Gyurkity Péter

Itt az első színes E-Ink olvasó - Kínából

A kínai Hanvon a héten rántja le a leplet színes e-olvasójáról, amely az E-Ink kijelzővel ellátott megoldások szegmensében az első ilyen változat lesz. Az ár azonban kérdésessé teszi a várható sikert.

A cég újításáról amerikai lapok számoltak be, amelyek rögtön kiemelték, hogy a színes E-Ink kijelző lesz annak legfontosabb része. Ilyen olvasót ugyanis még egyetlen piaci szereplő sem dobott piacra, ami megadhatja a kellő lökést a készüléknek. Az azonban már kérdés, hogy a kínai rajthoz adottak-e a kedvező feltételek - hogy miről is van szó, azt mi is kivesézzük.

Az FPD International 2010 kiállításon bemutatkozó olvasó kijelzője révén valóban világelsőnek mondható. Bár a Barnes & Noble kiadó Nook elnevezésű megoldása, valamint az Apple iPad szintén színesben tárja elénk a digitális tartalmakat, ez utóbbi termékek LCD-kijelzővel érkeznek, míg az E-Ink vonalon a Hanvon elsőként mutatja be ezt az újítást. Elemzők egyetértenek abban, hogy ez logikus lépés, hiszen nyilván egyre több vásárló szeretné ilyen kivitelben szemügyre venni a kínált könyveket és egyéb kiadványokat, a színes megjelenítés pedig minden más területen elérhető, mi több, magától értetődő.

Az már más kérdés, hogy a 9,68 hüvelykes kijelzővel, WiFi, valamint 3G támogatással ellátott készülék 440 dolláros induló áron érkezik, amivel szintén a tábla PC-k szintjére emlékeztet. A közeli rajt még inkább homályosnak látszik, ha figyelembe vesszük, mennyi Android operációs rendszeren futó tábla érkezik majd az elkövetkező hónapokban, illetve a következő év elején. A cég márciusban tervezi piacra dobni megoldását Kínában, ám az erősen kérdéses, hogy ilyen árcímkével milyen esélyei lesznek az ázsiai piacon. Igaz, a riválisok egyelőre nem sietnek a színes E-Ink kijelzőkkel, hiszen az Amazon még vár ezzel, valamint a Sony is óvatosan közelít a kérdéshez.

A Hanvon megoldásai egyébként itthon sem ismeretlenek, hiszen néhány fejlesztésük már tavaly bemutatkozott. Meglátjuk, legújabb alkotásuk milyen esélyekkel lép majd a piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koryne #12
    Az új Kindle-t ~34000 Ft-ért már el is viszik hozzád az amazonék. De biztos megy ez majd még lejjebb is.
  • kriszwells #11
    Helló!
    Azt nem tudjátok véletlenül, hogy fekete-fehér e-book olvasók ára, mikor és hogy fog alakulni?
    Pl. Kindle Junior jelenleg 52k, de többi olvasó is 50-60k-nál kezdődik.
    Egyre majd szívesen beruháznék, de majd ha 25k vagy alá megy az ára.

    Ha jól tudom ez még elég friss dolog, és amint jelennek meg újabb olvasók úgy megy majd le az ár, legalábbis ha többi technikai dolgot nézzük.
  • Tetsuo #10
    Nem olyan draga es specifikus az a gyartosor.
  • paraszgyerek #9
    Lehet hogy inkább kivárnak a gyors frissítésű színes e-ink technológiáig - mert ha azt sikerül megvalósítani akkor az egy csapásra elavulttá teszi a drága gyártósorok egy részét.
    De sztem már így sincs olyan távol a színes e-ink, bár a "nyakunkon levő" táblapc-ktől még odébb van. Könyvekre, regényekre pedig teljesen jók a szürke-fekete e-ink-es olvasók is.

    De el tudok olyan öszvér megoldást is képzelni, hogy a táblapc egyik oldala a tacskószkrínes lcd, a másik oldala pedig sima e-inkes kijelző... valahol már láttam egy ilyet de az még nem volt az igazi.
  • Glutamin #8
    Mobiltelefon vonalon is elég nehezen jöttek a színes kijelzős variánsok. Egy rövid időre Épp a Sony is készített szürkeárnyalatos kijelzőjű készülékeket. (Sony J sorozat, Alcatel OT715). Valamint voltak borzalmasan gyenge színes kijelzők is kezdetben. (Siemens S25) De lényegében a TFT kijelzők lettek végre értékelhető minőségűek.

    Gondolom a Sony is valami ilyesmire utalt.
  • makker25 #7
    ugyan ugyan ez hülyeség.. ennyi erővel rakjunk bele webcamot, meg minden féle felesleges alkalmazást.. (és emeljük az árát)
  • Tetsuo #6
    WiFi, 3G, OMG.
  • ntom #5
    Azért vicces, hogy 2003-as kapcsolódó cikk van az "e-paper"-ről, és 7 éve is ugyanígy nézett ki a megjelenítés. Gondolok itt arra, hogy a szürke alapszínt még mindig nem sikerült fehérré változtatni, a felületet nem nylon-szerű matt borításra változtatni. A frissítési sebesség oké, tényleg nem videólejátszásra való.
    De amíg ezt a két dolgot meg nem oldják, hiába színes, messze van még a papírtól. Élőben elég volt kb. 5 perc a kiábránduláshoz, pedig várnám már, mint a messiást.
  • Zro #4
    "Egyébként éppen a képminőséggel kapcsolatos problémák azok, amelyek miatt a Sony vagy az Amazon egyelőre még nem használja az új kijelzőt saját olvasóiban. Az utóbbi cég véleménye szerint a színeknek amúgy is inkább csak szakácskönyvekben és gyerekkönyvekben van szerepük, míg a Sony szerint a színes olvasók csak akkor jöhetnek számításba, ha a színek minősége megfelelő lesz, mert a mai olvasók nyújtotta élményhez képest nem lehet visszalépni."
  • okosan gyerekek #3
    ehhez a mondathoz kívántam én is hozzászólni, csiklandozza az igazságérzetem az a büdös k* megjegyzés, miszert a Sony -- idézem -- óvatos. Óvatos kérem szépen. Üzleti kockázatot vállal, hogy vajon az emberek tényleg igénylik-e a színeskijelzőt. Igaz, hogy egy e-book olvasón rengeteg színesen nyomtatásba kerülő magazin és "egyéb kiadvány" jelenik meg, de azért ki tudja, nem? Teccik érteni, az emberek lehet majd elutasítják a színes kijelzőket, amik minden más szegmensben "magától értetődőek". Biztos nem azért nem csinálják meg, hogy lehúzzák az utolsó bőrt a kib* fekete-fehér g*-ről, nem ők csak azé', mer' lehet az emberek nem tartanak igényt a színekre, szeretik azokat a képeket is fekete-fehéren látni, amiket az alkotóik színesnek képzeltek el. A piac ki van éhezve a fekete-fehér dolgokra, az emberek fekete-fehér 3D-tv-t vesznek manapság. K* Isten b* meg a pofájukat és a pofájukat védő ocsmány írást. Nagyon felb@sz.

    MÁsik... Aggodalmaskodunk, hogy fogja viselni a piac az árcédulát. Kérem szépen!? Amikor iPhone-t árultak egy N95 mellett, a kutya nem kételkedett, hogy lesz rá kereslet. A szar ipad, meg a szutykos netbook-okat is úgy hordták, mint szemetet a szél...