Berta Sándor

Gyorsabb elődeinél a Firefox 3.6

A népszerű böngésző új verziójánál elsősorban a sebességre helyezték a hangsúlyt a fejlesztők.

"A Firefox 3.6 20 százalékkal gyorsabb a 3.5-ös változatnál" - ígéri Tristan Nitot, a Mozilla Europe elnöke. A vezető szerint ez a fejlesztés kellett ahhoz, hogy a program sebesség tekintetében befogja a Google Chrome-ot és az Apple Safarit. "A konkurens programokat két táborra bontanám. Az egyikbe tartoznak azok a modern alkalmazások,mint a Chrome, a Safari és az Opera, amelyek technológiai szempontból mindenképpen kihívást jelentenek a számunkra, de amelyeket a használók számát tekintve megelőzünk. A másik táborban vannak a kevésbé korszerű böngészők, élükön az aktuális Internet Explorerrel, amely olyan mint egy új, de régi motorral felszerelt autó. Ennek ellenére az IE-nek - különböző okokból - még mindig nagy a piaci részesedése"- ismerte el Nitot.

A Mozilla Europe elnöke elmondta, hogy a Microsoft számos területen vett át innovációkat a Firefoxtól és elsősorban a szoftver felületén változtatott, de a valóságban, a felszín alatt nem sok minden változott. "Az IE még mindig nem használ gyors Javascript motort és nem támogatja a HTML5-öt sem, ami pedig elengedhetetlen a modern webes alkalmazások futtatásához" - jegyezte meg a szakember.


A Mozilla ezzel ellentétes utat választott. A gyorsabb Javascript motor mellett nagy hangsúlyt kap a Vorbis és a Theora nyílt médiaformátumok támogatása, hogy ezzel is elősegítsék a videók és a zenék honlapokba integrálását. A Firefox 3.6 újdonsága a sebességen kívül, hogy automatikusan felismeri, ha egy telepített és használt kiegészítő elavult. Ezenkívül beépítettek egy intelligens online nyomtatvány-kitöltő modult és a Personas oldal segítségével több tízezer skin vált elérhetővé a felhasználók számára. Utóbbinak köszönhetően mindenki néhány másodperc alatt teljesen testre szabhatja a böngészőjét. Fontos azonban, hogy az új skin ellenére az ikonok és a feliratok a régiek megmaradnak.

Nitot végül leszögezte, hogy a Chrome miatt a Firefox fejlesztői is kénytelenek gyakrabban kiadni az új változatokat, illetve a jövőben a kisebb frissítéseket, hibajavításokat gyorsabban elérhetővé fogják tenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]FaTaL #233
    Kiszűri a menüt valami.

    Meg nem egy pre-alpha buildet kellene használni és fikázni.
  • DjDano #232
    Nem állítottam át semmit, de amúgy mindegy is mert csak próbának raktam fel az Operát, majd ha megjelenik a végleges 10.5 akkor visszatérek rá, másodlagos böngészőnek elmegy Firefox mellett.
  • cousin333 #231
    Nem tiltasz valamit, amit nem kellene?

    Nálam ugyanis jó...
  • DjDano #230
    Rosszul írtam, ablakot akartam lap helyett!

    © WoodrowWilson: Nálam akkor is rosszul jelenik meg az asva.info oldal:

    http://images.netbag.hu/20100127/21182387218.png
  • WoodrowWilson #229
    Így van sokkal kényelmesebb egy ablakban dolgozni. Chat.hu-nál mondjuk nem jó a megnyitás új ablakban, de pl ha annyira új ablakot akar vki, akkor mondjuk megfogja a fület és feljebb tolja a fülsávról, és probléma megoldva.
  • cousin333 #228
    1. Nem tudom, hogy hol lehet, bár szerintem a későbbi, 10.5 kompatibilis témk között lesz olyan is, ami ezen javít. Mindenesetre a 10.5 még csak pre-alfa, szóval változnak a dolgok erősen.

    2. lap = fül, legalábbi nálam :). Számomra az Opera egyik fő vonzereje éppen az, hogy mindent egy ablakban kezel. Esetleg próbáld meg a jobbklikk, Link megnyitása új ablakban megoldást.

    Így van, sajnos az ACID3 a jövőt(?) mutatja meg, a mai rideg valóság a sok nem szabványos honlap. Mondjuk éppenséggel a linkelt oldal teljesen jónak tűnik nálam Opera 10.5-el...
  • WoodrowWilson #227
    Mit jelenít meg hibásan az asván? Én nem látok különbséget.
  • DjDano #226
    Többé kevésbé megoldotta a problémáimat, de még mindig van 1-2 dolog ami nem tetszik.

    1. A Skinek csak a gombok és tabok kinézetét változtatják, az aero átlátszóság miatt a személyes sávra tett könyvjelzők nem látszanak rendesen ha túl sötét az asztalháttér. Nem lehet valahogy állítani az aátlátszóság mértékét?

    2. Másik ami idegesít, hogy pl a chat.hu vagy jojatek.hu oldalaknál nem egy külön lapon jelenik meg a csevegő illetve játékasztal, hanem csak külön fülként... Ezt meg lehet oldani valahogy?

    Amúgy még egy hibásan megejelnített oldalt sikerült találnom asva.info. Úgy néz ki annak ellenére hogy az ACID3 teszten 100/100 pontot ér el aböngésző ez az oldalak helyes megjelenítése szempontjából nem igazán mérvadó!
  • Baldric #225
    Érdekes hogy a foxosok írják a funkciókat, amiket szerintük nem tud az opera, és nekünk operásoknak kell bizonyítani, miért nem megy ez fordítva is? Még ha az összes apróság amit korábban felsoroltatok nem menne operában, akkor is tudnék írni legalább ugyanennyit ami nem megy foxban.
    A következők között biztos van 1-2 ami reprodukálható foxban is, de azt amiben biztos vagyok hogy reprodukálni lehet, nem is írom:
    1. szerintem hasznos a turbó (nálam főleg ha megy a torrent)
    2. nekem tetszenek a vizuális tabok is
    3. szeretem ha a tabok jobb oldalt vannak, foxban meg lehet ezt csinálni?
    4. imádom a panelt, sok mindenre jó (a nyilvánvalókon kívül nálam például a szakmámhoz kapcsolódó cheat sheetek is vannak rajta)
    5. ha bekapcsolva hagyom az operát, egy havernál megnézhetünk egy filmet ami az én gépemen van (streamelve, illetve hogy pontosabb legyek progresszív letöltéssel)
    6. az illeszkedés funkció nagyon hasznos ha valaki sokszor zoomol a lapokon, ezzel és a saját stíluslapokkal számomra az agyon szemetel weboldalak is tiszta és szép szövegként jelennek meg bármilyen nagyításnál.
    7. én egérgesztusokkal kezelem a médialejátszókat, például winamp
    8. egérgesztussal keresek bármilyen kijelölt kifejezésre több keresőben is, például google, youtube, imdb stb...
    9. kint van eszköztáron kb 15-20 oldal gombja és néhány programé is, de ezt az eszköztárat nem látom alapesetben, viszont új fül nyitásakor megjelenik, így nem foglalja a helyet
    10. tetszik hogy egy kattintással behozok egy opera oldalt, amivel a teljes gyorsítótáramban tudok keresni és szűrni fájltípus szerint, vagyis az elmúlt fél évben megtekintett összes youtube videót meg tudom nézni anélkül hogy újra letölteném.
    11. tudom hogy a foxban is van teljes előzmény keresés, ezt én nem próbálgattam, de azt tudom, hogy operában nálam most éppen 8 hónapra visszamenőleg meg van minden oldal tartalma, ami gyakran igen hasznos. 2 gigás a gyorsítótáram és 50000 oldalnak jegyzi meg a teljes szöveges tartalmát, bár azt be kell ismernem hogy talán ezek miatt 2-300, néha 400 mega a memóriafogyasztása.
    12. A jegyzetek nélkül szinte már nem is tudnék élni, úgy tudom van foxhoz is hasonló, nem tudom mennyire jó, viszont nekem annyira hasznos hogy könyvjelzőket nem is használtam már hónapok óta.
    13. unite-al tudok néhány kattintással torrent trackert készíteni, ami ugyan még nem 100%-os, de már komoly hasznát vettem néhány alkalommal
    14. a többi unite alkalmazás is hasznos, főleg a fájlfeltöltés és a képgaléria
    15. pillanatok alatt tudok bármilyen eszköztárat készíteni, amiket akár egérgesztussal is megnyithatok, ezt nem részletezem, nagyon hasznos.
    16. apróság, de nekem tetszik, hogy egy gombnyomásra vagy egérgesztusra átválthatom az egér viselkedését kijelölésről pan-ra, így még görgetnem sem kell, csak megfogom az oldalt, és arrébb húzom.
    17. tetszenek az olyan apróságok mint a beillesztés és ugrás, és kizárólag billentyűzettel is lehet majdnem úgy kezelni az egészet mintha egeret használnék.
    18. lehet olyan gombokat készíteni amik több funkciósak, és a bennük lévő funkciók láncolhatóak, vagyis lehet olyan gombot csinálni ami kimásolja a kijelölt szöveget, bezárja a fület, megnyit 4 másik fület, mind a 4-ben megnyit egy-egy oldalt amikkel rákeres a kijelölt szóra, és a 4 oldalt mozaikos elrendezésben mutatja.
    19. az egérgesztusokat nem tudom eléggé kihangsúlyozni hogy mennyire jók, néhány hetente próbálok keresni egérgesztus kezelő programot ami nem csak az operában működik, de soha egyik sem volt még csak megközelítőleg sem olyan jó mint az operáé (opera egérgesztussal indíthatok programot, javascriptes parancsokat, és a böngésző szinte minden tudását kezelhetem).
    20. a kukának nem tudom van-e megfelelője foxban, feltételezem igen, mert ez is egy egyszerű de rendkívül hasznos funkció, ha nincs foxban, nálam már ez önmagában is elég lenne ahhoz hogy operát válasszak.
    21. levelező, sokan itt épp azt írták hogy felesleges és zavaró hogy van ilyen az operában, nekem nem, plusz egy alap opera a beállított levelező kliensel és rss-ekkel együtt is kevesebb memóriát fogyaszt mint a TB.

    Több egyelőre nem jut eszembe, persze még elég sok mindenre jó az én operám, de ezek többsége már reprodukálható foxban is (userjs-ek, bookmarkletek, stb...)
    Biztos nem én vagyok az átlag felhasználó, szóval biztos, hogy a fentebb írt funkciók csak a felhasználók töredékének hasznosak (power usereknek), de a lényeg itt az, hogy próbálkoztam a fox nagyon mély és alapos testreszabásával is, és lehet hogy az is jobban sikerült volna több év alatt, viszont még sem véletlen hogy én az operánál maradtam...

    Természetesen a fentieken túl, tudnék még olyan dolgokat is írni, amik szerintem egy kicsit jobbak operában mint foxban, ilyen például a sima görgetés, vagy a fülek, ablakok kezelése (én például még nem láttam operában felugró ablakot, firefoxban elég hozzá 20 percnyi böngészés).

    Ezekkel persze nem azt akarom bizonyítani hogy az opera jobb, csupán azt, hogy sokaknak az opera a megfelelőbb. Engem például a legkevésbé sem izgat hogy néhány oldal nem jó, egy gombnyomás és már nyílik meg másik böngészőben, viszont az zavar ha nincs normális egérgesztus.
    Ugyanígy mást lehet nem izgat az egérgesztus (van ilyen ember?), de zavar ha nem jó egy oldal. El kell fogadni hogy másnak más a fontos, nem kéne egyből leugatni valakit aki megemlíti az opera nevét egy fórumon...
  • Sanyix #224
    "skinek terén is sokkal testreszabhatóbb a FF, pláne a personas beépítésével."

    FAIL max te nem tudod testreszabni, amúgy a felismerhetetlenségig meg lehet változtatni...