MTI

Mozgatja a száját az első kínai humanoid robot

Pekingben bemutatkozott Jangjang, a szárazföldi Kína első, emberi gesztusokra képes humanoid robotja, amely egyszerre hasonlít egyik alkotójára, egy kínai nőre és - amerikai riporterek szerint - Sarah Palin volt alaszkai kormányzóra, egykori alelnökjelöltre.

A globális mobil internet témakörében rendezett egyhetes konferencián és kiállításon talán a legnépszerűbb az a hosszú hajú, szemüveges nő, aki mosolyogva, időnként pislogva, "beszéde" közben ajkait mozgatva bűvölte el közönségét. A dobogón mellette állt az a nő, a robot fejlesztői csoportjának egyike, akiről Jangjangot megmintázták. Az "ikrek" kezet fogtak és meg is ölelték egymást. Jangjangot távirányítással működtetik, a szenzorok egy másik emberen vannak, aki a háttérből mindent figyelve például fejmozgásával idézi elő a bábu fejének azonos mozgását.

Szung Jang elmondta, hogy hasonmását egy különleges szilikagélből alkották, amely látványában és tapintásában az emberi bőrt idézi. Jangjang a negyedik robot, amelyet a sanghaji Shanghai Shenqing Industry (SSI) gyártott és az eddigiek közül ő tudja a legtöbbet. Leginkább az arca kifejező. Szung elmondta, hogy gépi másával dolgozni különleges élményt jelent a számára, a helyzet arra inspirálja, hogy azt mindig tökéletesítsék.


A fejlesztők szerint a technológia segítségével olyan robotok fejleszthetők, amelyek például eladók mellett teljesíthetnek szolgálatot vagy hírességek mását is szívesen gyártanák. Elképzelhető, hogy egy professzor helyett előadását is megtartja a bábu, bár kérdések megválaszolására nem lesz képes - vélte Szung. A középkorú robotnő előállítóit, a sanghaji fejlesztőket egy japán professzor, Isiguro Hirosi segítette, aki immár több mint 20 éves gyakorlatot szerzett a robottechnika világában. Isiguro azt nyilatkozta: eljöhet az idő, amikor effajta robotok helyettesítik a popsztárokat és a hollywoodi színészeket.

Egy humanoid robot szebb lehet bármelyik énekesnél, sosem fárad el, megállás nélkül képes énekelni, nem beszélve a divatmodellekről, a televíziós hírolvasókról vagy a recepciósokról, akiket ugyancsak jól helyettesíthetnének - vélte a neves japán szakember, aki 2010-ben már magát is megmintázta, 2014-ben pedig megalkotta a hazájában híressé vált Otonaroidot és Kodomoridot, egy felnőtt nő és egy lánygyermek robot mását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #21
    Persze a szopás a fontusabb ficsőr. Betonozás helyett lehet alternatíva a főzés is. :-D
  • culas25hc #20
    "Egy humanoid robot szebb lehet bármelyik énekesnél, sosem fárad el, megállás nélkül képes énekelni"
    Hát ez fantasztikus, pont leszarom hogy elfárad -e vagy sem. Ennyi erővel a nézőközönség is álljon robotokból, mert akkor azok sem fáradnak el ugrálás közben, és nem éneklik rossz ritmusban a refrént.
    Ajánlom, hogy menjen el a mérnök csapat egy kis klubba, valami hardcore koncertre, ahol az énekes szinte a közönség soraiból üvölti a mikrofonba az érzelmeit, és koncert után bárki odamehet hozzá megköszönni a bulit. Na ezt helyettesítsék néhány logikai áramkörrel.
    Jó, egy David Guettát végül is pótolhatnak robotokkal.. :D
  • Tinman #19
    Ha nem tud betonozni és szopni, rám aztán nem sózzák az tuti
  • VolJin #18
    Az nem túl öreg? :-D
  • Archenemy #17
    Majd figyeld a hörgést, mikor kijön az első tízéves kislányra hasonlító háztartási robot :)
  • VolJin #16
    A szexuális segédeszközök piacán látnék benne fantáziát.
  • sárkánylovag #15
    Ha egy padon ülne egy plázában újságot olvasva lehet elmennék mellette embernek nézve... de a motorikus mozgása még elég gyenge meg visszabilleg az nagyon kiábrándító.
    Ez jobb.


    Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2015.05.07. 12:23:26
  • ostoros #14
    Hát amennyire ez emberszerű, én inkább rakodásra használnám. :)
  • Garga Pitic #13
    Hej, milyen tréfákat lehetne elereszteni egy teljesen emberszerű robottal egy alacsony nyomású környezetben!
  • molsza #12
    "Egy humanoid robot szebb lehet bármelyik énekesnél, sosem fárad el, megállás nélkül képes énekelni,"

    Kövezzetek meg, de szívesebben nézek egy csúnya, béna, neadjisten csak tátogó énekest a színpadon, mint egy mozgó hangszórót...