőként", amivel esetleg kihúzhatják a küldetésük befejezésével, illetve hajtóanyaguk kimerülésével űrszemétté váló műholdakat a földkörüli pályáról.
A NASA és a hadsereg egyaránt szeretne valamilyen viszonylag olcsó megoldást találni üzemen kívüli műholdjaik eltávolítására, amik ma már csupán a pálya forgalmát akadályozzák. A hadsereg közel 16000 földkörüli pályán keringő 10 centiméternél nagyobb objektumot követ nyomon, melyek veszélyeztethetik a még működő küldetéseket. A Pentagon kutatási és fejlesztési ügynöksége, a DARPA több koncepciót is tanulmányoz az űrszemét működési pályákról történő kihúzására. Az egyik megoldás a napvitorla lehet, amit mint egy ejtőernyőt becsomagolhatnának a műholdak egy külön erre a célra kialakított tároló rekeszébe, majd amikor az űreszköz befejezi pályafutását, a napvitorlát kibontva a különböző erők hatására az elhasználódott műhold egy másik, roncstelepként szolgáló pályára állhatna, vagy az ernyő lehúzhatná a légkörbe, ahol egyszerűen elégnek. A NASA szakértői szerint a NanoSail-D 70-120 nap alatt térhet vissza a légkörbe a légköri súrlódás hatására.
Ugyanezt a hatást fogja tesztelni az európai EADS Astrium űrrepülési cég napvitorla projektje, a CubeSail 2011-ben. A Planetary Society sem adta fel a küzdelmet, új vitorlájuk, a LightSail-1 nagyobb lesz, mint a NanoSail-D és magasabbra is lövik fel.
Az kísérleti eszközt pénteken indították Alaszkából az Orbital Sciences Corporation Minotaur 4 rakétájával, egy FASTSAT mikro-műholdhoz csatolva. A közel 10 négyzetméteres vitorla kibontását a hét végére tervezik, ez lesz az első amerikai napvitorlás, ami a világűrben bizonyíthat. A projekt költségei nem haladják meg az 1 millió dollárt.
A napvitorla a napfény erejét kihasználva hajtja magát, illetve a hozzá csatolt űrjárműveket előre, vagyis hatalmas távolságok tehetők meg vele anélkül, hogy üzemanyagot fogyasztanának. A koncepció és a tesztelésére irányuló kísérletek egyáltalán nem új keletűek, eddig azonban csak a kudarcokat jegyezhették fel az űrügynökségek és szervezetek. 2001-ben és 2005-ben is kilövési hibák vetettek véget a technika úttörői, a többek közt Paul Sagan által alapított non-profit Planetary Society törekvéseinek, majd következett a NanoSail-D kudarca 2008 augusztusában, ezt a SpaceX rakétája, a Falcon 1 gyerekbetegségeinek a számlájára írhattuk.
Májusban azonban valami megváltozott, a japán űrügynökség, a JAXA sikeresen indította útjára bolygóközi IKAROS napvitorláját, ami egy Vénusz felé tartó robotküldetéssel érte el a világűrt, majd lecsatlakozása és kibontása után a japánok legnagyobb örömére bizonyította, hogy a napfény valóban képes az eszköz meghajtására, sőt a kormányzás sem okozott gondot az IKAROS-nak.
A NanoSail-D esetében nem lesz olyan egyszerű a napfény hatását érzékelni, bár a vitorla 650 kilométeres magasságban kering, a Föld légkörének súrlódása ezen a magasságon még felülemelkedik a napszél által kifejtett nyomáson. Az amerikai projekt célja azonban pontosan az, hogy megvizsgálják, vajon a napvitorla szolgálhat-e "fékezőernyőként", amivel esetleg kihúzhatják a küldetésük befejezésével, illetve hajtóanyaguk kimerülésével űrszemétté váló műholdakat a földkörüli pályáról.
A NASA és a hadsereg egyaránt szeretne valamilyen viszonylag olcsó megoldást találni üzemen kívüli műholdjaik eltávolítására, amik ma már csupán a pálya forgalmát akadályozzák. A hadsereg közel 16000 földkörüli pályán keringő 10 centiméternél nagyobb objektumot követ nyomon, melyek veszélyeztethetik a még működő küldetéseket. A Pentagon kutatási és fejlesztési ügynöksége, a DARPA több koncepciót is tanulmányoz az űrszemét működési pályákról történő kihúzására. Az egyik megoldás a napvitorla lehet, amit mint egy ejtőernyőt becsomagolhatnának a műholdak egy külön erre a célra kialakított tároló rekeszébe, majd amikor az űreszköz befejezi pályafutását, a napvitorlát kibontva a különböző erők hatására az elhasználódott műhold egy másik, roncstelepként szolgáló pályára állhatna, vagy az ernyő lehúzhatná a légkörbe, ahol egyszerűen elégnek. A NASA szakértői szerint a NanoSail-D 70-120 nap alatt térhet vissza a légkörbe a légköri súrlódás hatására.
Ugyanezt a hatást fogja tesztelni az európai EADS Astrium űrrepülési cég napvitorla projektje, a CubeSail 2011-ben. A Planetary Society sem adta fel a küzdelmet, új vitorlájuk, a LightSail-1 nagyobb lesz, mint a NanoSail-D és magasabbra is lövik fel.