SG.hu

A PS5 eladások meghaladták az 50 milliót

A Sony úgy látja, hogy a PlayStation 5 konzol lendületben van, az eddigi eladások meghaladták az 50 millió darabot, ráadásul a vállalat minden idők legjobb fekete pénteki eladásait könyvelte el a készüléknél.

A szórakoztatóipari konglomerátum erős teljesítményt vár az ünnepi vásárlási időszakban a negyedik éve piacon lévő PS5-től, és erre szükség is van, mert csak így tudják elérni a március 31-én véget érő folyó pénzügyi évben a rekordnak számító 25 millió darabos értékesítési célt. "Tekintettel a novemberi lendületre és a decemberben tapasztaltakra, általánosságban véve nagyon jó érzéssel tekintünk az eladásokra" - mondta Eric Lempel, a Sony Interactive Entertainment globális marketingért, értékesítésért és üzleti műveletekért felelős alelnöke. A bevételeket nézve a Sony legjelentősebb egysége a játéküzletág, és a zene után ez járult hozzá a második legnagyobb mértékben a működési eredményhez a tavalyi pénzügyi évben.

A befektetők körében aggodalmat keltettek a menedzsment augusztusi megjegyzései, miszerint a PS5 eladásai a vártnál gyengébbek. A Sony akkor elmondta, hogy a 25 millió darabos cél "magas és nem könnyen elérhető", és a vállalat igyekszik megtalálni a megfelelő egyensúlyt az értékesítési mennyiség és a nyereségesség között. "Azt kell mondanom, hogy az életciklusnak ebben a szakaszában kevesebb promóciót csináltunk, mint a vállalat történetében valaha" - mondta Lempel egy interjúban. A PS5 eladásait az életciklus korábbi szakaszában az ellátási lánc zavara hátráltatta. Ezek mostanra enyhültek, és a termék egyre nagyobb lendületet kapott, többek között a kritikusok által elismert Marvel's Spider-Man 2 október 20-i megjelenése után.


A pandémia alatt egyszerűen nem tudtak annyit gyártani, amennyi PS5-re igény volt

A vállalat értékesítési nyomulása akkor történik, amikor az iparág a konzolok jövőjéről vitázik, mivel a felhőtechnológia fejlődése a hardverektől függetlenített játékokat ígér. De egyelőre a konzolok továbbra is vonzzák a játékosokat, a Nintendo öregedő Switch-je idén olyan játékok megjelenése révén kapott lendületet, mint a legújabb Zelda cím. A következő PlayStation-címek közé tartozik a januárban megjelenő "The Last of Us Part II Remastered" és a februárban megjelenő, korlátozott ideig elérhető exkluzív "Final Fantasy VII Rebirth". "Továbbra is nagyon keményen haladunk előre, és úgy gondolom, hogy rekordévünk lesz, bárhogy is végződjön" - mondta Lempel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!