HENT hírlevél

Volt szenátor lesz az MPAA elnöke

Korábbi demokrata szenátor tölti be az amerikai filmipar ernyőszervezetének elnöki posztját március közepétől. Chris Dodd fő célkitűzéseként a filmipar szellemi alkotásainak jogi védelmét nevezte meg.

Március 17-étől Chris Dodd korábbi demokrata szenátor tölti be az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) elnöki és ügyvezető igazgatói posztját. Elődje Dan Glickman tavaly köszönt le, az új vezető kinevezéséig Bob Pisano irányította a szervezetet - írja az Intellectual Property Watch.

A többek között a Walt Disney, a Paramount, a Sony, a Fox és a Warner stúdiókat képviselő MPAA a kalózkodás elleni fellépés élharcosa mind belföldön, mind nemzetközi szinten. Dodd fő célkitűzéseként szintén a szellemi tulajdonjogok védelmét nevezte meg. Mint mondta, egy rendkívül kreatív és produktív iparág képviselete lesz a feladata, amelynek érdekvédelmét elsődlegesnek tekinti.

Dodd öt cikluson keresztül volt szenátusi képviselő, és a Clinton, továbbá az Obama-adminisztrációhoz való kötődése ellenére együttműködésre nyitott politikusként ismerik, aki a Sony Pictures állásfoglalása szerint megfelelően tapasztalt ahhoz, hogy az amerikai filmgyártókat képviselje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #1
    Nahát összefújja a szemetet a szél :D