Gyurkity Péter

2010 végén jön a Firefox 4

A Mozilla frissített útiterve már pontosabb dátumokkal és határidőkkel szolgál a böngésző új verzióinak megjelenését illetően, ezt pedig a várható újdonságok listája egészíti ki - érdemes végigfutni ezeken.

A hivatalos útiterv esetében fontosnak tartják megjegyezni, hogy az egyelőre tervezett, sok esetben csak kívánatosnak tartott időpontokat és technológiai listát tartalmaz, ezeken még sokat csiszolhatnak, változtathatnak, ahogy átlépünk a következő évbe. Mindazonáltal nem árt szemügyre vennünk az elképzeléseket, hiszen így magunk előtt láthatjuk az alapítvány jövőképét.

A menetrendben három fontos állomást sorolnak fel, ezek sorrendben a Firefox 3.6, 3.7 és 4.0 verziószámmal ellátott változatai lesznek. A Firefox 3.6 még idén érkezhet (amennyiben időre elkészül és nem csúszik olyan sokat, mint közvetlen elődje), a másik két fejlesztés viszont csak jövőre jelenhet meg. Fontos, hogy a következő verzió egyben a Fennec 1.0 alteregóval is megjelenik, vagyis ez erősítheti meg a böngésző jelenlétét a Windows CE platformon, miközben növeli a szoftver sebességét és javítja annak meglévő hibát, hiányosságait. Ezt egyszerűbb kezelőfelületi sémák, a Javascript motor további gyorsítása, valamint az indítás optimalizálása egészíti majd ki, szintén a nagyobb sebesség jegyében.

A Firefox 3.7 2010 első felében érkezik meg, esetében fontos újítás lesz, hogy a kiegészítők, beépülő szoftverek is külön szálon futnak majd, tehát egy esetleges összeomlás nem viszi magával az egész böngészőt. A könyvjelzők interneten keresztül történő szinkronizálása a Chrome mintájára itt is elérhető lesz, a Javascript motor esetében, valamint az oldalak betöltődésénél pedig további sebességbeli javításokat terveznek. A Firefox 4.0 jövő év végén bukkan majd fel, itt pedig már minden egyes fül külön szálon fut majd (szintén a Chrome mintájára), a kiegészítők új alrendszert kapnak, megújul a kezelőfelület, a sebességen pedig további csiszolást, optimalizálást terveznek.

Az új verzió tervezett kezelőfelületi módosításaiba már korábban betekinthettünk, ám az még nem világos, hogy ezekből pontosan mi is kerül majd be a böngészőbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szemjuel #42
    én beírtam gugliba hogy firefox 64 bit és máris kihozott egy frissítést. most raktam fel a win7 ultimate 64bitet és először 32biteset használtam, és 10 percen belül összeomlott. ezt használom 4 órája, és olyan gyors mint az elején.
  • Molnibalage #41
    Komlyan nem értem, hogy mit rugóznak sokan a memóriafelhasználáson. A rendelkezésre álló erőforrások töredékét eszi meg ma mind egy átlagos gépen...
  • Molnibalage #40
    Hát nálam nem lassú én nem instabil. A céges gépen van FF és IE is. Az IE sokkal, sokkal lassabb.

    Mi a baj az FF letöltésvezérlőjével? Nekem semmi bajom nincs vele.
  • Molnibalage #39
    Mert 4 GB RAM + videókari mellett a sima XP kék halált csinál, mert nem képes kezelni a memóriát... Nekem XP64-em van, de semmi baj nincs az FF3-mal, leszámítva, hogy néha a stream videók hangje elmegy. Ilyenkor FF restart kell.
  • Sanyix #38
    Ez a firefox, kiegészítő ez olyan szent grál, mint a fotosop. Linux is azért szar, mert nincs rá ugye fotosop(ellenben van cinepaint, vagy a fotosop userek 99%-nak a gimp is bőven sok...) aminek funkcióit ugye mindenki legalább 60%-ban kihasználja, és meg is vette legálisan :D

    És emellett az a vicces, hogy az ff felhasználók úgy állítják be, mintha csak ff-re lenne kiegészítő. Hát nem kisbarátocskáim, operára és a többire is van ezernyi, bár az opera már sokat out of box "tartalmaz", eddig még nemnagyon soroltak fel olyan "elengedhetetlen" ff kieget, amit ne lehetne 2 de legalább 1 másik böngészőn ugyanúgy megtalálni, esetleg más névvel...
    ff kiegészítővel vagy anélkül, középszar böngésző, ennyi.

    (mellesleg rohadjon meg az ff is a szabványtalan szarjaival, pl a mozilla- kezdetű szabványon kívüli css marhaságaival, lassan olyan lesz mint az ie6)
  • Rayden02 #37
    Én például nem használok addon-kat,de nem is omlott össze mióta használom!!De tényleg nem a leggyorsabb,de valahogy rászoktam és nemtok váltani!!!Bejön és kész!!Ennyi!
  • Reg5 #36
    Elismerem én is használok 1-2-t, viszont van pár ismerősöm akik nem hajlandók feltenni 1-et se(iskolában pedig max toolbarig jutnak el, viszont szvsz azt is csak azért mert néhány program felrakja telepítésnél). Ezzel csak arra célozok, hogy a fox felhasználók bizonyos(nagy?) része tesz az addonokra, függetlenül attól, hogy van néhány nagyon hasznos.
  • Baldric #35
    Mi volt benne annyira vicces? Kérlek oszd meg velünk.
    Ha kételkedsz az operában, akkor nyugodtan kezd el felsorolni a kiegészítőket amiket használsz, és nincs operában hasonló megoldás, valószínűleg a nagy részében megcáfollak.
  • Baldric #34
    Igen, de szerintem te is tévedsz abban hogy mindenkiről feltételezed a kiegészítők használatát, egyszer találtam egy statisztikát erről, sajnos már nem emlékszem, de a lényege az volt hogy átlagosan csak 1-2 kieget használnak az emberek, és ezt az átlagot is valószínűleg az az néhány tíz, százezer felhasználó tornázta fel akik 20-30 kiegészítőt is használnak. Szóval nyugodtan lehet feltételezni hogy a Firefox felhasználók többsége egyáltalán nem használ kiegészítőt, és ha ezt figyelembe vesszük már nem biztos hogy találunk valódi okot arra, hogy miért van ennyi Firefox felhasználó, persze a hypeon, és a firefoxos ismerősökön kívül.

    Az egyébként tény, hogy a Firefox legnagyobb előnye a kiegészítőkben rejlik, de meglepődnél ha tudnád hogy operával mi mindent meg lehet tenni kiegészítők nélkül is, szerintem 10 kiegészítőből 8-at biztosan lehet helyettesíteni az operával is.
  • Ferrer #33
    Magyarul úgy mondják, hogy megszépítetted. Bocsánat, de ez kirívó anglicizmus volt most..