SG.hu

Három éve jelent meg a PS5, mostanra oldotta meg az ellátási problémákat a Sony

A 2020-ban kezdődött globális chiphiány az autógyártástól a hitelkártyákig minden iparágra hatással volt. A videojáték-ágazatban az összes nagy céget érintette a chiphiány, és 2022-ben a PS5-öt a kiskereskedelmi ár kétszereséért árulták egyes nyerészkedők - ezzel együtt a konzol bolti ára is emelkedett.

A Sony közölte, hogy a PlayStation 5-öt három éven át sújtó ellátási lánc-problémák mostanra megoldódtak. A vásárlók eddig csalódottak lehettek a PS5-re való hónapokig tartó várakozás miatt, korábban előfordult, hogy vásárlók egész éjszaka sorban álltak az üzletek előtt, mások pedig egekbe szökő árakat fizettek a viszonteladóknak. A probléma mostanára szépen lassan megoldódott, és a Sony szerint az ellátási lánc világszerte teljesen helyreállt. Ez azt jelenti, hogy a konzol most már nem csak könnyen elérhető, de a többlet miatt most már a kiskereskedők fognak versenyezni a vevőkért, nem pedig fordítva történik a dolog.

2022 különösen rossz év volt a PS5 számára, az eladások elmaradtak az előző évhez képest, mivel nem állt a cég rendelkezésre elegendő termék. A Sony 2022-ben piacra dobott néhány nagy költségvetésű játékot, de ezek PlayStation 4-re is megjelentek, mivel a játékosok nagy része még mindig az előző generációs gépen játszott. A PS5 konzolok a hiány miatt a korábbi években nagyrészt nem szerepeltek a Black Friday akciókban, de ez idén változni fog. A fekete péntek minden év novemberének utolsó péntekén megrendezett értékesítési esemény, amelynek célja, hogy az emberek számára kedvezményes ajánlatokkal indítsa be az ünnepi vásárlást.


A Sony bejelentésére akkor került sor, amikor a Microsoft agresszívan csökkentett árú ajánlatot jelentett be Xbox konzoljára, amelyhez három hónapos előfizetési szolgáltatását is csomagban kínálja, míg a Sony a hardverre koncentrál a hamarosan megjelenő kisebb PS5-össel. A Sony főnöke, Eric Lempel elmondta, hogy a Sony átalakította PlayStation Plus előfizetési szolgáltatását, és a héten a PS5-ös játékoknál felhőalapú opciókkal bővítette azt. A játékcég vezetője elmondta, hogy a játékosok számos olyan játékot is felhőbe streamelhetnek, amelyekkel már digitálisan rendelkeznek. A Microsoft saját előfizetéses szolgáltatása, a Game Pass szintén lehetővé teszi a játékosok számára a legújabb játékok egy részének streamelését.

Az újratervezett "PS5 Slim" modell közelgő megjelenése egy egyedi dolgot is magával hoz, ez lesz az első olyan PlayStation, amely támogatja az opcionális lemezmeghajtó-kiegészítőt azon egyre kevesebb játékos számára, akik ragaszkodnak a fizikai adathordozókhoz. Azoknak a játékosoknak azonban, akik ezt a meghajtót a PS5-ös lemezek offline élvezetére szeretnék használni, először egy kötelező online bejelentkezést kell végrehajtaniuk, hogy a külső lemezmeghajtót egy adott konzollal párosíthassák. A furcsa hangzású követelmény része a Sony kalózkodás elleni erőfeszítéseinek, amelyek célja annak biztosítása, hogy csak engedélyezett, hitelesített meghajtókat csatlakoztassanak a hardverükhöz (megakadályozva például a módosított vagy általános meghajtók csatlakoztatását, amelyek segíthetnek a lemezeken lévő adatok visszafejtésében).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #1
    Ez amúgy mindig is igy müködött... Már a PS 3 és a PS 4 esetében is. Amikor megjelenik egy új Sony konzol. akkor az első 1-2 évben azért igen jelentős részben a japán piacra koncentrálnak így karcsúbb a világpiacra jutó kínálat. aztán mikor telítődik lassan a japán piac, akkor elkezd egyre több jutni a világpiacra. 1-1 konzol generációból nagyság rendileg 150-200 millió darabot adnak el úgy kb. 7 év alatt, ami eddig egy generáció életciklusa volt. Fél időben érkezik majd egy némi ráncfelvarráson átesett javított kiadás, ahol már nagyobb valamivel a a CPU és GPU teljesítménye. Aztán az életciklus vége fele már egyre inkább dobálják a vevők után a konzolokat. Egyrészt már nem igen törekednek adott konzolt vásárolni a vevők. Addigra már elavult lesz és aki addigra venni akart már régen vett magának. Azért gondoljunk bel. hogy 2020 végére mikor megjelent a PS 5 a PS 4 és PS 4 Pro már igen csak alul teljesített az akkori játékra vásárolt PC-khez képest. Most is kezd már erősen alul teljesíteni így 3 éves korhoz közeledve. A grafikája mára a belépő szintet hozza teljesítményben a PC grafikákhoz képest. és hát ma már nem igen vesz senki PC-be AMD R7 3700X(a PC asztali változathoz képest egy 200 Mhz-el lejebb üzemelő verzió van a konzolokban gondolom, hogy kisebb legyen az energia felvétel és a melegedés így könnyebb a hűtése) procit újonnan. árulnak még ZEN 2-es CPU-kat, de a zen 3 és ZEN 4 mellett már nem igen kapkodnak érte újonnan. Itt közeledik már a ZEN 5 CPU-k.... A grafika meg az RDNA 2 grafika se a csúcs ma már. Lassan itt van az RDNA 4-esek kora.