Kruza Richárd

Bemutatta új irodaházát a Pannon

A XXI. századi techológiával felszerelt új központ szinte minden szempontból a jövőbe mutat.

Kerek egy évig tartott a Pannon GSM költözése a budaörsi bérleményből az immár saját tulajdonú, hatalmas törökbálinti központba. Az új komplexum nem csak irodaépület, hanem itt helyezkednek el a cég informatikai eszközeinek és rendszereinek egy része is. A cég sajtótájékoztatón mutatta be az új központot.


Az infokommunikációs iparban magától értedődően az a legfontosabb, hogy a nyújtott szolgáltatás mindig zavartalan legyen. A Pannon a 3,5 millió ügyfele zavartalan kiszolgálásának érdekében a szerverközpontban az informatikai eszközök és infrastruktúra vonatkozásában csúcstechnológiát alkalmazott. Elhangzott, miszerint ezt igazolandó, az amerikai szabványok szerint a 4-es skálán a 3-as és 4-es közé lett besorolva az új létesítmény, és mindez a környezetvédelem szempontjait messzemenőkig figyelembevéve jött létre.


A hatalmas, zöldövezetben létesített épületen belül az IT blokk szeparáltan, a külső behatásoktól mentesített helyen van. A blokk valójában két, redundáns gépterem, melyeket egymástól teljesen független elektromos betáplálás lát el elektromos energiával, melyek teljesen elválnak az irodaépült áramellátásától. Kritikus üzemzavar esetében természetesen a különálló UPS egységek és a két dízelgenerátor jelent átmeneti megoldást.


A szerverek hűtését az irodablokktól független klímarendszerek végzik. Erre azért volt szükség, mert az irodák hűtését szolgáló "zöld", tehát környezettudatos technológiák nem képviselnek a hagyományossal azonos üzembiztonságot. A szerversorokon a hideg levegő alulról felfelé halad, felül pedig távozik, mely télen a kint található látványmedence melegítését szolgálja annak érdekében, hogy ne fagyjon be a víz. A biztonságot szolgálják a tűz esetén működésbe lépő tűzszakaszolás és gázzal oltás, valamint a BMT (Building Monitoring System), mely figyeli a teljes rendszert és szükség esetén hibaüzenetet küld.


A nagy, több emeletes irodablokkban is a technika aktuális lehetőségei határozzák meg a munkakörnyezetet: a vezetékes és vezeték nélküli kommunikációs megoldások, az Office Communicator, Mifare és smart kártyák, a távoli munkavégzés lehetősége, az elektronikus dokumentumkezelés és csúcstechnológiával felszerelt tárgyalók az eddigiekhez képest más jellegű munkakörnyezetet hoznak létre. A geotermikus energiával üzemelő fűtés, a szeletív hulladékgyűjtés, a kevesebb számú szerver, az automata sötétítés és egy sor egyéb dolog a környezet kímélése érdekében lett létrehozva.


Magyarországon még újnak számít az "open office" rendszer, ami az eddig megszokottól eltérő munkakörnyezetet jelent. Ennek lényege, hogy minden dolgozó egyetlen légtérben dolgozik, és senkinek nincs saját asztala - érkezési sorrendben, spontán alakul ki minden nap az, hogy ki hova ül laptopjával. Ennek következtében az aktuális feladatok alapján alakulnak ki alkalmi munkacsoportok, illetve akinek minkájához egyedüllétre van szüksége vagy magányosan szeretne telefonálni, talál magának félreeső helyet is.

Az asztalokon a munkához szükséges hálózati csatlakozók találhatóak csupán, az asztalmagasság gombnyomással állítható. A Pannon esetében ez a helyzet még a vezérigazgatóra is vonatkozik, aki szintén a többi dolgozó között végzi munkáját. Ez szokatlan helyzetet teremt, mivel a dolgozóknak megszűnik a privát szférája, valamint a vezetők pozícióját környezetük nem reprezentálja. Kétségtelen, hogy az ilyen helyzet jót tesz a munkafegyelemnek, mivel mindenki mindent lát, és a dolgozók pozíciójuktól függetlenül többet érintkeznek egymással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Italo4ever #17
    Ki a szart érdekel a környezetvédelem?


  • Rexhawk #16
    és ki a szart érdekel, hogy mi a véleményed? A vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van de senki se kiváncsi rá.

    Reaperr,El Brujo:
    igen olvassátok el, és majd meglátjátok mekkora hülyeséget írtatok le
  • Adam II #15
    Ki a szart érdekel a környezetvédelem?
  • Duddits #14
    Valószínüleg ha valaki egy kis szünetre vágyik, ne cigizni menjen, hanem csocsózni...
  • torcipepe #13
    mint mondották előbb, nem mindenhol lehetséges. a te szakmád valószínűleg pont ilyen :)

    apropó, mit keres az utolsó képen egy csocsó-asztal??
  • Reaperr #12
    Én személy szerint imádom az irodámat, nekem nem kéne ilyen rendszer. A saját irodám az én saját kis birodalmam az asztalommal együtt. Elég rossz lenne minden nap dobozba pakolna a családi képeket és a holmikat az asztalomon, hogy aztán más nap máshova hordjam őket a tervrajz tömegekről már nem is szólva. Én nem kérek az Orwell-i világból, megvagyok nélküle is.
  • Duddits #11
    A Pannon már nem igazán Magyar tulajdon.......
    Remélem emlékeztek, hogy megvették.......
  • TeDDyRuSh #10
    Szerintem is jó ötlet a dolog, persze Mo-n az se baj, ha van legalább havonta egy teljesítmény értékelés ilyen környezetben. Valaki nem feltétlen bírja a nagy szabadságot.
  • Midas #9
    Akkor dolgozz egy barlangban. Ha a magyarorszagot elaraszto kulfoldi termekekkel lennenek ilyen csokonyosek az emberek elorebb tartana az orszag.
  • El Brujo #8
    1984