Berta Sándor

Németország digitalizálja a hatósági igazolványokat

Az európai uniós államban az újonnan hatályba lépett Általános Közigazgatási Előírásnak köszönhetően szabaddá vált az út egy újabb elektronikus azonosító bevezetése előtt.

A jogszabály kifejezetten a német elektronikus szolgálati és katonai igazolványokra (eDTA) vonatkozik és így kiválthatók lesznek a 30 éve gyakorlatilag változatlan formában használt papírokmányok. A megoldást ezúttal is a szakemberek által hamisíthatatlannak nyilvánított chipkártya bevezetése jelenti. Az azonosító azonban egyúttal más szolgáltatások igénybe vételére is feljogosítja majd a tulajdonosát, így például bárki alkalmazhatja elektronikus aláírásként vagy a munkaideje igazolására.

"Ma gyakorlatilag minden német szövetségi hatóság használ valamilyen szolgálati vagy katonai igazolványt. Az új okmányokat a belügyminisztérium tervezte. Figyelembe kellett venni, hogy a kártyának különböző helyeken kell kifogástalanul működnie. A sikeres tesztek után most a hivatalokon a sor, hogy bevezessék ezeket a dokumentumokat. Az előírás elfogadása csak az első fontos lépés volt ezen az úton" - hangsúlyozta Dr. Hans Bernhard Beus, a német belügyminisztérium államtitkára és a német kormány információtechnikai megbízottja.


Az igazolványokat a német szövetségi nyomda fejlesztette ki a helyi Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) és a Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) munkatársainak közreműködésével. A chipkártyák polikarbonátból készülnek és a szövetségi nyomdában viszik rá lézergravírozással a tulajdonosaik személyes adatait. Az elektronikus igazolványokat már a gyártási folyamat során különböző biztonsági azonosítókkal és ismertetőjegyekkel (mikroírásokkal, színekkel stb.) látják el.

Arról minden hivatal maga dönthet, hogy a chipen milyen adatokat tárolnak, így a kötelezően tárolt digitális fotón kívül lehetőség van például az elektronikus aláírás elhelyezésére is. Ezenkívül beépíthető olyan funkció, ami lehetővé teszi, hogy az okmányt csak a tulajdonosa jelenlétében olvashassák le. A Heise német hírportál információi szerint egy chipkártya előállítási költsége 20 euró és a szövetségi nyomda várhatóan összesen 500 000 okmányt fog készíteni. Ilyen új elektronikus igazolványt kap majd minden minisztériumi dolgozó, rendőr és a német fegyveres erők valamennyi altisztje, illetve ennél magasabb rangú tagja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!