Gyurkity Péter

Intel chipre épül a Motorola RAZR i

Megszületett a címben szereplő két vállalat együttműködésének első gyümölcse, mégpedig egy nagyobb okostelefon formájában, amely hamarosan elérhető lesz Európában, Android alatt.

A Motorola és az Intel hivatalos közleményben jelezte, hogy a RAZR i névre keresztelt okostelefon elkészült, ennek igazi érdekessége pedig, hogy a jól ismert mobil operációs rendszer, valamint a többnyire megszokott hardveres jellemzők mellett ezúttal a processzorgyártó egy saját fejlesztése kapott helyet a burkolat alatt.


A RAZR i egészen pontosan egy 4,3 hüvelykes AMOLED érintőképernyővel jelenik meg, amelyet 2000 mAh-ás akkumulátor, vízálló Kevlar külső, valamint az Intel saját 2 GHz-es processzora egészít ki. Ez utóbbi a gyártó szerint a böngészésre optimalizálva érkezik, szem előtt tartva a Java alapú tevékenységeket, ám ezzel egy időben a fogyasztást is igyekeznek visszafogni, így ez akár még a játékok alatt is elviselhető szinten lesz (nem véletlenül, hiszen az Intel számára éppen ez, vagyis saját megoldásainak magasabb étvágya jelenti a legfőbb kihívást a mobil szegmensben). Az első tesztekre még várni kell, ám a legtöbben kíváncsian várják, mire is lesz képes az új készülék.


Az NFC támogatás megoldott, hiszen a szoftveres oldalon az Android 4-es változata dolgozik majd - az még nem világos, hogy a 4.0 Ice Cream Sandwich, avagy a 4.1 Jelly Bean lesz megtalálható alapértelmezett módon a telefonon. A hátsó oldalon egy 8 megapixeles kamera felel a megfelelő minőségű képek elkészítéséért, ezúttal külön kamera gombbal. A Motorola szerint az eredeti RAZR-változathoz fogható a debütálás jelentősége, bár itt az Intelnek kell elsősorban bizonyítania.


A RAZR i októberben lesz elérhető több nyugat-európai országban, egyes hírek szerint 342 font, azaz 555 dollár körüli áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balazs127 #8
    Intel Atom, tehát x86 proci van benne.
  • Bannedusermail #7
    Talán egy kicsit részletezni kellett volna, hogy mit jelent "a processzorgyártó egy saját fejlesztése kapott helyet a burkolat alatt."

    x86-os vagy nem basszameg.
    Vagy ARM architektúra, csak az intel gyártja, vagy x86-os, csak butított, esetleg egy harmadik platform?

    Ha erről nincs szó, akkor nem tökmindegy, hogy inteles vagy nem? Ha viszont kihangsúlyozásra került, akkor legyen is már kifejtve a lusta műújságíró disznaját!
  • SanMaster #6
    Hmmm... jónak tűnik Ilyen áron persze felejtős
  • Nonix #5
    fogod magad es lekorlatozod a procit ahelyett hogy hulyesegeket irogatsz
  • Magnum PI #4
    Inkább adnák ki 1gigaherzre korlátozva és bírjon ki 2-3 napot az aksi. Lehet többen vennék.
  • TheCunami #3
    valószínűleg úgy hogy arm licensz alapján készült a proci
    de tényleg miért háborúzna az intel az armal ha az nem is gyárt procit gyárt az nvidia a qualcomm samsung ezekkel kell hadakoznia az intelnek
  • kvp #2
    Kerdes hogyan oldottak meg az arm kompatibilitast. Sok androidos jatek tartalmaz nativ kodot, de a fejlesztok lustak az x86-os kodot is a jatek melle csomagolni. Innentol a keszuleknek vinnie kell a nativ arm-os gepi kodot is vagy nem fognak latszani a marketben az arm-os programok.
  • Frosty01 #1
    hmm. szimpi első blikkre.