SG.hu

A magyar térképet pontosítják a Google autói

A Google ma bejelentette, hogy a Google Térkép magyarországi változatának pontosítása érdekében a cég autói a hazai utakon olyan, a térképfejlesztéshez szükséges információk gyűjtésébe kezdenek, mint az utcanevek, közlekedési táblák, útjelzések és üzletek feliratai.

A Google Térkép fejlesztői csapatának célja egyszerű: a világ legjobb térképeit szeretnék létrehozni, ezért folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogy hogyan növelhetnék tovább a felhasználói élményt újabb információk beépítésével. Az elmúlt néhány évben felhasználók által készített fotókat adtak a térképhez, javították a két pont közötti navigációt, néhány országban - köztük Magyarországon is - a helyi közlekedési vállalatokkal együttműködve egy kattintással elérhetővé tették a tömegközlekedési és forgalmi (pl. forgalmi dugókra vonatkozó) információkat.

A folyamatosan változó városi környezetben kihívást jelent a cégnek a térkép pontosságának és naprakészségének megőrzése. Ebben a vállalat partnereinek munkája nagyon sokat segít, azonban sok olyan fejlesztési lehetőség van még, melyek kiaknázásához a Google-nak saját eszközeire, autóira van szüksége. A Google autók által készített képeket egyrészt olyan információk feldolgozásához használja a cég, mint az utcanevek, közlekedési táblák, jelzések, másrészt a képek segítenek a felhasználók által javasolt pontosítások, módosítások jóváhagyásában, továbbá a helyi vállalkozások, üzletek helyének meghatározását is tökéletesítik, melyek így a térképen is pontosabban jelölhetőek.

Miután a Google autóit nagy érdeklődés övezi, a cég közleményben tájékoztat mindenkit, hogy október 19-én az autók elindulnak Magyarországon azzal a céllal, hogy információkat gyűjtsenek a Google Térkép fejlesztéséhez, melynek a jövőben remélhetőleg részét képezheti az Utcakép (Street View) is. Számtalan más térképkészítő vállalat is pontosan ugyanilyen módon gyűjtött és gyűjt adatokat térképeinek fejlesztéséhez. Az említett autók ugyanolyanok, mint amelyeket az Utcakép készítéséhez használnak, és bár a vállalat bízik benne, hogy a jövőben ezt a szolgáltatását is bevezetheti Magyarországon, jelenleg nincs bejelentenivalója semmilyen, az Utcakép magyarországi elindítását illető kérdésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • daninet #1
    Ez a StreetView dolog is... na mindegy, ismeri a sztorit mindenki.
    Jó lesz a térképfejlesztés, főleg, hogy működik most már a navigáció.